Nyolc világcég jönne hazánkba

Bajnai Gordon nyolc olyan világcéggel tárgyalt, amelyek komolyan érdeklődnek magyarországi befektetés iránt. Hazánk megítélése nagyon jó a befektetők szerint, amelyet az Ernst & Young éves tanulmánya is bizonyít, állítja a miniszter. A mezőgazdasági termékek elállításában, a gyógyszergyártás, valamint a logisztika területén számíthatunk a sikerre.

Magyarország megítélése nagyon jó a befektetők szerint, amelyet az Ernst & Young éves tanulmánya is bizonyít - mondta pénteken az MTI-nek Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a franciaországi La Baule-ban megrendezett VI. Befektetési Világkonferencián. Bajnai ezen nyolc olyan világcéggel tárgyalt, amelyek komolyan érdeklődnek magyarországi befektetés iránt.Az, hogy végül, Magyarországot választják-e befektetéseik helyszínéül, az a miniszter szerint nagy mértékben a kínált feltételeken múlik, ehhez pedig a munkához való hozzáállás, a képzett munkaerő és a humántőke erősítésére van szükség Magyarországon.

A plenáris ülésen elhangzott előadásában a miniszter hangsúlyozta, hogy számára a találkozó egyik tanulsága az, hogy a befektetők előtt félre kell tenni a nemzeti büszkeséget és az országokról olyan termékként kell gondolkodni, amelyek egymással is versenyben állnak. A miniszter szerint Európa vonzerejét az innovációval és a kreativitással erősítheti, és ezen a területen Magyarország nagyon jó helyen áll. Az európai kutatásfejlesztési új munkahelyek 15 százaléka ugyanis Magyarországon jön létre, 135 multinacionális cégnek Magyarországon van a regionális kutatásfejlesztési központja, s hamarosan Budapesten nyílhat meg az Európai Innovációs és Technológiai Központ.

Bajnai rámutatott, hogy Magyarország ugyanakkor más területeken is jelentős erőt képvisel. Nevezetesen a mezőgazdasági termékek elállításában, a gyógyszergyártás, valamint a logisztika területén. Több nyelven beszélő munkatársakat foglalkoztató 24 órás szolgáltató központok működnek és folyamatosan bővül az autópálya-hálózat. Újdonság, hogy míg korábban nem volt autógyártás Magyarországon, jelenleg az európai motorok egy tizedét az országban gyártják. A befektetőket Bajnai Gordon arra biztatta, hogy a keressék a vidéki nagyvárosokat is, amelyek most sokat fejlődhetnek.

Az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég éves tanulmánya szerint - amely több, mint nyolcszáz nemzetközi döntéshozó megkérdezésével készült - a befektetők a hetedik legvonzóbb országnak tartják Magyarországot. A miniszter elégedett az eredménnyel, de azt mondta, hogy célunk bekerülni az első öt közé.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo