Friss cikkeink
Növekedés motorja 100 milliárdból
Logisztikai fejlesztésre 2007 és 2013 között mintegy 850 milliárd forint beruházás valósulhat meg - mondta Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.
ProLogis - Bukarestben folytatja
Románia fővárosa tőszomszédságában terjeszkedik a Magyarországon is ismert logisztikai cég, a ProLogis. Ezúttal 53700 négyzetmétert "nyitottak meg".
Klubból a parkettre
Új szereplő jelent meg a parketten, az RVF Nyrt. kétezer, egyenként 10 000 forint névértékű, névre szóló papírjával a B kategóriában lehet kereskedni.
Gyurcsány: "kétszeresen kemény legyen"
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Bencze József lesz az új országos rendőrfőkapitány. Elődje, Bene László a rendőrbotrányok miatt távozott az ORFK éléről.
Wolfowitz: a sajtó kényszerített lemondásra
"A sajtó kényszerített lemondásra" - jelentette ki hétfőn Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke, aki egy hónap múlva távozik posztjáról.
Bevásárlóközpont épül Nagybányán
A magyar Futureal csoport és az Immoeast AG közös vállalkozás keretében bevásárló- és szórakoztató központ fejlesztéséhez kezdett a romániai Nagybányán.
9500 állami állás szűnt meg tavaly
Felgyorsult Franciaországban az állami munkahelyek megszüntetésének üteme: a tervezett 5400 állás helyett 9500 szűnt meg tavaly - adta hírül hétfőn a Le Figaro című francia napilap.
Orbán mögött egymillióval több szavazó
Mind a népesség egészén, mind a biztos pártválasztók körében kétszer annyi támogatója van jelenleg a Fidesznek, mint az MSZP-nek. Az ellenzéknek 2,7 millió szimpatizánsa és ebből 2 millió elkötelezett szavazó áll a háta mögött, a kormánypártnak 1,4 milliónyi támogatója, benne 1 millió kitartó híve.
Keddtől indulnak!
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális pályázataira keddtől lehet beadni a jelentkezéseket. Május 7-én a hét régióban összesen tíz felhívás jelent meg, mintegy 27 milliárd forintos keret felhasználására. Pályázni lehet akadálymentesítésre, kerékpárút, belterületi utak, ipari parkok és közoktatási intézmények fejlesztésére.
Túl drágák a strandok?
Az olasz fogyasztóvédő szervezetek a nyári üdülési idény közeledtével megkondították a vészharangot a a drámai ütemben dráguló strandok miatt: a La Repubblica jelentése szerint egy négytagú család például a rómaiak "házi" strandszakaszán, Ostián, egyetlen napon akár 100 eurót is elkölthet.
Felszabadult források
Csaknem 40 ezer munkavállaló képzése valósítható meg 12 milliárd forint ráfordítással az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között, a munkavállalók továbbképzéséhez mintegy ezer, többségében kis- és középvállalkozás kapott segítséget.
Üzleti titkok: Kóka egyeztetne
A GKM kezdeményezi, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, az adatvédelmi biztos, valamint szakmai és civil szervezetek bevonásával kezdődjön nyilvános szakmai vita a közadatok nyilvánossága és az üzleti titok védelme kérdéséről.
3,6 milliárd euró jut a cseh vidéknek
Csehország 100 milliárd korona (3,6 milliárd euró) értékű összeget kapott az Európai Bizottságtól vidékfejlesztésre 2007 és 2013 között - jelentette be a hétvégén Petr Gandalovic, mezőgazdasági miniszter.
Figyel a Google az adataink védelmére?
Az EU adatvédelmi szakemberei azt vizsgálják, hogy a Google - a világ legnépszerűbb kereső portálját üzemeltető cég - betartja-e az Európai Unió személyes adatok kezelésére vonatkozó adatvédelmi előírásait.
Magyarország: kicsit jobb pozícióban
Az infláció lassulása hosszabb idő alatt éri csak el a 3 %-os szintet - közli a jegybanki inflációs jelentés. Az OECD esetünkben optimistább.
Nyaktörést receptre?
A várólista internetes közzététele január óta kórházi előírás - a törvényszegés a hozzá nem értésnek, vagy tudatos ellenállásnak köszönhető?
Unja bankját? Szabaduljon meg tőle!
Egy éven belül megváltozhatnak lényeges, a lakossági banki szolgáltatást érintő szabályok, amelyek közül néhány leegyszerűsíti, míg mások olcsóbbá teszik az ügyfeleknek a banki szolgáltatások igénybevételét.
Múlt heti fonákságok - csöndre fakadt Janics Natasával
A légkondis szezonokra az öregedő, drágulgató erőművek vagy összehozzák az elégséges kapacitást, vagy az újabb 660 MW-nyi kapacitás-kiesést.
Fogyasztóbarát termék? Megjelölve!
Egységes fogyasztóvédelmi szervezetre, valamint a fogyasztóbarát terméket és szolgáltatást jelölő embléma bevezetésére is javaslatot tesz a kormány a fogyasztóvédelmi politikáról szóló határozatban, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
Túl magabiztosak a bűnözők?
Szélesebb EU-szintű összefogást sürgetnek a képviselők a nemzetközi bűnözés elleni küzdelemben. Az EP azt kéri a Tanácstól, hogy hatékonyabb jogosítványokkal segítse az Europol küzdelmét a nemzetközi szervezett bűnözés ellen. A harc része a közvélemény tájékoztatása is.
Halhatatlanná itták magukat?
Egy új könyvben mutatják be a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat - meglehet, a remekművek többségét szeszkazánok alkották?
Menekül(né)nek a panelból?
Az Elephant Holding 2007. áprilisában végzett piackutatása szerint a budapesti panellakásokban élők 67%-a aggódik a házgyári technológiával készült épületek jelenlegi állapota és jövője miatt. Ennél jóval magasabb azoknak az aránya (92%), akik valamilyen időtávlatban szeretnék jelenlegi otthonukat más típusú ingatlanra cserélni. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a költözni vágyók közel 70%-a (az összes válaszadó 64%-a) újépítésű lakásba költözne.
Melleit mutogatta, kirúgták
Túl nagy mellei megmutatása miatt bocsátották el munkahelyéről azt a 29 éves német nőt, aki Európa "melles-legje" akar lenni, azaz a földrész legnagyobb kebleit szeretné a magáénak.
Gyerekzár a mobilon
Magyarországon először: gyermekzár szolgáltatás és tanácsok mobilozó gyermekek szüleinek - újabb társadalmi felelősségvállalási projektek a Vodafone Magyarországtól.
Gyurcsány kibírja
Ma egy éve Balatonőszödön különleges hangulatú frakcióülést tartott az MSZP. A képviselők dermedten hallgatták, hogy Gyurcsány Ferenc milyen vehemenciával győzködi őket az átalakulások szükségességéről, és mennyire élesen bírálja kormányának a választások előtti tevékenységét. "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal", "elkúrtuk" - mára már a politikai közhelyszótár részeivé váltak a szeptemberi kiszivárogtatáskor megdöbbentően hangzó fordulatok. Egy év telt el azóta. És milyen év! Gyurcsány Ferencet erről kérdezte a Népszabadság.
Egy cseh lett a legjobb közép-európai
2006 után az idén is a CEZ energetikai csoportot, az újonnan csatlakozott uniós tagországok legnagyobb vállalatát választotta Közép-Kelet Európa legjobban vezetett cégének a Euromoney című lap, az azonos nevű gazdaságelemző és szaklapkiadó csoport kiadványa.
Hét dollárt a szegényeknek!
Egy évtized után először emelt minimálbért az amerikai kongresszus; a legrosszabbul kereső amerikaiak órabére 5,15 dollárról (960 forintról) 7,25 dollárra (1350 forintra) fog nőni.
Veres: plafont a büdzsének!
A költségvetési plafon meghatározása az oktatásban, az egészségügyben, az önkormányzati támogatásnál lenne szükség - indítványozza a pénzügyminiszter.
Hogyan kérhetünk uniós családi pótlékot?
Általában minden EU tagországban igényelhető családi pótlék, eltérő formában, elnevezéssel és összeggel. Mivel a családi pótlék is szociális juttatásnak minősül, az adott tagállam döntheti el, hogy ki, mikor, és mennyi juttatásra jogosult.
Pénzért szivárogtatták ki Gyurcsány öszödi beszédét?
Senki nem akarja megakadályozni a szocialista párton belül, hogy kiderüljön: hogyan készíthetett valaki másolatot az őszödi beszédről - mondta Lendvai Ildikó a Klubrádióban. Az Élet és Irodalom korábban arról cikkezett, hogy belső ellenzéknek állt érdekében a beszéd kiszivárogtatása.
Az OEP győzelemre áll?
Kevesen hagynák el a mai egészségbiztosítás állami rendszerét, felmérésék igazolják a röghöz kötöttséget, sőt annak erősödését is.
Nem használható a cián
A klímaváltozással, a hulladékkérdéssel, a pán-európai környezetminőség javításával is foglalkozik, valamint a bányászati eljárásokban a fenntartható, környezetbarát technológiák alkalmazásáról is szól az a közös nyilatkozat, amelyet a visegrádi négyek környezetvédelmi miniszterei fogadtak el a pénteken, a Prágában tartott kétnapos tanácskozást követően. A prágai tanácskozás egyik érdekessége az, hogy a V4-ek környezetvédelmi miniszterei - közöttük Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter - a tavalyi találkozóhoz képest valamennyien újak a pozíciójukban.
Svájcba vándorol a magyar vagyon?
Hatékony, bárhol lecsapó ellenőr csapatot állított fel az adóhatóság, a gyáriparosok pedig kikérik maguknak az alkotmánysértől vagyosodás-ellenőrzést.
Barkácsáru 140 ezer négyzetméteren
Kaposváron és Vecsésen nyit új áruházat Praktiker 12 millió eurós beruházás keretében 2007 második felében. A barkácsáruház-lánc további három áruház megnyitását tervezi jövőre, így összesen 20 üzlete lesz Magyarországon.
"Menő szextelefonos nő voltam"
Szextelefonhölgynek adta ki magát egy férfi Hollandiában - ráadásul az állami munkaközvetítő áldásával -, mert munkanélküli volt, és így kétszer többet kereshetett a segélynél.
Szili: sokat segíthetnek a közgazdászok
Olyan stratégiát kell kidolgozni a fenntartható fejlődés érdekében amely megvalósítható, illetve amely a következő költségvetésekben érvényesíthető, ebben sokat segíthetnek a közgazdászok - hívta fel a figyelmet Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke egy csütörtöki Budapesti szakmai konferencián.
Szálljon be Ön is!
Egymillió afrikai gyerek hal meg évente maláriában, amelyet el lehetne kerülni egy hat dolláros szúnyoghálóval - hirdeti a data.org nevű oldal, amely azt kéri számon a legfejlettebb ipari országokat tömörítő G8 csoporton, hogy miért nem fizeti ki Afrikának azt a segélyt, amit két évvel ezelőtt megígért.
Szerethető a Dunaferr humánerő programja?
Az elbocsátás nem kenyere a kohászvállalat menedzsmentjének, a Dunaferrnél a technológiai átalakításhoz a humán erőforrást képesek hozzáigazítani.
Mégsem fáj az elbocsátás?
A Heim Pál Gyermekkórházban háromszáz gyesen, gyeden lévő ápolónő újbóli munkába állását segítik - azaz valós szükség van a képzett nővérkékre.
Gyurcsány a konditeremben
A miniszterelnök életében változás következett be: ötödik-hatodik hete beépült letébe a konditerem. A korábbi heti három futásos rendszer átalakult: két konditerem és két futás lett belőle. És szerencsére ott nem kigyúrt izomkolosszusokkal találkozik...
Csak rövid időre érkeznek, de...
A 2004-es bővítés óta - március végéig - összesen 630 ezren jelentkeztek a nyolc országból angliai munkavállalásra - állapították meg Londonban.
Ombudsman-helyettesből miniszter
Petrétei Józsefet Takács Albert követi az igazságügyi tárca élén, mivel immáron már hivatalos is a jelölése, s három parlamenti párt támogatja is.
Bővíti magát a Premier Outlets
Sajtómentes körülmények között helyezték el az alapkövét éppen 24 órával ezelőtt a Premier Outlets Center 3. üteme Biatorbágy térsében.
A hosszú távú áramvásárlási szerődés versenyellenes?
A hazai beépített erőművi kapacitás 8.500 MW, a csúcsfogyasztás pedig 6.600 MW - mégis üzemzavar keletkezett, a legközelebbi azonban kivédhető.
Berúghatunk banántól is
Hagyományos technológiával új ízeket kísérletezett ki az Agárdi Pálinkafőzde: gránátalmából, banánból és narancsból való párlattal is tud már bódítani.
Új vezetők a Coopnál
Kettévált az elnöki és a vezérigazgatói pozíció a Co-op Hungarynél, Bartus Pál, akik eddig mindkét tisztséget betöltötte, visszavonul.
Kamatadó alól mentesítve
A 44,41%-os nominális hozamot elérő CA Tőkegarantált Alap 2 működését UniCredit Piaci Optimum Alapra átkeresztelve meghosszabbították.
Ne éhezzen a munkahelyén
A munkavállalók és munkaadók részére hirdetett versenyt az Országos Egészségfejlesztési Intézet azért, hogy kisebb életmódváltást érjen el.