Balaton: esély a fogyatékkal élőknek

A fonyódi tóparton, több mint 51 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházás közel félszáz fogyatékkal élő látogató számára tette elérhetővé a Balaton-parti turisztikai központ korábban nehezen hozzáférhető szolgáltatásait

Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programja (I. NFT-ROP) keretében megvalósult beruházás során egy teljesen új, 728 négyzetméteres, 29 szobás épületet emeltek, melyben 49 szállásférőhelyet alakítottak ki. A projektgazda 40 méter akadálymentesített utat, illetve egy rámpát is épített, így az épület közvetlenül, akadálymentesen megközelíthető, és a földszinten található szobák mind igénybe vehetők mozgássérültek számára is. Minden szobához szociális blokk tartozik, és a vendégek ezentúl szauna-gőzfürdőt, masszázsmedencét és feszített víztükrű medencét is igénybe vehetnek. Sőt, az üzemeltető kerékpár- és gyalogtúrákat is szervez nekik.

Az így létrejött reális piaci igényekre épülő, de egyben magas szintű fogadási feltételeket biztosító idegenforgalmi centrum 2 új munkahelyet is teremt, s a beruházó számításai szerint az első évben 4000 látogatót fog vendégül látni.

A beruházás több mint 51 millió forintos vissza nem térítendő forrás segítségével (összesen több mint 102 millió forintból) valósult meg.

A projektgazda az esélyegyenlőség szempontjait is figyelembe vette - mind a tervezés, mind a megvalósítás során. A nőket, romákat, fogyatékkal élőket érdekvédő szervezeteiken keresztül éri el a vállalkozás, így biztosítva számukra a tájékoztatást. A beruházás a kevés anyag- és energiafelhasználással járó fogyasztás irányába mutat. Az ökoturizmust kiszolgáló panzió ismérve nem elsősorban a luxus, hanem az alapvető szolgáltatások magas színvonalú biztosítása. A fűtési rendszer földgázhasználó, de szerepet kap a megújuló természeti erőforrások alkalmazása is, a használati melegvizet ugyanis napkollektorok segítségével állítják elő.

(A fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberekről való gondoskodás messze túlnő a gazdasági érdekeken, a társadalomnak alapvető kötelessége, hogy sajnálgatás helyett a rászorulók számára lehetőséget teremtsen meglévő képességeik fejlesztésére és kibontakoztatására - hangoztatta Tarcsi Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára Szombathelyen egy osztrák-magyar munkaügyi konferencián.)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo