Emlékezünk. A múltat kémleljük. Cseppet magányosabban is, mint azt némelyek feltételezik. Például a franciák nélkül, akiknek nem is osztottunk lapot. Pedig... Az 1808-ban történtek éppen úgy nem jöhettek volna létre a franciák nélkül, mint az 1920-as események.
A június 4-i keltezésű újsághír szerint magyar, lengyel, szlovák, cseh és osztrák hagyományőrzők elevenítik fel a győri csatát. Éppen ott, ahol a seregek anno egymásnak estek. Ez a múlt héten beharangozott június 14-i megemlékezés bizonyára érdekes lesz, huszáros és harcias, annak ellenére - vagy éppen azért (?) -, mert Bonaparte Napóleon bakáinak leszármazottait, a hírügynökségi jelentés szerint, mellőzik a nyugat-magyarországi város ünnepségén. Az MTI szokásosan alapos felsorolásából a francia hagyományőrzők hiányoznak.
Csak nem megnyerjük a győri csatát?
Azáltal például, hogy üzenni igyekszünk 2008-ból a múltba, és persze 2008-ba is? A most megnyert győri csata felidézése erre való? Valószínűleg igen, hiszen mintha azt hirdetnénk, hogy lám, érdemeket szereztünk az alá és fölé rendelt népek összeborulásának előmozdításában, a kisebbségek emberszámba vételében. A 2008-as hagyományőrzők tárgyilagosnak ígérkező visszaemlékezéseiből azt fogjuk megtudni, hogy Győrött kéz a kézben küzdött, harcolt - s csak történelemhamisítók szerint rohant fejvesztve - magyar, lengyel, szlovák, cseh és osztrák... No persze befogadó nemzet voltunk, vagyunk.
A kor előtt járó szellemiségünk, felfogásunk csak egy ici-picit botlott meg, s lett belőle az, amit 1920. június 4.-éhez kapcsol a történetírás; amit 2008. június 4-én a Hősök terénél amolyan "visszavágunk" stílusban emlegetett fel a 64 egykori vármegye helyett emlékeztető mai magyar csoport. Trianont a franciák nélkül, de a franciák (és amerikaiak) diplomáciai képviselete előtt idézték fel, s jelenlétükkel mintha utaltak is volna arra, hogy az 1900-as évek első egy-két évtizedében - véletlenül, akaratunk ellenére - más népeket, kisebbségeket kevéssé vettünk emberszámba. De sem előtte, sem utána, ugye, ilyen elő nem fordulhatott a magyar közgondolkodásban? A '38-as és a két évvel későbbi Bécsi döntéseket sem akartuk, szinte ránk erőltették, s a délvidéki, majd meg Kárpátokon túli fegyvertelenek elleni fegyveres kisiklások sem voltak zsigeri megnyilvánulások - üzeni bizonyára a világnak a 64 egykori vármegyére Trianon évfordulóján emlékező csoport.
Párizsban 1947-ben megint döntöttek és másodjára is Trianont varrtak a nyakunkba. Számít ez 2008-ban, amikor már jó ideje NATO és pár éve uniós tagok vagyunk?
Ugyan, ugyan. Hiszen e modern korban más küzdelem a tét a Kárpát-medence kellős közepén. Itt és most már a Jónak kell a Rossz ellen győzedelmeskednie. Erre bíztatnak legjobbjaink - mint láttuk - a Székelyföldön, ezért törekszenek e legjobbak a képviseleti demokrácia csődjének bizonyítására, majd meg e formáció kiiktatására, hogy a Jónak minden eszköze meglegyen a Rossz - a mai kurzus és pármillió híve - lefegyverzésére, bebörtönzésére, lenullázására. Az a bizonyos Bonaparte nem akart ám ilyesmit, s lám, 2008-ban a hadvezérből lett császár el is veszti a győri csatát, franciák már nincsenek is a hagyományőrzők megszólítottjai között. Az 1920-as meg 1947-es szerződések is elenyésznek, hiszen mifelénk oly erővel törnek előre a Rossz ellen hadra kelni kész Jók egyelőre a trianoni határokon belül, de holnap már Székelyföldön, egész Erdélyben, s biztos, ami biztos, a Vajdaságban is.
Nos, franciák, hol is lennénk mi, magyarok, ha a XX. és XXI. században nekünk is csak egy Napóleonra futná?
