Így is lehet: milliókat kereshetünk alvás közben!

A sikerhez gyakorlatilag egyetlen másodperc is elég - ha a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodunk.

Természetünknél, egyéb elfoglaltságunknál fogva azonban nyilván nem lehetünk ott mindenütt, s így esélyünk sincs a világgazdaság minden rezdülésére gyorsan reagálni. Pontosabban eddig nem volt esélyünk.

A Fund De La Salle Zrt. ugyanis most megalkotta és ügyfelei részére megnyitja azt a helyet, ahol összefutnak majd a világgazdaság történései, ahonnan Magyarországon egyedülálló módon, a nap 24 órájában indítják kereskedőik az ügyfelek vételi és eladási megbízásait.

Ezentúl nem előre beállított limitek alapján kereskedik a befektetők pénzével a számítógép, tegyük fel az ázsiai piacokon, mikor a magyar befektető még alszik. Az éppen nyitva tartó tőzsdéket folyamatosan figyelő kereskedőik ugyanis bármikor, s azonnal reagálnak nem csupán a nagy általánosságban vett világgazdasági folyamatokra, de minden olyan eseményre is, amely befolyásolhatja ügyfelei pozícióit. A Fund De La Salle Zrt. szakemberei akár a kockázatvállaló, akár a konzervatív - tegyük fel, pénzüket egyszerű bankbetétekben tartó - befektetési szemléletű és hajlandóságú ügyfelei részére elvégzik a megfelelő portfoliók kialakítását és folyamatos gondozását.

A 24 órás kereskedés során nemcsak a részvénypiacokra koncentrálnak, hanem - a többi között - határidős és opciós termékekre, az állampapír-, kötvény-, áru- és nyersanyagpiacokra is. Sőt ezen belül - ha úgy tartja kedvünk, a nekünk tetsző földrajzi elhelyezkedéstől függően - akár több piacon is megoszthatjuk tőkénket, azaz már nem kell egyetlen országon belüli befektetésekre koncentrálnunk.

Így - a teljesség igénye nélkül - kereskedhetünk Ausztráliában, Japánban, Indiában, Németországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban vagy éppen Brazíliában.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo