A Navigator nyerte a tendert

A NAVIGATOR Informatika Zrt. nyerte az Antenna Hungária informatikai rendszerének üzemeltetésére kiírt közel egymilliárd forint értékű tenderét.

A megbízás, három, illetve további egy évre szól, hozzávetőleg ezer felhasználót és 40 szervert érint. A NAVIGATOR tevékenysége az általános informatikai rendszerüzemeltetés mellett kiterjed az Antenna Hungária informatikai WAN hálózatának üzemeltetésére, illetve az SAP BC-s üzemeltetésre is. A tender győztesét 3 pályázó közül választották ki az ár, a műszaki felkészültség és szakértelem, illetve a referenciák, a vállalt határidők és a rendelkezésre állás alapján.

"A megbízhatóság és a rendkívül magas szakmai kompetencia mellett a kedvező ár/érték arány alapján választottuk ki ismét a NAVIGATOR-t informatikai rendszerünk további üzemeltetésére" - mondta Némethné Molcsányi Edit, az Antenna Hungária Informatikai osztályvezetője.

"Büszkék vagyunk arra, hogy folytathatjuk az Antenna Hungáriával történő eddigi sikeres partneri együttműködésünket és a következő négy évben továbbra is mi láthatjuk el a vállalat informatikai rendszerének üzemeltetési feladatait. Az ügyfelünk által kiírt pályázat ismételt elnyerése kiemelten fontos számunkra, hiszen azt bizonyítja, hogy az elmúlt négy esztendőben eredményes munkát végeztünk" - mondta Juhász Lajos, a NAVIGATOR Informatika Zrt. vezérigazgatója.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo