Meglepő fordulat a mobilpiacon

Az összesített eladási adatok romlása mellett mérséklődik a mobil előfizetések növekedése is az Egyesült Államokban. A Motorola az igazi vesztes.

Évek óta első ízben csökkentek a mobiltelefon-eladások az Egyesült Államokban az első negyedévben. Elemzők szerint az amerikai gazdaság lassulása elérte a mobiltelefon-piacot, bár a statisztikák szerint a forgalom elsősorban a szegényebb és közepes jövedelmű vásárlók körében esett vissza. A mobiltelefon-piac felső szegmensében - a teljes billentyűzettel ellátott készülékek terén, amelyek alkalmasak elektronikus levelezésre, zeneletöltésre és videonézésre is - folytatódott a növekedés.

Az összesített eladási adatok romlása mellett mérséklődik a mobiltelefonos előfizetések növekedése is, ami annak a jele, hogy az amerikai piac telítődik. A népesség 83 százalékának már van mobilkészüléke. Az előfizetői kör bővülésének üteme fél évvel ezelőtt kezdett gyengülni, szakértők szerint a folyamat folytatódik. Itthon több mint 200 ezerrel, ezen belül márciusban 67 ezerrel nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma.

A forgalom csökkenése - amely a kisebb pénzűek körében volt a legnagyobb arányú - elsősorban a piacvezető Motorolát sújtotta, amely 39 százalékos csökkenést könyvelt le. A termékeit más országokban is forgalmazó gyártó főleg Amerikában veszített piacából, hiszen a tengerentúlon értékesíti telefonjainak a felét.

Az igényesebb és intelligensebb készülékek iránti kereslet nem látszik apadni, s ez olyan vállalatoknak kedvezett, mint a Samsung, az LG, a Blackberryt gyártó Research in Motion, valamint a iPhone-t előállító Apple. A Motorola március végén 25 százalékos piaci részesedéssel bírt, míg két éve még 34 százalékkal. Ezzel párhuzamosan a koreai Samsung 15-ről 22 százalékra, az LG pedig 16-ról 21 százalékra erősítette pozícióját.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo