Kikerülhető a keresőképtelenség

A megkérdezettek többségének felkeltette érdeklődését az új, munkanélküliség és keresőképtelenség esetére biztosító konstrukció. Akiket nem érdekel a biztosítás, ennek okaként azt említették, hogy már rendelkeznek elegendő biztosítással, van segítség máshonnan, vagy nem aggódnak.

A GfK Hungária Piackutató Intézet új reprezentatív felmérést készített a biztosítási piacon néhány hete újonnan megjelent biztosítási konstrukció kapcsán, mely a bérből és fizetésből élők számára nyújt védelmet munkanélküliség és keresőképtelenség esetére. A vizsgált célcsoport - akiknek a termék szól - meglehetősen pozitívan fogadta az új terméket: 81 százalékuknak első látásra is tetszik a konstrukció, 48 százaléknak pedig a biztosítási konstrukció díjszabása, ára is megfelelő.

Érdekes módon a termék iránt érdeklődők közel fele felsőfokú iskolai végzettségű, és az összes érdeklődő 90 százaléka rendelkezik legalább érettségivel. Az érdeklődők nagy része a 30-49 éves korosztályból kerül ki: háromból két érdeklődő ebbe a korosztályba sorolható. (A munkanélküliség évek óta tartó csökkenése megállhat az EU-ban, ahogyan az európai gazdaságok növekedése lassulni fog, véli az Európai Bizottság.)

A termékről szóló első ismertetéseket követően a célcsoport 60 százaléka jelezte, elképzelhető, hogy kötni fog ilyen biztosítást, míg 8 százalékuk már most biztos abban, hogy megvásárolja a terméket. Akiket nem érdekel a biztosítás, ennek okaként azt említették, hogy már rendelkeznek elegendő biztosítással (39 százalék), tudnának vészhelyzetben másra támaszkodni (30 százalék), de olyanok is vannak, akik egyszerűen nem tartanak a munkanélküliség vagy a tartós keresőképtelenség veszélyétől (24 százalék). Itthon a munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo