Lakásfelújítás: mire kaphatunk támogatást?

Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program 2008. február 1-jén indult az Önkormányzati Minisztérium által kiírt három pályázattal. Októberig lehet jelentkezni.

Az új programban pályázni lehet egyrészt a panelrekonstrukcióra és tűzvédelemre (a Panelprogram keretében), mindez 820 ezer iparosított technológiával készült lakást érint. A Panelprogramban maximális, lakásonként adható állami támogatás 400 ezer forintról 500 ezer forintra emelkedett. A Panelprogram pályázatainak másik legfontosabb változása, hogy az állam 1/3 rész támogatása mellett megmarad a lakóközösség 1/3 kötelező saját ereje. A fennmaradó 1/3 részt az önkormányzat saját döntése alapján finanszírozhatja, de önkormányzati támogatás nélkül is lehet pályázni.

Az MFB Zrt. Panel Plusz hitelkonstrukciója a pályázat sikerének fontos eleme. A korábbi pályázatokhoz képest magasabb szintű lett az energetikai elvárás. Előírás továbbá, hogy készüljön az épületre vonatkozó energiatakarékos felújítási koncepció. A pályázat kiemelt eleme lett az épületek tűzvédelmi szempontú szakvéleményének kötelező beszerzése is.

Nagyobb megtakarítás

Az Ökoprogram keretében a távfűtésű lakások hőfogyasztásának szabályozására és mérésére lehet pályázni, ami összesen 650 ezer távfűtéses lakást érint. Korábban nem volt ilyen pályázat, ez az ÚMLP újdonsága. A pályázat célja: a fűtésienergia-megtakarítás az egyedi szabályozás lehetőségének kialakításával, a költségosztókkal a lakossági megtakarítás ösztönzése, vissza nem térítendő támogatással. A program finanszírozására 2008-ban 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A harmadik pályázati lehetőség a kémények felújítására biztosít támogatást (csak a fővárosban mintegy 120 ezer lakást érint). A pályázat célja az egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai felújításának támogatása. Az új pályázati kiírás a korábbiaktól csak a pályázó személyében tér el. A pályázó - hasonlóan a panel pályázathoz - itt is a tulajdonosi közösség lett. Eddig 2003-tól 10 533 lakás 651 millió forint támogatást kapott az államtól kéményfelújításra.

A Panel- és a Kéményfelújítási programra 2008-ban összesen tízmilliárd forint áll rendelkezésre, a Pénzügyminisztériummal történt egyeztetés alapján ennek mértéke 2011-ig minden évben biztosított - közölte Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter. Május 20-ig összesen mintegy 1400 lakásra vonatkozó pályázat érkezett be. Az ÚMLP ez évi 10 milliárdos támogatási kerete várhatóan 34,5 milliárd forintnyi építőipari megrendelést jelent.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo