Friss cikkeink
Az adófizető gazda kaphasson segélyt
A MOSZ azzal érvel, hogy csak azok az agrárvállalkozók kaphassanak fagykárenyhítést, akik adófizetőként már helytálltak.
Szakszervezeti védelem
Kiáll a Tortellino dolgozóinak érdekeli mellett az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége, bár az nem világos, mi a menedzsment bűne.
Versenyképesség - stabilan
EDS: a második negyedév árbevétele 5 százalékkal nőtt; 5,45 milliárd dollár az előző év hasonló időszakának, 5,19 milliárd dolláros értékéhez képest.
Szolgáltatási díj 2034 augusztus 31-ig
A sorban álló kiáll a sorból - szerepel a kormányzati negyed leendő üzemeltetőjére vonatkozókizáró passzusok között. A PPP-s konstrukció startol.
Gráf-látomás: harminc százalékkal több
A magyar agrárium teljesítménye a következő tíz évben várhatóan 30 %-kal emelkedik majd - kalauzolt a jövőbe a szakminiszter.
Több a pénze, ha kevesebb az életéve
Nem árt igyekeznie a megfelelő végzettségű és még nem negyven éves, mezőgazdaságban dolgozó fiatalnak, ha 10 százalékkal több pénzt akar pályázataihoz.
Fotózik? Meg ne vágja a kezét!
A Sony bejelentette: ingyen kicseréli a vásárlóknak a DSC-T5 jelzésű népszerű digitális fényképezőgépeit, melyekből világszerte már mintegy 350 ezer darabot adott el, mert a készülék borításán olyan gyűrődések keletkezhetnek, amelyek élükkel a kezelő kezét megsérthetik.
Megint fejre állt a bérlakás program
A használatba vett lakások száma 2%-kal, az új engedélyeké 7%-kal volt magasabb 2007 első félévében, mint 2006 első felében - mutatta ki a KSH.
Keressen pénzt a környezetvédelemmel!
A befektetési alapok fokozatosan a "zöld ügyben", azaz a környezetvédelem érdekében tevékenykedő vállalkozások felé fordulnak, arra számítva, hogy a globális felmelegedés elleni harcban való részvételük jelentős profitot hoz számukra és a befektetési alapok számára is.
Töltsön fel, amennyivel le!
A T-Com augusztus 1-jétől Szimmetrikus DSL üzleti szolgáltatást kínál a kis- és középvállalatok számára. A szolgáltatás előnye, hogy azonos fel- és letöltési sebességet biztosít, továbbá átalánydíjért vehető igénybe felhasználási időtől és internetforgalomtól függetlenül.
A szocialisták nemet mondanak az ingatlanadóra?
Megint nem sikerült: úgy látszik, a pénzügyi tárca harmadszor is megbukott vagyonadóztatási tervével a szocialista frakció ellenállásán. Az MSZP most 22 budapesti utca néhány lakójára hivatkozva a valódi luxusvillák tulajdonosainak védelmében fúrta meg a konvergenciaprogramot.
Drága az élelmiszer, a kormány majd beavatkozik?
A kormány rendkívüli intézkedéseket hoz, ha a rendkívüli időjárás miatti áremelkedés túllépné a 20 százalékot - mondta Gráf József.
Vannak, akik túl drágán telefonálnak?
Az uniós mobilszolgáltatók többsége már a csökkentett roaming-tarifákat alkalmazza - állapította meg csütörtökön az EU bizottsága. A 27 tagállamban szolgáltatóknak július 30-ig kellett ügyfeleik tudomására hozni módosított tarifaajánlatukat, majd augusztus 30-tól ezeket érvényesíteniük is kell.
Mi mennyi a mezőgazdaságban?
Már lehet tudni, hogy az idei betakarítás során miből és mennyi lesz. A kukorica és a napraforgó a fő kérdés, a búza már a magtárakban van.
Milyen lesz a kormányzati negyed?
A csütörtökön délután kihirdetett tervpályázat első helyezettje a fenntartható építés formába öntéséért, míg a második helyezett az egész rehabilitációs terület korrekt megoldásáért kapott díjat
Szakszervezet, kontra szakszervezet?
Addig van létjogosultsága a vasárnapi nyitva tartásnak, ameddig erre a vásárlók igény tartanak - hivatkozik a legfőbb üzleti törvényre az Auchannál.
Segédmunkások a topon
A statisztika szerint 100 állást kereső személyre 4,6 sikeres közvetítés jutott - méri önnön teljesítményét a munkaközvetítő szakma.
Készen kapott munkaerővel könnyebb?
Hetven munkatárssal kezdett el működni egy új cég ott, ahol egyre inkább hiánycikk a munkaerő. A módszer: a fejvadász cég megbízása és garanciája.
Jobbak vagy rosszabbak a nők?
A női létezés nagyon gazdag, és különböző a férfiakétól. A menedzserlétben is nagyon sok nő kamatoztatja ezt az eltérő képességet. Jobbak, rosszabbak a nők az üzlet színterén? Vagy csak mások?
Már nem kell a fél korona sem
A félkoronás a legkisebb, a jelenleg forgalomban lévő érmék közül Csehországban, de már nem sokáig, ugyanis kivonják a forgalomból.
Tanulmány az egyenlő választójog sérelméről
A Political Capital az egyenlő választójog sérelmét tanulmányozta, javaslatainak valóra váltásai nem igényelne jelentős költségvetési kiadásokat.
Szerbek, horvátok? Kerüljenek beljebb!
A kormány augusztus 1.-i ülésén elfogadta az ország új Európa-politikai stratégiáját, mely középtávon, 2014-ig határozza meg Magyarország európai politikáját. A dokumentum megszületését széleskörű társadalmi vita és egyeztetés előzte meg.
Virágba borul Eger és Noszvaj
Virágos város versenyt nyerni akkor lehet, ha a település eltűnteti a falfirkákat is az épületekről. Eger és Noszvaj persze virágosít és parkosít is.
A Mol ezúttal Horvátországban járt...
A Mol-csoport megvásárolta a horvátországi Tifon üzemanyag-kiskereskedelmi hálózatot - tájékoztatta a Mol kommunikációs osztálya az MTI-t csütörtökön.
A víz 95 százaléka külföldről jön...
A vízgazdálkodásnak a fenntarthatóság elvén kell nyugodnia, figyelembe kell vennie a gazdasági és ökológiai fejlődést, a vizek jó ökológiai állapotának védelmét és a szociális igazságosságot - mondta Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) új vezetője.
Videotár a Pannontól
Újabb közösségi szolgáltatást indít a Pannon.
Pályakezdő? Munkanélküli!
A regisztrált álláskeresők száma az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal, az egy évvel korábbival összehasonlítva 9,5 százalékkal volt több július végén - közölték az Állami Foglalkoztatási Szolgálat csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A gazdasági tárca a Holdat kutattatja
A Hold csupán jobban látszik teliholdkor, ám gravitációs hatása változatlan - tehát az üzemi balesetek az égitesttől függetlenek.
Aegon: Az élhető világért
A magyarországi kultúrát másfél évtizede támogató AEGON Magyarország Zrt. tavaly jelentős összegű kortárs művészeti díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje a hazai művészeti ágak kiválóságait, s ezzel felhívja rájuk a figyelmet. A biztosítótársaság CSR tevékenysége azonban nem csupán ebből áll: a társadalom iránti felelősségérzet áthatja a vállalat egész működését. Legújabb termékük például, az AEGON Climate Change Alap kizárólag a világ fenntartható fejlődését szolgáló cégek részvényeiből, illetve ilyen értékpapírokat összegyűjtő alapokból áll.
Pannon: Nem csak pénzkérdés
A vállalati felelősségvállalás olyan globális stratégia és üzleti koncepció, amely át kell, hogy hassa a napi tevékenységet is - mondja Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatóságának vezetője, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy a Pannon a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként adott ki magyarországi társadalmi felelősségvállalási tevékenységéről önálló éves jelentést.
Ingatlangazdálkodó sikerszámokkal
Nem ok nélküli, hogy a tőzsdén rekordmagasságot ért el a Graphisoft Park papírja, a cég rendkívül kedvező tartalmú gyorsjelentést bocsátott ki.
Törköllyel is világítunk már
Míg 2001-ben 36,4 petajoule-t tettek ki a megújuló energia hasznosítása, addig 2006-ban már 54,8 petajoule-t, amely 50,8 százalékos növekedést jelent.
Konszenzus a vízszabályozásról?
A biomassza tehát komoly perspektíva az országnak, s üzleti szempontból is előnyöket kínáló lehetőség - állapította meg a szakminiszter.
Megmenekülnek a nádiposzáták?
Varsó nem várta meg az Európai Bíróság átmeneti intézkedéseit, és a korábbi szándékaitól eltérően, egyelőre nem folytatja a környezetvédelmi szempontból vitatott területen átvezető autópálya építését.
Miért aggódna a kora miatt?
A globális fogyasztó megjelenését illetően általában magabiztos, és az életkor csupán felfogás és gondolkodásmód függvénye - derült ki a GfK Roper Jelentésből. Koruknál legtöbben Dél-Koreában érzik magukat fiatalabbnak, hazánkban a többség úgy tartja, életkorának nagyjából megfelelően néz ki.
45 ezren papírok nélkül
Csaknem kétszer annyi munkavállalót értek tetten feketemunkán az idei esztendő első hét hónapjában, mint 2006 hasonló időszakában - közölte a kormányszóvivő.
Fél éve tartozunk az Apehnak 100 millióval...
Június végén 642 vállalkozásnak volt 180 napon túl, folyamatosan, 100 millió forintot meghaladó adótartozása és 1.905 magánszemélynek (egyéni vállalkozónak) 180 napon túl, folyamatosan, 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adóslistái szerint.
Új határidők!
Június közepéig a hatályos társasági törvény úgy rendelkezett, hogy a társasági szerződéseket a gazdasági társaságok legfőbb szerveinek az új Gt. hatálybalépését követő első ülésén, de legkésőbb 2007. szeptember 1-jéig a tavaly óta hatályos új előírásokhoz kell igazítaniuk. Június 16-ával a helyzet megváltozott.
Kikottyantott MÁV-titkok
Vizsgálatot rendeltek el a MÁV Zrt.-nél a MÁV Cargo Zrt. privatizációjával kapcsolatos információk kiszivárgása ügyében.
Budapest kiszáll a Kempinskiből?
A Fővárosi Önkormányzat eladásra kínálja a 2,6 milliárd jegyzett tőkéjű Kempinski Hotel Budapest Zrt. 258 millió forint névértékű részvénycsomagját, összesen 9,92 százaléknyi részvényt - derül ki a a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. felhívásából.
600 ezret keresnek a szlovákok
Bár az elmúlt két évben az IT-szakemberek bérei átlag 40 százalékkal nőttek, Szlovákiában továbbra is szakemberhiánnyal küzd az információtechnológiai ágazat.
Ez a bürokraták országa!
Továbbra is nagy tehernek és egyre időigényesebbnek tartják az adminisztrációs feladatokat a kis- és középvállaltok megkérdezett vezetői, akik romló üzleti helyzetükről, és csökkenő termelésről számoltak be - derül ki a Magyarországi Volksbank Zrt. és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáselemzési Intézet negyedéves KKV Körképéből.
Gabonások kivonulása
Az Agrimill-Agrimpex részvények tőzsdei kivezetését döntötték el a tulajdonosok a rendkívüli közgyűlésen. A papírokért 5501 forintot ajánlanak.
Nem fogyaszt a fogyasztószer?
Két egészségmegőrző terméket forgalmazó vállalkozást marasztalt el a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa. Az egyik gyártójának fizetnie is kell.
Jócskán nőtt a gabonaexportunk
Az Európai Unióba irányuló kivitel volumene 16, az onnan érkező behozatalé 12%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest - közli a KSH jelentése.
Feljelentette magát, nem fizet
A British Airways versenytársával, a Virgin Atlantic céggel összehangolta az üzemanyag drágulása miatt alkalmazott felárat - de csak a BA-t büntetik.
Szupergyors 3G/HSDPA már 72 településen
Idén áprilisban elsőként kínált a hazai piacon a Pannon szélessávú internetelérést lehetővé tevő, kedvező költségű mobil internetet, melynek hatalmas sikerét jelzi, hogy az indulás óta megtízszereződött az adatforgalom a Pannon hálózatán. A társaság augusztus 1-jétől megújult ajánlattal jelentkezik: az árakat tovább csökkenti, az adatmennyiséget megemeli. A vezető mobilszélessáv-szolgáltató mindeközben folyamatosan fejleszti nagysebességű hálózatát, újabb nagyvárosokkal és Balaton-parti településekkel bővíti 3G/HSDPA lefedettséget.
Font uniós ütközetre készül?
Brüsszelben mire megértik, lereagálják, hogy nem EU-konform beavatkozásokkal operálunk kárenyhítési okokból, addigra mögöttünk lesz a vízözön.