Betekerős munkahelyek

Mintegy 15 millióval több kalóriát égettek el az autós kollégáiknál azok, akik részt vesznek a "Bringázz a munkába!" akcióban. Viszont nem füstölnek.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A "Bringázz a munkába!" akció első félidejében több mint 5.300 egyéni és csaknem 700 csapat regisztrálta magát a programba - közölte a kezdeményező Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). Az akciót a szaktárca második alkalommal hirdette meg. (Tavaly összesen 2162 budapesti bringás, 293 csapat és 1033 egyéni kerekező regisztrált az akcióra.) Az idei kihirdetés óta a kerékpárosok mintegy 380 ezer kilométert tettek meg, amivel csaknem 140 ezer kilogramm szén-dioxid kibocsátást spóroltak meg, és ezzel mintegy 15 millióval több kalóriát égettek el, mintha autóval mentek volna.

A közlemény szerint a hátralévő három hétben is még érdemes benevezni a versenyre, hiszen a résztvevők - azon kívül, hogy védik egészségüket - értékes nyereményeket nyerhetnek. Az akció május 31-ig tart, ez időszak alatt kell az egyéni vagy csapatversenyzőknek vállalniuk, hogy legalább 10 alkalommal kerékpárral mennek be munkahelyükre. Regisztrálni a www.bringazzmunkaba.hu honlapon lehet.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo