Tizedelték a kartellezők bírságát

Kartelleztek a művészeti egyesületek, de a versenyhatóság túlságosan nagy bírságot szabott ki rájuk. Ezért azt az ítélőtábla jelentősen mérsékelte.

A Gazdasági Versenyhivatal még 2005-ben állapította meg, hogy három művészeti egyesület kartellezett, ami miatt összesen 26,5 millió forint bírságot szabott ki rájuk. (A hivatal minapi konferenciáján a miniszterelnök is felszólalt.) A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében a bírság összegét 1,5 millió forintra mérsékelte - olvasható a Jogi Fórumon. A Magyar Tervezőgrafikusok Egyesülete hosszú évek óta ad ki tagsága, de a megrendelők és a piac többi szereplője számára is hozzáférhető, és a piacon széleskörűen elterjedt és igényelt, részletes tervező grafikusi árjegyzéket.

Az árjegyzék kiadásához 2000. áprilisától a másik két szervezet is csatlakozott. A vizsgálat végül megállapította, hogy az árjegyzékben foglaltak alkalmasak a gazdasági verseny korlátozására, mert meghatározzák az egyes tervezőgrafikai szolgáltatások minimum-árait. A jogsértés megállapíthatósága szempontjából közömbös, hogy az egyesületek csak tájékoztatónak szánták az árakat, mert önmagában a díjtételek közzétételét is tiltja a versenytörvény.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo