Milliókat adott a gyerekeknek

A Családjainkért Alapítvány hatvanegy hátrányos helyzetű diák tanulmányait támogatja egy főorvos több millió forintos adományának köszönhetően.

Az Esélyt a képességeknek program keretében 2008. januárban egy. nyugalmazott főorvos több millió forint összegű adományának köszönhetően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei középiskolásoknak hirdetett ösztöndíj támogatási pályázatot a Családjainkért Alapítvány. A pályázatra jelentkezett több mint 80 diákból 61 esetén döntött az alapítvány a támogatás mellett.

A diákok a programnak köszönhetően átlagosan százezer forint ösztöndíjban részesülnek, a legalacsonyabbnak ítélt összeg 25.000 forint, míg a legmagasabb összegű támogatás kétszázezer forint, azzal, hogy az Alapítvány további forrásokat igyekszik biztosítani a támogatottak sikeres felvételi vizsgájának az arra való eredményes felkészülés támogatására. Amennyiben ezek a szándékok valóra válnak, úgy a további támogatásról az első támogatási időszak eredményeinek, a támogatottak teljesítményének felülvizsgálatától függően újabb szerződés születik.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo