Luxusnak mondják, pedig...

Nem minden luxusingatlan, amelyet annak hirdetnek. Azok minősége olykor még a középszintet is alig éri el. Jelentősek a kedvezmények is ilyenkor.

Magyarországon az új építésű luxus lakások négyzetméter ára egymillió forint körül kezdődik, de Budapesten már a 400 ezer forint feletti négyzetméteres árakat is gyakran luxusként hirdetik a fejlesztők, amelyek minősége olykor még a középszintet is alig éri el - olvasható a Pasarét Residence és az Európa Ingatlanbefektetési Alap közös közleményében. Ennek köszönhetően a luxus kifejezés devalválódni látszik az ingatlanpiacon - nyilatkozta Takács Róbert az Európa Alapkezelő Zrt. értékesítési igazgatója.

A szakember szerint a jó minőségű lakóparkoknak nem kedvez, hogy a középszerű lakóépületeket gyakorta túlárazzák, csak azért, hogy jobb színben tüntessék fel a projekteket. Ezek a lakóparkok jelentős kedvezményekkel kecsegtetik a vevőket, amelyek valójában nem is kedvezmények, hiszen a lakás valódi értékét sokszor az eredeti ár sem tükrözi. Ilyen mértékű kedvezményeket a valóban minőségi lakások építtetői nem tudnak felajánlani, hiszen ezek önköltségi árai az emelt szintű műszaki tartalom és a prémium lokációban található telkek bekerülési költsége miatt is jóval magasabbak. (Hogyan spórolhat sok százezret ingatlanvásárláskor? Itt megtudhatja.)

Pasarét Residence beruházójának képviselője szerint azok a műszaki tételek, melyeket egyes lakóparkok luxusként kommunikálnak a vevők felé, valójában benne kell, hogy foglaltassék az alapárban, ha a beruházó igazán komfortos, nyugodt életkörülményeket akar biztosítani vevői számára. A minőségi építőelemek mellett, sokak számára már az sem luxus elem, ha a földszinti lakás ablaki betörésvédő fóliával vannak ellátva, vagy a nyílászárók nem műanyag, hanem valódi Borovi fenyőből készülnek.

De a magasabb árkategóriás szegmensben legalább ilyen elvárásnak számít a videotelefon, a programozható hütő-fütő berendezések, vagy az automatizált árnyékolástechnika. A fejlesztők általában minden egyes beépíthető négyzetcentimétert kiaknáznak és zöldfelületeket a lehető legkisebbre csökkentik a profit maximalizálása érdekében. Így ma Magyarországon már az is luxusnak számít, ha valahol 25 százalékos a beépítettségi arány.

Ugyanakkor a szakember elismerte, hogy a minőség mellett árfelhajtó hatása van annak is, hogy hol helyezkedik el az ingatlan. Budapest II. kerülete hagyományosan magas presztízsű környék, ahol egy közepesen jól megépített lakásárét is hajlandók a vevők az átlagosnál magasabb árat is kifizetni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo