Friss cikkeink


Mire költenek a leggazdagabbak és mire a legszegényebbek?

Mire költenek a leggazdagabbak és mire a legszegényebbek? 

A legszegényebbek arányosan többet költenek élelemre, míg a jómódúak a lakásukra fordítanak több pénzt. Évi 1,8 millió, vagy 300 ezer forint.
Egy jó hír: "csökkentjük a fizetését!"

Egy jó hír: "csökkentjük a fizetését!" 

Egy stresszmentesebb környezetben - amit a rugalmasabb munkaidő is megadhat - még alacsonyabb fizetésért is hajlandóak az emberek dolgozni.
Londoni konszenzus: 2012-ben lesz eurónk

Londoni konszenzus: 2012-ben lesz eurónk 

Magyarország gyorsított euróövezeti felvétele ugyan továbbra sem valószínű, de a jelenlegi kormányzati makro-előrejelzések megvalósulása elvileg akár a 2012-es magyar eurócsatlakozást is lehetővé tenné, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtökön kiadott elemzésében.
34 millió 900 gyermeknek

34 millió 900 gyermeknek 

A Vodafone Magyarország Alapítvány közel 34 millió forintot osztott szét 18 szervezet között fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok sport és rekreációs terápiájának támogatására. A támogatással az alapítvány célja a fiatalok állapotának fejlesztése, javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése és életminőségük javítása.
Egyre kevésbé bízik a beteg az orvosban

Egyre kevésbé bízik a beteg az orvosban 

Az elmúlt egy évben egyre türelmetlenebbek a betegek, amely gyakran okoz nehézségeket az orvosok számára - derül ki a GfK LHS Healthcare betegellátást az orvosok szemszögéből felmérő aktuális kutatásának eredményeiből. A gyógyító szakemberek véleménye szerint jelenleg egyoldalú a betegek tömegtájékoztatása és informálása. Pozitívan ítélik meg az interneten elérhető tájékoztatást, ugyanakkor előfordul a félretájékoztatás is, amely gyakran nehézséget okoz a betegellátásban.
Hibrid autóval, kerékpárral...

Hibrid autóval, kerékpárral... 

A Magyar Telekom, a Merlin Energia és a Vegyél Vissza! összefogásaként első alkalommal november 21-én kerül megrendezésre a "Felelősségvállalás - Pozitív Energia" Fenntarthatósági Nap. Az esemény célja, hogy félretéve a mindennapi feszültségeket, most kizárólag a megoldásokra, lehetőségekre, aktivitásokra koncentráljon.
Ismerőstől érkezett videók fertőznek a közösségi oldalakon

Ismerőstől érkezett videók fertőznek a közösségi oldalakon 

Egy új, Facebookon és Myspace-en terjedő féregre hívják fel a figyelmet a Panda Security szakemberei. A féreg a népszerű közösségi weboldalakat használja fel önmaga terjesztésére, mégpedig meglehetősen trükkös módon.
Hogyan ne vegyünk lopott autót?

Hogyan ne vegyünk lopott autót? 

Az AAA AUTO szerint a használtautó vásárlásnak akkor vannak kockázatai, ha azt nem megbízható kereskedéseken keresztül intézik a vevők. "Használtautó kereskedésben vásárolni azért is fontos, mert egy kereskedés olyan mértékben ellenőrzi a tulajdonost és a gépjárművet, amit egy magánember nem tud megtenni." - mondta el Russell Cort, az AAA AUTO magyarországi ügyvezetője.
Ön elégedett az Apeh munkájával?

Ön elégedett az Apeh munkájával? 

Elégedettségi felmérés indul november 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ügyfélszolgálatain és honlapján.
Mobilkoncessziók: pályázat meghosszabbítva

Mobilkoncessziók: pályázat meghosszabbítva 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a közelmúltban lefolytatott konzultációra beérkezett kérdések nyomán nyolc nappal meghosszabbította az október 22-én kiírt mobil-pályázatok beadására rendelkezésre álló időt. Az új beadási határidő november 28., jelentette be az NHH.

Demján: torzszülött a magyar gazdaság 

A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Parlamentben rendezett csütörtöki gazdasági csúcson. Demján Sándor VOSZ-elnök szerint torzzsülött a foglalkoztatás és a termelés szerkezete, és egymillió embernek kéne még bekacsolódnia termelésbe.

Washington nem veszi meg a rossz hiteleket 

Az eredeti elképzelést félretéve, mégsem költ a rossz hitelek kivásárlása az amerikai kormány a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőtervéből, közölte Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter szerdán. Szerinte az a korábbi ötlet, hogy a bankoktól a "bajos értékpapírokat" felvásárolnák, "nem a leghatékonyabb módja" az állami pénz befektetésének.

Párizsból sötétnek látszik a magyar alagút 

A "válság neheze még hátravan a magyarok számára" címmel közölt elemzést a Le Monde válság magyarországi hatásairól. A francia lap szerint a hiány elszaladásáért felelős kormányfő időben kérte az IMF-segítséget, a "konzervatív-liberális Fidesz" pedig arra készül, hogy nem szavazza meg a költségvetést és azt reméli, hogy tőkét kovácsolhat egy drákói megszorításokból.

"Csak Magyarországon szorít meg a kormány" 

A Fidesz szerint január 1-től a foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű rétegek esetében a nulla százalékos munkaadói járulék bevezetésével kellene megkezdeni a járulékreformot - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa szerdán Budapesten.

Közel egymillió magyar a feketelistán! 

Drasztikusan nőtt a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" szereplő, lakossági hiteladósok száma, egy év alatt 39 százalékkal emelkedett, a harmadik negyedévben átlépte a 900 ezret a rendszerben nyilvántartott összes lakossági mulasztás száma - derül ki a KHR-t üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. hírleveléből.

Amit a biztosítók szívesen elkerülnének... 

A Biztosítás.hu portál adatai alapján az idei kampányban jelentősen nőhet a saját biztosítójukat olcsóbb díjért újraválasztók száma. Az első tíz nap adatai azt mutatják, hogy míg ez a szám az előző években 10% alatt maradt addig az idei kampányban az "újrakötések" száma akár a 40-50%-ot is elérheti.

Bűnös-e a korrupciót leleplező? 

Alulírott szervezetek a mai napon megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy az RTL Klub televízió egyik riportere ellen oknyomozó újságírói tevékenysége miatt büntetőeljárás indult.

50 millió a gyermekek gyógyulásáért 

A mai napon hirdette ki a K&H Csoport a K&H gyógyvarázs pályázatának idei nyerteseit. A jubileumi évben 87 pályázat érkezett. A döntést követően idén a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program 6 kórházi osztálynak és 1 mentőállomásnak adományoz eszközöket összesen 25 millió forint értékben. A jubileumi év ajándékaként a K&H megduplázza az eszköztámogatás értékét, hiszen a K&H Biztosító 1 évre szóló műszerbiztosítást köt minden elnyert műszerre, összesen szintén 25 millió forint értékben.

Jövőre már kisebb lehet a gázszámla 

Európában 2009 elején egészen bizonyosan csökken a gáz ára a mostani negyedévben elért több mint 500 dollárról ezer köbméterenként, de az olcsó szénhidrogének kora elmúlt, mondta szerdán Új-Urengojban Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója.

50 %-os adókedvezmény Egerben 

Eger polgármestere azt tervezi, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi helyzetben kiterjesztik és megemelik a vállalkozások iparűzési adókedvezményének mértékét.

A Pannon vállalja a felelősséget 

Az idei évben indult a Braun & Partners Network által, nemzetközi partnerek támogatásával kidolgozott globális Good CSR 2008 program, melyhez a Pannon is csatlakozott.

Van félretett pénze? Most megduplázhatja! 

A Gilead Sciences egyike az Egyesült Államok legnagyobb gyógyszerfejlesztő vállalatainak, piaci kapitalizációja csaknem 41 milliárd dollár. Érdemes részvényt venni.

Mi a négy prioritás a kormány szerint? 

A kormány az elhúzódó reálgazdasági válság közepette négy jelenség kezelését tartja kiemelten fontosnak: a szűkülő pénzügyi források és a zsugorodó exportpiacok ellensúlyozását, valamint a növekvő munkanélküliség mérséklését és a versenyképesség fokozását - derül ki a miniszterelnök által összehívott csütörtöki gazdasági csúcs résztvevőinek elküldött vitaindítóból.

Videó: egy tüntetés testközelből 

Az alábbi kisfilmen egy, a hideg időjárás miatt elhalasztott tüntetést mutatnak be. Reméljük mi sosem fogunk hasonlót megérni.

Mely munkahelyek vannak veszélyben Zalában? 

A Nyugat-dunántúli Régióban az elmúlt hónapokban, október 31-ig összesen 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentették be a vállalkozások, ebből Zalában 70 főt - mondta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-nek.

Apeh: pszihológiai és IQ-teszttel szűrnek 

Nem alkalmazható adathozzáférés szempontjából védett munkakörben az APEH-nél az a személy, akinek az intelligencia hányadosa (IQ) nem éri el 90-et, egyebek mellett ezt tartalmazza az a pénzügyminiszteri rendelet, amely a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

Szili: "Ideje rendszerben gondolkodni!" 

Nem elégséges csak gazdasági vagy klímaprogramot készíteni, minden országnak el kell kezdenie rendszerben gondolkodni, olyan stratégiákat kidolgozni, amelyek "fenntarthatóvá teszik a következő generációk számára is ezen a bolygón a megélhetést" - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának regionális fórumán kedden Veszprémben.

"A magyar árak néha a svájciakat is túlszárnyalják" 

A magyar mezőgazdasági területek egyelőre jelentéktelen része tért át az ökológiai gazdálkodásra, a leggyakoribb magyarázat szerint a gyenge állami szerepvállalás és a bonyolult, munkaigényes termelési kötöttségek miatt. Vásárló még lenne, hiszen a tudatos életvitelt szem előtt tartó, a drágább, de vegyszermentes élelmiszerre költeni hajlandó középosztály egyre több tagja vásárol biotermékeket. Tehát az állami szerepvállalás mind a korábban még működő pályázatok újraindításában, mind a tudatformálás területén erősítené a magyar biotermékpiac szereplőit.

"A németek túl sokat dolgoznak" 

A berlini kormány szeptember közepén úgy döntött, hogy a 2009. január 1-jére tervezett munkaerő-piaci nyitását korábbi időpontra hozza, vagyis már ez év november 1-jével szélesebbre tárja a német foglalkoztatási piac kapuit. Cikkünkből megtudhatják, milyen változásokat jelent ez, milyen munkakörökben lehet elhelyezkedni és milyen munkajogi szabályozás van érvényben.

Magyarország szerencséje, hogy nem 4 éve tört ki a válság... 

A pénzügyi válságot és hatásait 4-5 éve lehetett látni, de lassan következett be, és ez elaltatta a piaci szereplők éberségét; Magyarország számára szerencse, hogy nem korábban tört ki, az ország kitettségét ugyanis a 2006-os kiigazítás és az európai uniós tagság csökkentette - hangzott el a bizalmi válság hatásáról rendezett kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten.

ThyssenKrupp: vételre ajálva 

Az elmúlt hónapok folyamatos eladási nyomása alatt a legnagyobb német acélipari vállalat több mint 74%-ot veszített értékéből. A tőzsdepiaci pánik mértékét jól mutatja, hogy a részvény most 3,6-os P/E értéken forog (a 2008-ra becsült eredmények alapján).

Mínusz 12 százalék: gyengén teljesítenek a származtatott alapok 

Az idei Pénztárkonferencián Pillár Zsolt, az esemény támogatójaként fellépő Generali Alapkezelő igazgatósági tagja a pénztári szféra jövő évi kihívásairól és lehetőségeiről tartott előadást. A szakértő a befektetési politikával összefüggő kérdések bemutatása során hangsúlyozta: a pénztári rendszer legfontosabb szereplői, a pénztártagok, az elmúlt időszakban igencsak passzívak maradtak, és csak kis részük választott tudatosan a portfóliók között.

Az unió lecsap a kalózokra 

Az EU védelmi miniszterei hétfőn útjára indították az unió első tengeri hadműveletének előkészítését, melynek célja a szomáliai partok kalózoktól való megtisztítása. Az unió ugyanakkor nem küld harcoló alakulatokat a válság sújtotta Kongóba.

Egymillió euróval többet kaptunk környezetvédelemre 

Az Európai Unió környezetvédelmi és természetvédelmi projekteket támogató LIFE+ programja keretében négy magyarországi pályázatot ítélt támogatásra érdemesnek - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

50 milliót oszt szét a békéscsabai önkormányzat 

A békéscsabai önkormányzat 50 millió forintos alapot hozott létre a mikro-, a kis- és középvállalkozások támogatására - közölte Vantara Gyula, a város polgármestere kedden.

"Túlreagáljuk és túlbecsüljük" a válságot? 

Drámaian romlott a magyar vállalkozások helyzetét tükröző MKIK GVI konjunktúra index - mondta Tóth István János, az MKIK Gazdaság-, és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) ügyvezető igazgatója a kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

"A válság miatt veszek luxusingatlant" 

Gyártulajdonos, vállalkozó, mérnök, jogász és kereskedő, részben ők vásárolnak telket Kaposvár legújabb lakóparkjában, s már a beugróra is súlyos tízmilliókat költhetnek el - írta kedden a Somogyi Hírlap.

Íme egy tipp: könnyen szerezhető milliók 

Az elmúlt hónapok folyamatos eladási nyomása alatt a legnagyobb német acélipari vállalat, a ThyssenKrupp több mint 74%-ot veszített értékéből.

Ha egy fordítási hiba vet véget a fejlődésnek 

Részsikerek már vannak, de komoly eredményt nem lehet felmutatni az európai uniós pályázatok kapcsán: a lízing mint önerő még nem használható az Európai Uniótól származó források megszerzése érdekében. Azt, hogy miért húzódik már két éve ennek bevezetése csak találgatni lehet.

Saját arculattal is megjelenhetünk a világhálón 

Mind külsejét, mind tartalmát tekintve megújult az első hazai web 2.0-ás személyreszabható startoldal, a www.widgami.hu.

Ma már nyugodtan lélegezhetünk a fővárosban 

A hét végén jelentősen javult a főváros levegője, megszűnt a szálló por magas koncentrációja, ezért a főpolgármester megszüntette a fővárosi szmogriadó-rendeletben rögzített korlátozó intézkedéseit - nyilatkozta Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.

"A kormány nem titkolózik" 

Nincs semmiféle titkos megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, nincsenek egyedi feltételek, az IMF azokkal az általános hitelfeltételekkel biztosítja Magyarországnak a hitelkeretet, amelyekkel bármely országnak adna ilyen kölcsönt - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.

Csak minden második lízingcsaló bukik le... 

Az éves szinten akár 14 milliárd forint kárt is okozó finanszírozási csalások visszaszorítása érdekében a Magyar Lízingszövetség együttműködési megállapodást kötött az Országos Rendőr-főkapitánysággal.

Válság alatt házhoz jön az uzsora 

Máris alkalmazkodtak a spammerek a gazdasági válsághoz: egyre növekvő számban juttatják el az emberekhez kedvezményes hiteleket ígérő oldalak linkjeit.

Robin Hood-adó: nem akarta az ellenzék, kritizál a Mol 

Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, amelynek alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiacégeknek. Az adó rossz üzenet a befektetők felé, mivel 50 százalékos társaságiadó-emelést jelent az energiaszektorban - közölte a Mol.

Újra vehetünk görbe uborkát? 

Minden bizonnyal az Európai uniós jogszabályok egyik legismertebbje az uborkák görbületét szabályozó előírás. A híres-hírhedt szabályozás azonban hamarosan a múlté lehet, így a szokatlan alakú zöldségek és gyümölcsök visszakerülhetnek a boltok polcaira.

Hogyan fizessünk idén adót? 

A megváltozott üzleti és pénzügyi környezetben számos új, az adófizetési kötelezettséget is érintő tényezővel kell számolnia a vállalkozásoknak, például a társasági adó, a szolidaritási adó és az ÁFA területén. A Deloitte összegyűjtötte azokat a szempontokat, amelyek a megváltozott környezetben hozzájárulhatnak a vállalkozások hatékony adótervezéséhez, és az új kihívások kezeléséhez.

Dél-dunántúli pályázatok: két héttel meghosszabbítva 

Meghosszabbított beadási határidővel, 2008. november 24-ig várják a pályázatokat a kiírók.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Infokom

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek 

Máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia visszafogja a béreket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo