Egyre jobbak a fiatalok kilátásai

Jelentősen javult a fiatalok megítélése jövőbeli anyagi helyzetüket, valamint munkalehetőségeiket tekintve a Nielsen havonta megjelenő Fogyasztói Bizalmi Indexe szerint - közölte az ACNielsen Piackutató Kft. Júliusban a Fogyasztói Bizalmi Index 48 ponton állt, ami a legmagasabb érték volt az idei évben. A mutató a mélypontot 2009. márciusában érte el 37 ponttal, azóta folyamatosan javult.

Figyelemre méltóan változott a 18-29 évesek véleménye, hiszen a júliust megelőző négy hónap során 43 és 46 pontos indexük csak kis mértékű bizakodást jelzett, a hetedik hónapban viszont 59 pontos indexükkel a legfiatalabb felnőttek optimizmusa újra kiemelkedett a többi korosztály közül. Az index kiszámításának tényezői közül személyes anyagi helyzetét a következő egy évre vonatkozóan a megkérdezettek 12 százaléka látta jónak, szemben a májusi 7, valamint a júniusi 11 százalékkal. Rossznak 38 százalék tartotta saját pénzügyi kilátásait, ami jelentős javulás a márciusi 51 százalékhoz képest.

Az elkövetkező tizenkét hónap során a hazai munkalehetőségekről a válaszadók 63 százaléka mondta a márciusi mélypontkor azt, hogy rosszak, szemben a májusi 62 százalékkal, a júniusi 54 százalékkal, valamint a júliusi 50 százalékkal. A "jó" véleményt képviselők aránya a júniusi 5-ről egy hónap alatt 7 százalékra emelkedett.

A Fogyasztói Bizalmi Index harmadik összetevőjét, a vásárlási hajlandóságot tekintve a válaszadók 37 százaléka tartotta rossznak helyzetét júliusban, ami megegyezik a júniusi értékkel, valamint kis mértékben jobb a márciusi mélyponttól. Vásárlási hajlandóságát jónak júliusban már a megkérdezettek 13 százaléka ítélte, a márciusi 9, illetve az előző három hónapban mért, egyaránt 11 százalékkal szemben. A Nielsen közleményében rámutatott: matematikailag a Fogyasztói Bizalmi Index nulla és 200 pont között lehet, de általában a jónak tekinthető 133 és a kevésbé jó 67 pont közötti értékeket vesz fel leggyakrabban a mutató.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo