Nyolcezer eurót érhet egy munkahelyi kisfilm

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség első alkalommal támogatja az Egészséges Munkahelyek Filmdíjat, amelyet a legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmnek ítélnek oda.

A nyertes 8000 euró pénzjutalomban részesül, és alkotása szerepel az 52. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum- és Animációs Filmek Fesztiválján (DOK Leipzig) - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel. A versenyre olyan dokumentumfilmmel jelentkezhetnek az érdeklődők, amely a munka változó világában dolgozó embereket mutatja be, s választ keres a többi között arra: milyen pszichológiai és pszichoszociális következményei vannak a gazdaság alakulásának, mi történik azokkal, akik nem tudnak lépést tartani a gyorsuló világgal, hogyan befolyásolja a globalizáció a munkavállalók jogait, mit tud kezdeni a világ az egyre több bevándorló munkással.

A nyertes filmeket évente körülbelül 1800 alkotásból választják ki. A fesztiválon nagy népszerűségnek örvendenek a magyar alkotások, 2000 óta majdnem minden évben díjaztak egy-egy hazai munkát. Legnagyobb sikere a 2007-ben bemutatott Életvonal című filmnek volt, amely a legjobbaknak járó Arany Galamb díjat nyerte el - olvasható a közleményben.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökséget az Európai Unió hozta létre, hogy segítséget nyújtson a munkahelyi biztonság és egészségvédelem területén jelentkező információs igények kielégítésében, s ezáltal javítsa az emberek munkavégzési körülményeit. Az Egészséges Munkahelyek kampányban több mint 40 európai multinacionális cég, munkáltatói szövetség, civil- és munkavállalói szervezet segít az ügynökségnek az üzenet minél több munkahelyre való eljuttatásában, és ezáltal az európai munkakörülmények javításában.

A DOK Leipzig a legnagyobb német és a második legnagyobb európai dokumentumfilmes fesztivál, ahol több mint 50 ország legújabb és legjobb animációs- és dokumentumfilmjét mutatják be október 26. és november 1. között. A díjátadó október 31-én lesz Lipcsében.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo