Egy álom: ötezer forintot félretenni...

A magyar lakosság csaknem 60 százaléka egyetlen fillért sem tud megtakarítani egy átlagos évben, Romániában és Lengyelországban ez az arány közel van a 70 százalékhoz - áll az Aviva Életbiztosító által az idei évben készített nemzetközi kutatásában, amely 11 európai országot, köztük a közép-európai régió több államát is vizsgálta, reprezentatív mintavétellel.

A felmérés szerint a cseheknél - hasonlóan a fejlett nyugat-európai országokhoz - 30 százalék alatt van azok aránya, akik nem tudnak pénzt félretenni. Magyarországon a megtakarítani képes válaszadók között kiugróan magas, 80 százalék közeli azok aránya, akik a jelenleginél többet már nem tudnak félretenni jövedelmükből. Az eladósodottság oly mértékű, hogy a tárgyalt közép-európai országokban a lakosság több mint fele, míg Olaszországban és Franciaországban valamivel kevesebb, mint 50 százaléka nem rendelkezik elegendő megtakarítással egy váratlan esemény elhárítására - derül ki a felmérésből.

Az okok között a már meglévő kölcsönök anyagi terhe előkelő helyen áll. Magyarországon, Csehországban és Romániában a megkérdezettek negyede hivatkozik erre, Franciaországban és Olaszországban közel egyötödük említi a korábban felvett hiteleket. Ezzel összhangban az összes vizsgált országban a lakosság minimum 50 százaléka tartja túl magasnak jelenlegi tartozásának összegét.

Azok között, akik mégis meg tudnak takarítani, Magyarországon 53 százalék véli úgy, hogy pénzét bankban vagy különböző befektetésekben érdemes tartania. Ez egybecseng a fejlett országok lakosságának véleményével: Olaszországban 51, Franciaországban 69 százalék adta ugyanezt a választ. Romániában azonban még mindig jelentős lehet a párnacihában tartott készpénz-mennyiség - vagy a pénzintézetek iránti bizalmatlanság -, hiszen csak 36 százalék választaná a bankokat a megtakarításai kezelésére, míg Lengyelországban és Csehországban ötven százalék közeli ez az arány - derül ki a felmérésből.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo