Kényszertörlés cikkek


Idén újabb cégtörlési rekordra készülhetünk

Idén újabb cégtörlési rekordra készülhetünk 

Nem tört meg a 2014 második felében indult cégtörlési hullám az év első hónapjában, ami azt mutatja, hogy a cégvilág konszolidációja 2015-ben is folytatódik és idén újabb cégtörlési rekordra számíthatunk.
Egyre többen dobják be a törülközőt

Egyre többen dobják be a törülközőt 

Tavaly Magyarországon 6587 cég szűnt meg az építőiparban, több, mint bármikor korábban. Az utolsó két negyedévben különösen sok céget törölt a cégbíróság, és várható, hogy 2015 sem lesz rózsás az ágazat szempontjából. Egyre többen vélik úgy, hogy idén megtorpan a két éve tartó építőipari növekedés, ami eddig sem ért le a mikro- és kisvállalkozások szintjére.
Negatív rekord a vendéglátásban

Negatív rekord a vendéglátásban 

Hosszú évekig az építőipar vezette a legnagyobb bedőlési arányú (felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya) iparágak listáját, azonban 2014-ben átvette a legkockázatosabb szektorok toplistájának „vezető” helyét a vendéglátás – áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Az országos Bisnode Bedőlés Index értéke 3,23 százalék, amit a vendéglátás 6,36 százalékos bedőlési aránya, illetve az építőipar 5,40 százalékos fizetésképtelenségi indexe is jelentősen meghalad.
A kis cégek országa maradunk

A kis cégek országa maradunk 

Rekord közelében maradt a megszűnő cégek száma Magyarországon novemberben, így az év egészében szinte biztosan több mint 40 ezer céget töröl a cégbíróság a tavalyi 33 ezer után. Mivel a megszűnések növekedését csekély cégalapítási kedv kíséri, az év egészében akár 15 ezerrel is csökkenhet a működő társaságok száma. Ez azonban inkább pozitív, mint negatív fejlemény, hiszen még így is a „kis cégek országa” maradunk.
Adóhiány a cégek kétharmadánál

Adóhiány a cégek kétharmadánál 

Idén az első három negyedévben az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 523 cégnél végeztek vizsgálatot, és 15 396 társaságnál, azaz csaknem kétharmaduknál (63 százalékuk) derült ki, hogy a törvényben megszabottnál összesen mintegy 515 milliárd forinttal kevesebb adót vallottak be. A megállapított hiány 19 százalékkal nagyobb a tavalyinál.
Negyvenezer cég kerülhet padlóra idén

Negyvenezer cég kerülhet padlóra idén 

2014 februárja óta tartósan háromezer fölött van a havonta megszűnő cégek száma, októberben pedig meghaladta a négyezret is. Az év egészében több mint negyvenezer cégtörlésre lehet számítani, ami 20 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest.
Csődhullám jöhet: nehéz év elé néznek a fuvarozók

Csődhullám jöhet: nehéz év elé néznek a fuvarozók 

Idén rekordszámú felszámolási és kényszertörlési eljárás indult a szállítmányozási cégek ellen Magyarországon, közülük is a közúti fuvarozók állnak a legrosszabbul. Az útdíj tervezett emelése vagy kiterjesztése tovább ronthat a helyzeten.
Adószám törlése: problémák adóbevalláskor

Adószám törlése: problémák adóbevalláskor 

Már azt sem egyszerű feldolgoznia, dokumentálnia egy cégnek, ha törlik az adószámát, további problémákat és fejtörést okoz, amennyiben magát a vállalkozást is törlik a cégjegyzékből. Ráadásul a cégtörléssel nem szűnnek meg a társaság bevallási kötelezettségei. Íme 5 dolog, amire nem árt figyelni!
Már nem az építőipar a mumus

Már nem az építőipar a mumus 

Egyre csökken a magyar vállalkozások száma, a cégbedőlések és a kényszertörlések következtében. A legkockázatosabb iparágnak most már nem az építőipar, hanem a vendéglátás számít. A cégek fizetési fegyelme viszont javult.
Törölt adószám? Van visszaút!

Törölt adószám? Van visszaút! 

Elfelejtettük közzétenni a beszámolót, székhelyünk bejelentett címe nem valós esetleg újonnan megválasztott ügyvezetőnk múltja kissé problémás? Mindhárom esetben számíthatunk adószámunk törlésére. Mit tegyünk, ha erre sor kerül? Mire figyeljünk a fellebbezésnél? Összefoglaltuk a lényeget.

Óvodáskorú a magyar cégvilág 

A Lehman Brothers csődje óta eltelt hat évben összesen 184 982 hazai cég dobta be a törölközőt, helyükre viszont 286 249 új társaság lépett. Alaposan megfiatalodott tehát a hazai cégvilág, a vállalkozások mintegy fele hatévesnél nem idősebb.

Kényszertörlés? Mikor kerülhet erre sor? 

Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket.

Nagy a gond a magyar cégvilágban 

Nagy a gond a cégek megszüntetése és a csődvédelem területén. Hiába állnak rendelkezésre a követésre érdemes nyugat-európai vagy éppen szomszédos példák, Magyarországon elvétve találkozunk eredményes csődeljárással.

Kényszertörlés vagy felszámolás? Nem mindegy! 

Hiába csökkent 55 százalékkal egy év alatt a végelszámolást választó cégek aránya, egyidejűleg drasztikusan nőtt a kényszertörlések száma.

Egyre többen, egyre többel tartoznak a NAV-nak 

Fél év alatt 62 százalékkal nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartózó vállalkozók száma, míg a tartósan adós magánszemélyeké és egyéni vállalkozóké 3 százalékkal bővült. Százmilliárddal nagyobb a vállalkozások adótartozása.

Alultőkésítettség: megúszható a kényszertörlés 

A magyar kkv-k többsége és sok nagyvállalat szembesült az elmúlt időszakban azzal, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben a tulajdonosok kevésbé tudták saját tőkéből fedezni a vállalkozásuk működését, ezért megnőtt a hitel aránya a tőkéhez képest.

Már a kocsma sem biztos üzlet 

Már nem igaz az a mondás, hogy kocsmát nyitni biztos üzlet, legalábbis ez olvasható ki a statisztikákból. A vendéglátásban naponta 8 cég ellen indul kényszertörlési eljárás, ezzel a szektor alulmúlta a sokáig negatív csúcstartó építőipart.

Tovább zsugorodhat idén a cégvilág 

Mivel egyre kevesebb céget alapítanak, és egyre több a kényszertörlés, 2014-ben tovább csökkenhet a cégek száma Magyarországon a Bisnode szerint.

Óránként négy magyar cég tűnik el 

Az elmúlt három hónapban Magyarországon átlagosan 2919 vállalkozás szűnt meg havonta, ugyanez a mutató egy évvel ezelőtt még csak 2140 megszűnést mutatott. Ez 36,4 százalékos növekedést jelent annak ellenére, hogy ezzel párhuzamosan a végelszámolások aránya az egyharmadára, a felszámolásoké pedig a felére csökkent.

Idén négyezer céget tűntettek el 

Az új jogi szabályozás nyomán 2012 augusztusától a cégbíróságok elrendelhetik a cégek kényszertörlését a cégnyilvántartásból. Az idei év első negyedévének végéig összesített adatok szerint a cégbíróságok 4119 céggel szemben éltek a kényszertörlés eszközével.

Ijesztő cégbedőlési adatok – Vagy mégsem? 

Még mindig nem ért véget az a vesszőfutás, amit a visszaeső belső fogyasztás miatt kell elszenvedniük a vállalkozásoknak: az elmúlt 12 hónapban nemhogy csökkent volna, hanem valamelyest még emelkedett is az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásával, a kiskereskedelemmel, a gépjármű kereskedelemmel, a vendéglátással foglalkozó cégek bedőlési aránya.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo