Tovább zsugorodhat idén a cégvilág

Mivel egyre kevesebb céget alapítanak, és egyre több a kényszertörlés, 2014-ben tovább csökkenhet a cégek száma Magyarországon a Bisnode szerint.

Sorban törlik a cégeket - Kép: SXC

Az üzleti információszolgáltató szerdai közleményében kifejti: az elmúlt két évben drasztikusan csökkent az új vállalkozások száma. Míg 2011-ben még közel 50 ezer cég alakult, 2012-ben már 40 ezernél kevesebb, 2013-ban pedig csak kicsivel több, mint 34 ezer.

A társaság úgy véli, a kft.-alapításhoz szükséges megemelt törzstőke sem fog kedvezni az új cégek szaporodásának, ami nem is probléma a Bisnode szerint, mert jelenleg Magyarországon közel 560 ezer működő társas vállalkozást jegyeznek, amelynek mindössze 20-30 százaléka végez valós gazdasági tevékenységet. Elemzésükben kitérnek arra is, hogy 2014. január 1-jén 0,7 százalékkal kevesebb vállalkozás működött Magyarországon, mint 2013 első napján. Korábban az 5-6 százalékos cégszám-növekedés sem volt ritka egy év alatt.

2013-ban a cégek száma az ipari gép, berendezés, eszköz javítása szektorban, a feldolgozóiparban, az élelmiszergyártásban, a mezőgazdaságban továbbra is 3 százalék felett nőtt. Jelentősen, 2 százalékot meghaladó mértékben csökkent azonban a vállalkozások száma a papíriparban, a nemfém ásványi termék gyártása (például az üveg, porcelán, cement, kerámia gyártása) területén, a bútorgyártásban és az építőiparban.

A Bisnode összesítése szerint tavaly kisebb javulás mutatkozott a cégek fizetési fegyelmében; 28 nap körüli számlafizetési határidő volt jellemző. A leghosszabb, átlagosan 40-50 napos fizetési határidővel a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásával foglalkozó vállalkozásoknál, a papíriparban és az építőiparban kell számolni.

Jelenleg számláik 62 százalékát fizetik ki időben a cégek, míg egy évvel korábban ez az arány csak 56 százalék volt, vagyis itt is javulás tapasztalható. A számlafizetéseket jellemző harmadik mutató, a fizetési késedelem is javult az elmúlt időszakban: míg 2012-ben 21,2 nap volt a késedelem, addig 2013-ban 20,7 nap.

A 2012 tavaszától megjelent kényszertörlési eljárás némileg átrendezte a felszámolások és a cégmegszűnéshez vezető eljárások számát: a felszámolások és a végelszámolások is csökkentek 2013-ban; ezek egy részét felváltotta a kényszertörlés. Míg 2012-ben több mint 6000 kényszertörlést indítottak, 2013-ban már közel 23 ezret. Eközben a felszámolások éves száma 40 százalékkal, a végelszámolásoké pedig 60 százalékkal csökkent.

Jó időben jó üzlet a mezőgazdaság
Stabilan növekvő árbevétel jellemzi a mezőgazdaságban tevékenykedő társas vállalkozásokat, ami prosperáló szektor is lehetne, ha nem függne olyan külső tényezőktől, mint az időjárás. A bevételi adatok mellett a cégek száma is növekszik a szektorban, bár az elmúlt egy évben már kisebb mértékben nőtt a vállalkozások száma.
Az építőipar 2013-ban is a legkockázatosabb iparágnak számított: a szektorban a felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított aránya - bedőlési arány - jelenleg is jóval az átlag felett van, és majdnem eléri a 4,5 százalékos értéket. Kockázatosnak számít még a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás, a fafeldolgozás, a bányászat és a gépjármű-kereskedelem is.

A tavalyi volt az első év, amikor a cégek száma már csökkent. 2014-ben is hasonló, sőt még nagyobb mértékű cégszám-csökkenést vár a Bisnode a növekvő kényszertörlések és az egyre kevesebb új cégalapítás miatt. A növekvő cégalapítási költségek feltehetően nem növelik idén sem a kft.-alapítási kedvet, azaz egyfajta tisztulás várható a cégszerkezetben, így kevesebb működő vállalkozással kell számolni, és a kötelezettségeiket elmulasztó cégek is gyorsabban el fognak tűnni.

Tavaly egyébként több mint 33 ezer céget töröltek az Opten adatszolgáltató adatai szerint a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ráadásul kevesebb cég is alakult, így év végére csökkent a vállalkozások száma hazánkban. Erre az ezredforduló óta nem volt példa.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo