Cég cikkek


Hogyan maradjunk optimisták a munkahelyeken, amikor minden borzasztó?

Hogyan maradjunk optimisták a munkahelyeken, amikor minden borzasztó? 

Az elmúlt több mint egy év minden szempontból megterhelő volt a világ lakossága számára, mentálisan és fizikailag is belefáradtunk a járványba, és bár egyre több jel utal arra, hogy végre valahára talán kifelé tartunk a járványból, optimistának lenni még mindig igazi kihívás. Hogyan hozhatják be a menedzserek a pozitív gondolatokat a pandémia által megviselt munkahelyekre?
Eddig megúsztuk a csődöket, ám ez nem sokáig lesz már így

Eddig megúsztuk a csődöket, ám ez nem sokáig lesz már így 

Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma.
Ennek örülni fognak a cégek - még többen igényelhetik a gyorskölcsönt

Ennek örülni fognak a cégek - még többen igényelhetik a gyorskölcsönt 

Az MFB a beérkezett vállalkozói visszajelzések és igények alapján több feltétel esetében is módosította a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.
Hamarosan indulhat egy újabb vállalkozás-újraindítási program

Hamarosan indulhat egy újabb vállalkozás-újraindítási program 

A magyar falvakat célzó program kezdetére még tavasszal lehet számítani.
Új világ jön: tudatosan kell felkészülnie a cégeknek az újranyitásra

Új világ jön: tudatosan kell felkészülnie a cégeknek az újranyitásra 

Mentális irányváltásra lesz szüksége a vállalkozásoknak a szakember szerint.
Csak átmeneti zavart okozott a járvány: nem csökken a felvásárlási kedv

Csak átmeneti zavart okozott a járvány: nem csökken a felvásárlási kedv 

A Mazars és a Mergermarket közös idei jelentése alapján csak átmeneti zavart okozott a közép-kelet-európai (CEE) országok összeolvadási és felvásárlási (M&A) piacán a koronavírus-járvány, miután az üzletkötési kedv az év második felében ismét fellendült.
Bértámogatás: 51 milliárd forintot már kaptak a cégek

Bértámogatás: 51 milliárd forintot már kaptak a cégek 

Az ágazati bértámogatás az egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze a vállalkozások támogatásának.
A koronavírus a prémiumfizetésnél is váratlan fejleményeket okozhat

A koronavírus a prémiumfizetésnél is váratlan fejleményeket okozhat 

A tavaly kirobbant járvány és annak hatásai idén akár nem várt kellemetlenséget okozhatnak egyes cégek számára. Nem kizárt, hogy aktuálisan nemkívánatos prémiumfizetési kötelezettséggel kell szembenéznie vállalatoknak.
Ennyi volt? Végelszámolás alatt a patinás I. kerületi étterem

Ennyi volt? Végelszámolás alatt a patinás I. kerületi étterem 

Nagyjából egy évvel azután, hogy új kézbe került Ákos egykori I.kerületi borozója és étterme, az új tulajdonosok megszüntetik a céget.
Megvan, pontosan mely területeken igényelhetik a kormány új gyorskölcsönét

Megvan, pontosan mely területeken igényelhetik a kormány új gyorskölcsönét 

A Magyar Fejlesztési Bank bonyolítja le a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot, melynek első szakasza a COVID-19 járvány gazdasági hatásai által leginkább érintett vállalkozások számára nyújt segítséget.

Élet a járvány után: ezzel a kihívással szembesülnek majd a vezetők 

A következő évek egyik legnagyobb kihívása a cégvezetők szerint a vírus miatt sok különböző helyről, irodában és otthonról, dolgozó munkaerő menedzselése lesz – derül ki az IBM üzleti háttérintézete, az Institute for Business Value (IBV) globális kutatásából.

Szijjártó Péternek van egy jó híre 

Az exportáló magyar cégek örülhetnek a miniszter bejelentésének.

Bajba jutott cégeket karol fel ez a startup 

A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak segít elindulni a digitalizáció útján a FlyBuilt: a magyar startup weboldalt és webshopot tervez 20 cégnek - közölte a Magyar Telekom.

Az üzleti kockázatok csak nőhetnek az ilyen tevékenységek miatt 

A harmadik felekkel kapcsolatos kockázatkezelés fontosságát a vállalatok meghatározó része (74%) már felismerte és stratégiai szintű, gyors és konzisztens megoldást irányozott elő. Többek között erre mutatott rá a KPMG 2020-as Third Party Risk Management (TPRM) Outlook felmérése.

Pályázatok és kedvező hitelek – több lehetőség is nyitva áll a cégek előtt 

A Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara honlapján gyűjtötte össze a jelenleg elérhető lehetőségeket.

2021-ben is a koronavírus vethet árnyékot a cégekre 

A COVID-19-hez kapcsolódó három kockázat vezeti a 2021-es, összességében tizedik Allianz Kockázati Barométer rangsorát; tükrözve azokat a lehetséges diszruptivitási- és káresemény-forgatókönyveket, amelyekkel a vállalatok a koronavírus-járvány nyomán szembesülnek.

Mit hozott 2020 a magyar cégek létszámában? 

Bár kevesebb cég szűnt meg, kevesebb felszámolás, csőd és kényszertörlés indult, csak minimális mértékben nőtt a vállalkozások száma 2020-ban az előző évhez képest. Miközben az ágazatok nagy többségénél kevesebb cég működött 2020 végén, mint egy éve, a megyék túlnyomó többségében emelkedett ez az érték.

A magyar cégek is örülhetnek a nyélbe ütött kínai-EU-s megállapodásnak 

Az EU és Kína által megkötött Befektetési Egyezmény életbe lépését követően az uniós, köztük a magyar cégek számára számos szektorban már nem lesz kötelező vegyesvállalat alapítása és a technológiáik átadása ahhoz, hogy a távol-keleti országban működjenek.

Új cégek kerülnek be a német elitbe 

Harmincról negyvenre bővítik jövőre a német tőzsde jelenleg DAX30 néven futó elit indexében szereplő cégek számát - jelentette be a tőzsdeüzemeltető.

Jön a Black Friday – hogyan lehet elkerülni a webshop katasztrófát? 

A járvány elleni védekezést segítő friss korlátozások miatt az év végi vásárlási szezonban ismét robbanásszerűen bővülhet itthon az e-kereskedelmi forgalom.

Ennek a törvénymódosításnak nem fognak örülni az ügyeskedő cégek 

A kormány kiemelt célja a jogszerű foglalkoztatás elősegítése, a gazdaság további fehérítése, ezért törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Magas fokozatra kapcsoltak Hosszú Katinka cégei 

Olimpiai- és világbajnok úszónk üzleti tevékenysége kifejezetten szép eredményt hozott.

Budapestre érkezik egy startup akcelerátor 

Budapesten nyitja meg legújabb nemzetközi képviseleti irodáját a korai fázisú startupokra fókuszáló nemzetközi üzletfejlesztési szervezet (akcelerátor), a Founder Institute - közölte a szervezet.

2021-ben új korszak kezdődik 

Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal – tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hétfőn.

Szeptember 30-ig lenne idő, ám a legtöbb cég mégsem vár ki 

A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Még van idő: szeptember közepéig kaphatnak észbe a startup-inkubátorok 

Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra - közölte a hivatal elnöke.

Nem kerültek bajba a taxisok a koronavírus miatt? 

A koronavírus ellenére sem indult tömeges megszűnési hullám a taxis cégeknél, viszont az egyéni vállalkozók jobban megfogyatkoztak

Szijjártó ismét a kkv-kat dicsérte 

A kormány szövetségesnek tekinti a magyar vállalkozásokat a munkanélküliség elleni harcban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban,ahol átadta a Balmaz-Sütöde Kft. több mint 508 millió forint értékű fejlesztésének támogatói okiratát.

Mennyi pénzt hagynak jövőre Orbánék a cégeknél? 

A hangzatosan csak a gazdaságvédelem költségvetésének keresztelt jövő évi tervben a kormány egyebek mellett arról is bemutatta egy mellékletben, hogy 2021-ben mennyi pénzt hagynak a vállalkozásoknál a társasági adónál érvényesíthető kedvezmények formájában.

Jelentős döntéseket hozott meg a kormány - hogyan változnak a csődeljárások? 

A csődeljárások hatékonyabbá tételét szolgálja az a változtatás, amelyet 131 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 20 tartózkodás mellett fogadott el a parlament július 3-án. Kántor Gergely, a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje kommentálta a módosítást.

Hogy reagáltak a cégek a koronavírusra? 

Az idei év elején még azért küzdöttek a munkavállalók és az érdekképviseleteik, hogy minél magasabb béremelést csikarjanak ki, néhány hónap elteltével a munkahelyek megtartása került a fókuszba. A cégek többsége az összeomlásra leépítéssel válaszolt.

Baljós csődhullám tarol világszerte – nem voltak elegendőek a mentőcsomagok? 

Az egyes országok mentőcsomagjai ellenére rekordmértékben nő a csődök száma világszerte, egyebek mellett ez az áll Atradius hitelbiztosító elemzésében.

Miért járnának jól a cégek, ha a kormány megfogadná a BKIK javaslatait? 

A napokban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 6 pontos gazdasági válságkezelési javaslatcsomagot nyújtott be a Kormány részére.

Nincs ingyenebéd: a Facebookra szabott ki történelmi bírságot a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal lépett, komoly bírság lett a vége: a látszólagos ingyenességgel van problémája a hatóságnak.

Halálzónák a gyárbezárások után - különös jelenség tűnt fel 

Jelentősen megnőtt a 25 és 64 év közötti korosztály halálozási rátája az USA korábban rendkívüli mértékben iparosodott négy észak-keleti államában. Egy tanulmány most arra keresi a választ, hogy a növekvő számú halálesetek vajon összefüggésbe hozhatók-e a térség általános gazdasági depressziójával.

Baljós jelek - honnan tudhatják a cégek, hogy nem fog fizetni a vevő? 

A megrövidített cégek vezetőinek többsége látja, de nem ismeri fel időben a jeleket, hogy valami nincs rendben egy partner körül. Pedig könnyen megspórolhatnák maguknak a veszteséget.

A magyar kkv-knak bírniuk kell a tempót - mit hozhatnak a kormány új intézkedései? 

A digitalizálódó gazdaság, a dolgok internetének térnyerése az üzleti folyamatokban azt eredményezi, hogy a cégek működésében egyre fontosabbá válnak a szoftverek, szenzorok és a munkaerő tudása.

Fogynak a cégek, de az építőipar még kitart 

Több cég alakult, mint egy éve, és kevesebb szűnt meg, de így sem mérséklődött az aktív cégek fogyásának üteme Magyarországon 2019 harmadik negyedévében. A tavalyi hasonló időszakhoz képest kis mértékben nőtt a cégalapítási kedv, amiben továbbra is az építőipar az éllovas.

Tele vannak a szeméttelepek a magyarok bizalmas adataival 

Folyamatosan kritizáljuk a cégeket a helytelen adatkezelés miatt, azonban egy friss felmérésből az derült ki, hogy mi sem figyelünk oda arra, hogy mit dobunk ki magunkról a kukába.

Nagyon rákaptak a vállalatok a hitelezésre 

Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint.

Ezeket érdemes megfontolni, mielőtt céges számlát nyit 

Bankszámlanyitás előtt a lakossági ügyfelekhez hasonlóan a cégvezetőknek is át kell gondolniuk, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat vennének igénybe, hogy a legmegfelelőbb számlacsomagot választhassák.

Mennyi hitelt kaphat egy cég ingatlanvásárlásra? 

A legtöbb vállalkozó életében eljön az a pillanat, amikor a bérelt irodája helyett saját ingatlant szeretne. Egyrészt azért, hogy így megspórolja a bérleti díjat, másrészt egy megfelelően kiválasztott ingatlan hosszú távon jó befektetést is jelenthet. A kérdés csupán az, hogy meg tudja-e vásárolni az ingatlant a cég eredményei alapján, azaz mekkora és milyen kamatozású hitelre számíthatunk reálisan. A Bankmonitor megmutatja a lehetőségeket.

Vége a borúlátásnak? Biztató adat jött a német cégekről 

Augusztushoz képest szeptemberben kevésbé volt borúlátó a befektetők hangulata Németországban és euróövezetben a ZEW felmérése szerint.

Nem is gondolná, hogy min bukhatnak el árajánlatok 

A piaci szereplők szerint rengeteg cég azért esik el a megbízásoktól, mert nem tud jól árajánlatot írni. Olyan apróságokon lehet elbukni, amire a legtöbben nem is gondolnánk.

Cégként is lehetek KATA-s? 

A KATA-t nem csak az egyéni vállalkozók, hanem az egyéni cégek, az ügyvédi irodák és a kizárólag magánszemély taggal rendelkező BT-k, KKT-k is választhatják.

Nehéz dió a cégek jogi területe 

A vállalatok jogi osztályainak optimalizálniuk kell működési modelljüket annak érdekében, hogy megfeleljenek a menedzsment igényeinek, illetve a szabályozói környezet és a digitális átalakulás okozta változásoknak – állapítja meg az EY világszerte 1058 jogi vezető megkérdezésével készült felmérése.

Nem mindig törvényes a cégek napi üzleti gyakorlata 

A széles körben elterjedt üzleti gyakorlatra hivatkozott egy vállalkozó, amikor érvényt akart szerezni a helyi iparűzési adója csökkentésének. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a panaszt. A hazai cégeknek érdemes odafigyelniük arra, hogy az adózásban a formai követelmények nem teljesítése jelentős hátránnyal járhat.

Világszerte optimisták a cégvezetők 

A bizonytalan geopolitikai hangulat ellenére is világszerte optimisták a cégvezetők a makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatban – állapítja meg az EY legfrissebb, 2900 felsővezető megkérdezésével készült tőkebizalmi elemzése.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.

Gazdaság

Erre figyeljenek a cégek a legújabb szankciós szabályok alapján

Erre figyeljenek a cégek a legújabb szankciós szabályok alapján 

Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió nemrég elfogadta a 17. számú szankciós csomagot.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo