Még van idő: szeptember közepéig kaphatnak észbe a startup-inkubátorok

Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra - közölte a hivatal elnöke.

Birkner Zoltán ismertette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával meghirdetett felhívásban pályázatonként 150-300 millió forint támogatás nyerhető. Az eredményhirdetés 2020 utolsó negyedévében várható.

A hivatal tavalyi felméréséből kiderült, hogy a magyar startup ökoszisztéma fejlesztéséhez leginkább továbbfinanszírozásra és új típusú mentorálásra, szolgáltatás összekötés fejlesztésére, valamint a magyar állam által eddig megfinanszírozott szakmailag legkiemelkedőbb inkubátorházak működtetésére van szükség.

Ezért a pályázat célja is, hogy a támogatáshoz jutó inkubátorok innovatív startup vállalkozásokat támogassanak az ötlet fázistól a prototípusfejlesztésen át a piacra vitelig, és segítsék őket a fenntartható üzleti modell kialakításában, valamint a befektetésre alkalmasság elérésben - tette hozzá.

A Startup Factory technológiai inkubátoroknak biztosít lehetőséget tevékenységük folytatásához a korábbi felhívásokban megfogalmazott elvei alapján, a programok eddigi működésének tapasztalatait figyelembe véve - emelte ki az elnök, aki szerint a felhívás kiírását és ezzel a korábbi pályázatok eredményeként elindult munka folytatását indokolja, hogy a startup vállalkozások fejlődéséhez, sikeréhez, nemzetközi piacra lépéséhez elengedhetetlen az a szakmai és infrastrukturális támogató környezet és kapcsolati háló, amelyet az inkubátorok nyújthatnak számukra.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo