Mennyi pénzt hagynak jövőre Orbánék a cégeknél?

A hangzatosan csak a gazdaságvédelem költségvetésének keresztelt jövő évi tervben a kormány egyebek mellett arról is bemutatta egy mellékletben, hogy 2021-ben mennyi pénzt hagynak a vállalkozásoknál a társasági adónál érvényesíthető kedvezmények formájában.

Megjelent a költségvetés keretében az a dokumentum is, amelyben részletezi a kormány, hogy becslése szerint a különféle adó- és járulékkedvezmények révén mennyi pénz maradhat a gazdaságban - de vajon mire számíthatnak a kkv-k? Az egyértelműen látszik, hogy 2021-re a kormány úgy számol, jelentősen több pénz maradna a magyar cégeknél, mint idén, hiszen az összesen tervezett társasági adókedvezmény összege minimum 238,3 milliárd forint lehet a 2020-as 211,5 milliárd után – így az biztos, hogy az állam 2021-ben legalább 26,8 milliárd forinttal többet hagy a vállalkozásoknál.

A legnagyobb tételt nem túl meglepő módon jövőre is a sportcélú támogatás utáni adókedvezmény jelenti majd, hétköznapi nevén a sport tao, ennek keretében legalább 130,5 milliárdot hagynának a cégeknél, ez a 2020-ra előirányzott 121,8 milliárdhoz képest érezhető emelkedés. Igaz, ez az összeg nem hagyományosan a kkv-szektorban marad, hanem sportegyesületekhez és -szervezetek számláját gyarapíthatja.

(Fotó: depositphotos.com)

Az az elmúlt hónapok intézkedéseiből egyértelművé vált, hogy a kormánynak kiemelkedően fontosak a beruházó cégek (elég csak a versenyképességi program okleveleinek szinte végtelen átadó-sorozatára gondolni), és ez a költségvetési dokumentumban is megjelenik. Fejlesztési adókedvezmények címén legalább 38,4 milliárd forint marad majd a cégeknél, ez több mint 8 milliárd forintos emelkedés 2020-hoz képest. Ez összefüggésben van azzal is, hogy a fejlesztési adókedvezmény igénybevételének értékhatára jövőre 100-100 millió forinttal tovább csökken, így kisvállalkozások esetében már 200, középvállalkozások esetén 300 milliós beruházásnál igényelhető a kedvezmény.

A legkisebb cégek számára szintén kiemelkedően fontosak a kkv-knak járó adókedvezmények, amelyek szintén valamivel nagyobb hangsúlyt kapnak a jövő évi költségvetésben, a 2020-ashoz képest legalább 300 millióval több, 7,7 milliárdos összeg maradhat a cégeknél ilyen jogcímen.

Az adóalapot csökkentő tételek közt a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégek számára elérhető „alap-, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés közvetlen költsége” néven futó sor az igazán kiemelkedő, itt a cégek jövőre 4 milliárddal nagyobb, legalább 24 milliárd forintos összeget érvényesíthetnek.

Itt is megjelenik az a kormányzati törekvés, hogy a legkisebb cégeket is beruházásra és fejlesztésre biztassák, hiszen 2021-re jelentősen nő a „mikro- vagy kisvállalkozásnál meghatározott új eszközök üzembe helyezése érdekében beruházások” néven futó tételre elszámolható összeg, hiszen ekkor már legalább 21 milliárd forint áll majd az eszközparkot fejlesztő cégek rendelkezésére.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo