Társadalom
Törvényeket a süllyesztőbe
Elaggott törvényeket igyekszik megsemmisíttetni a kormányzat, az akár évszázados, nem működő , de hatályos jogszabályok között akar rendet vágni.
Pozsonyban már nagy kanállal fogyasztanak
Pár év alatt bő 10 százalékot faragott le Szlovákia a munkanélküliségi mutatójából, a legfrissebb hírügynökségi jelentés szerint 8,5 százaléknál tart.
Államkötvény adóamnesztiáért?
Nem tartja összeegyeztethetőnek az Európai Bizottság a szabad tőkeáramlást biztosító európai uniós jogszabályokkal a Portugáliában két évvel ezelőtt hozott, úgynevezett adóamnesztia-törvényt, ezért szerdán úgy döntött, folytatja az ország ellen a szabálysértési eljárást.
Államkötvény adóamnesztiáért?
Nem tartja összeegyeztethetőnek az Európai Bizottság a szabad tőkeáramlást biztosító európai uniós jogszabályokkal a Portugáliában két évvel ezelőtt hozott, úgynevezett adóamnesztia-törvényt, ezért szerdán úgy döntött, folytatja az ország ellen a szabálysértési eljárást.
A magyarok csak este
A GfK Hungária legfrissebb, étkezési szokásokat felmérő tanulmányának adatai jól tükrözik a napjainkban jellemző életmódot, a korábbiakhoz képest átalakuló "napirendet". 2005-höz képest jelentősen megnőtt azok aránya, akik fő étkezése az ebéd helyett a vacsora, illetve a magyarok közel harmada bevallottan rendszertelenül étkezik. A GfK Hungária által, a válaszadók étkezési szokásai mentén létrehozott hat fogyasztói csoport közül a tradicionális magyar ételeket fogyasztó "kiegyensúlyozott középutasok" és "gondoskodó háziasszonyok" csoportja a legjelentősebb.
Gyurcsány meccslevele
A labdarúgó-szövetség játékvezetői is írják alá a Zéró tolerancia kiáltványt - javasolta az újpesti szurkolók viselkedése miatt a kormányfő.
Sólyom is beszállt
Szokatlan politikai magasságokba csapott fel tegnap a Rábát évek óta szennyező hab ügye. Sólyom László köztársasági elnök váratlan keménységgel bírálta a szomszédos Ausztriát. Indulatait magyarázza, hogy már 2002-ben indult aláírásgyűjtés a Rába szennyezett habzása miatt - eredménytelenül.
60 ezres családi pótlékért megéri!
A családi pótlék is csábítja Csehországba a külföldi munkavállalókat, habár nem tudni, meddig tart a cseh kormány nagylelkűsége.
Túl kövérek? Emeljünk ÁFÁ-t!
Német politikusok hadat üzentek a kövérségnek és a rossz étkezési szokásoknak: a kormánykoalíció szakminiszterei szerint jelentősen meg kellene emelni az édességek, illetve a magas zsírtartalmú élelmiszerek - például csokoládék, chips-készítmények - áfa-kulcsát.
Lassan túl jól keresnek a magyarok?
A kelet-európai országokban csökkenőben vannak a bérkülönbségek Ausztriához képest, s a béreket tekintve Kína is kezd felzárkózni Európához, illetve az Egyesült Államokhoz.
Gyurcsány: "hiányozni fog"
Most már biztos, hogy távozik a brit kormány éléről. Tony Blair hatása két területen is jelentős. Nagyban hozzájárult Nagy-Britannia átalakításához, ahhoz, hogy ma Nagy-Britannia újra versenyképes, nagy befolyású ország, ugyanakkor kitörölhetetlen nyomott hagyott a brit baloldalon - búcsúzik a magyar miniszterelnök Tony Blairtől.
Hogyan lehet (legközelebb) tömeget oszlatni?
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese nyilvánosságra hozta jelentését a 2006. szeptemberi-októberi közterületi rendezvényekről és a velük kapcsolatban tett rendőri intézkedésekről.
Orbán "akár már holnap reggel"?
A mostani megszorításokra alapuló gazdaságpolitika helyett modern, innovatív, növekedésközpontú szemléletre kell váltania Magyarországnak - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt Jövőnk vitasorozatának utolsó témájáról, a versenyképességről szóló konferenciáján szombaton Budapesten.
Mennyi adót is kell fizetnünk?
Adók Európában néven internetes adóadatbázist tett hozzáférhetővé pénteken az Európai Bizottság.
Tisztújítás a VOSZ-ban
A fogyasztási típusú adó súlyának, részarányának növelésében érdekelt a VOSZ, ennek érdekében is vállalja a közszereplést az érdekegyeztetés fórumain.
Tartsuk mozgásban Európát!
A közlekedési politikáknak helyet kell adni a lisszaboni stratégiában, be kell vonni a bankokat a közlekedési projektek finanszírozásába és a környezetbarát ágazatokat kell előtérbe helyezni - fogalmaz Barsiné Pataki Etelka jelentése, amelyet az Európai Parlament közlekedési szakbizottsága elfogadott.
Blair: ennyi volt!
Június 27-én nyújtja be lemondását a királynőnek Tony Blair brit kormányfő. Ezt maga Blair közölte csütörtökön, sedgefieldi választókörzetében.
Göncz is vonzóvá teheti
A külügyminiszter feladata, hogy vonzóvá tegye országát a potenciális partnerek számára - mondta Göncz Kinga a CEU Business School Vezetői párbeszéd című kurzusán. A magyar külügyminiszter a diplomáciai és az üzleti kapcsolatok egymásra hatásáról tartott előadást.
"Nácik haza!" a Békeláncon
Négy embert előállítottak tegnap este a rendőrök a Kossuth téren, az MSZP Békelánc nevű, a rasszizmus és az antiszemitizmus minden formája elleni tiltakozásként szervezett rendezvényén.
Egy nagyon szomorú közgazdász
A Műegyetemen tanító közgazdász professzor régi-új szokása, hogy a szépirodalomba is belekóstol, legújabban pedig világfájdalmát vetette papírra.
Metrózzon Fodorral!
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a mai (2007. május 9.) kormányülést követően a klímaváltozás elleni aktív fellépés jegyében a budapesti tömegközlekedést használva, metróval utazik vissza a Parlamentből a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba.
Szombathelyi SZDSZ: pénzfolyam
Az igazgatóság tagjai 180.000,- Ft, a felügyelő bizottságé 140.000,- Ft tiszteletdíjban részesülnek - etikailag is alaposan kifogásolható módon.
Gyurcsány búcsúlevele
Meghalt Gömöri Endre, az újságíró társadalom kimagasló személyisége, aki élete utolsó napjaiban is publikált. A kormányfő közleményben búcsúztatta.
Ha tapsolnak, az jó!
Ezzel a mondattal fejeződött be a Művészmegálló című rendezvénysorozat a Kogart házban, ahol havonta egy alkalommal igen népes közönség előtt művészek vallottak munkájukról, életükről, vágyaikról.
Példát vehet Pécs?
Aki 2008-ban látogat a Beatles szülővárosába, Liverpool-ba, annyi kulturális és művészeti eseményt valamint programot tekinthet meg, amennyit egy város egyébként csak két évtized során mutathatna be a nagyközönségnek.
Ki ad pénzt a pártoknak?
Új pártfinanszírozási és új közpénzügyi törvény megalkotásáról állapodott meg az MSZP és az SZDSZ - jelentette be Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke.
A kkv-k húzzák a gazdaságot
A közepes vállalatok, illetve a családi vállalkozások lesznek a jövőben is a német gazdasági növekedés motorjai elemzői vélemények szerint.
Fodor dolgozhat
Fodor Gábor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új vezetője átvette miniszteri kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől hétfőn a Sándor-palotában.
"Sarko" fölényesen nyert
A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltje, Nicolas Sarkozy a szavazatok 53 százalékát kapta a francia elnökválasztás második fordulójában. Ellenfelére, a szocialista Segolene Royalra a választók 47 százaléka szavazott. A választáson igen magas volt a részvétel: a 44 millió szavazásra jogosult állampolgár 84 százaléka adta le voksát. Sarkozy szimpatizánsai előtt tartott beszédében hangsúlyozta: minden francia elnöke kíván lenni.
Este a Bastille környékén baloldali fiatalok csaptak össze a rohamrendőrökkel.
Mennyit keres(ne) egy családanya?
Ha fizetésért dolgozna, egy amerikai családanyát évi 138 095 dollár (24 millió 990 ezer forint) illetne meg azokban a különböző munkakörökben nyújtott teljesítményéért, amelyeket feladata során betölt mint szakácsnő, óvónő, pszichológus és így tovább - állapították meg egy amerikai felmérés szerzői.
Brüsszel túl messze van?
Az EU intézményeinek sokkal közelebb kellene kerülnie az európai polgárokhoz - áll az európai ombudsman 2006-ról szóló beszámolójában. Tavaly 3830 panasz érkezett Nikiforos Diamandouros irodájához.
Lengyelország hátat fordít az oroszoknak?
Dánia gázvezetéket üzemeltető vállalata, az Energinet energiaipari források szerint megállapodást kötött a lengyel PGNiG gázvállalattal, hogy megvizsgálja, miként létesíthetnének gázvezetéket a két ország között, megvalósítva a balti vezeték projektet.
Csak nem túlvállaltuk magunkat?
okba fog kerülni az európai adófizetőknek a Galileo-projekt, még az eredeti tervnél is lényegesen többe - tudta meg a Financial Times Deutschland gazdasági napilap. Brüsszel május 10-ig adott időt a műholdas navigációs rendszert majdan üzemeltető társaságnak a koncessziós szerződés aláírására.
A rendőrök szeretnének mást (is) csinálni
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Független Rendőr Szakszervezet, mert alkotmányellenesnek tartja, hogy egy belügyminiszteri rendelet miatt a hivatásosok nem vállalhatnak olyan másodállást, amit egy törvény lehetővé tenne - közölte az érdekvédők jogsegélyirodájának vezetője.
Babarczy-Varnus és az uniós stílustörés
Nagyon itt van az az idő, amikor valamennyi uniós polgár közvetlenül érzi az energiapolitika ügyeit, a klímaváltozásra való reagálást.
Kovács László: "Elmaradt a feszültség"
Az elemzők és megfigyelők heves ellenállásra számítottak Kovács László adó- és vámügyi biztos május 2-án előadott, a közös vállalati adóalapról szóló tervének javaslata kapcsán. A biztos ma úgy nyilatkozott, hogy ennek éppen ellenkezője történt.
Feleslegesen spórol a magyar
A GfK Hungária legújabb felmérésének eredményei szerint tízből kevesebb, mint három magyar köt utazási biztosítást, amikor hosszabb-rövidebb utazásra indul. Pedig az utazás során többféle veszéllyel kell szembenéznie az utazóknak, melyek kapcsán jobb az előrelátás.
Kovács László feszültséget kelt?
Kovács László adó- és vámügyi biztos ma terjeszti az Európai Bizottság elé a közös vállalati adóalapról szóló tervét, amely várhatóan nemcsak a biztosok, de a tagállamok között is feszültségeket szül.
Először fordul elő Európában
A jövő évi költségvetésben először szán az Európai Unió nagyobb összeget gazdasági felzárkóztatásra, mint mezőgazdasági kiadásokra - derült ki Dalia Grybauskaité költségvetési EU-biztos szerdai bejelentéséből.
"Kém akarok lenni!"
A brit diákok zöme James Bond vagy BBC-újságíró akar lenni - ez derül ki a Financial Times kedden ismertetett országos felméréséből.
50 kórházban sztrájkolnak az orvosok
Sztrájkkészültségbe lépnek keddtől a szlovákiai orvosok, miután szakszervezeti vezetőik hiába várták, hogy Robert Fico kormányfő fogadja őket és a béremelésekről tárgyaljon velük.
Az orosz kapcsolat
Oroszország sem akart kimaradni az Európai Unió jubileumi programjából: Vlagyimir Putyin elnök "évfordulós cikket" publikált a The Sunday Times című angol lapban, és ismét hitet tett a kapcsolatok fejlesztése, a stratégiai együttműködési szerződés megkötése mellett. Ennek kidolgozásában még tavaly májusban Szocsiban egyeztek meg az orosz és az uniós vezetők. Ez a szerződés váltja majd föl a lassan lejáró Partnerségi és Együttműködési Megállapodást, amelyet ugyan éppenséggel évente meg lehet hosszabbítani, de kölcsönösen úgy gondolják, hogy a megállapodás sok részletében már igencsak elöregedett.
A baloldali kormány alatt még gazdagabbak lettek
Töretlenül és meredek ütemben gazdagodott tovább az elmúlt egy évben a brit pénzarisztokrácia felső ezre, amelynek összvagyona a jelenlegi munkáspárti kormány eddigi tíz éve alatt csaknem megnégyszereződött - áll a The Sunday Times vasárnap közzétett éves vagyonlistájában.
Halálos ítéletek, fogolytáborok
A legtöbb halálos ítéletet Kínában hajtják végre, Oroszországban továbbra is komoly gondok vannak az emberi jogokkal, Guantánamo léte pedig negatív üzenet - olvasható az EP 2006-os emberi jogi jelentésben. A parlament továbbra is elfogadhatatlannak tartja a halálbüntetést. A képviselők aggodalommal figyelik az oroszországi finnugor kisebbségek helyzetét.
Nem dolgozott, lefejezték!
Egy indiai mezőgazdasági munkást lefejezett pénteken a munkaadója, mert nem végezte el a rábízott munkát.
Bicikliötletekre vár a tárca
A közlekedés veszélyforrásaira, a biztonságos közlekedés kívánalmaira a figyelmet felhívó ötletek pályázatát hirdette meg a szaktárca.
A Kék Áramlat is!
Udvariasan, de cáfolta a kormány a Washingtonban megnyilatkozó kormánytagot, aki a Kék Áramlat gázvezeték ellenében érvelt a Nabucco mellett.
Csak semmi erőszak, zaklatás
Közösen lépnek fel a munkahelyi erőszak és zaklatás jelensége ellen az Európai Unió szociális partnerei. Ennek érdekében megállapodást kötöttek csütörtökön Brüsszelben az Európai Bizottság kezdeményezésére.