Társadalom


A Fidesz nagygyűlése miatt...

A Fidesz nagygyűlése miatt... 

A főváros megemlékezései, az állami ünnepségek és az ellenzéki párt gyűlése miatt már kedd estétől nem lehet parkolni a belváros egyes részein.
Kényszerengedély, mint segítség

Kényszerengedély, mint segítség 

A gyógyszerhez való hozzáférés - mint a közegészségügy fontos része - mindenkit megillet, a WTO ezen elvét a legszegényebbek javára működteti.
A jegybank is tévedhet

A jegybank is tévedhet 

Elsősorban az érmegyűjtők örülhetnek annak a hibának, hogy Finnországban tévedésből már tavaly a kibővített unió képét nyomták a 2-eurós érmék közös hátoldalára.
Cégoptimizmus minden mennyiségben

Cégoptimizmus minden mennyiségben 

Kelet-Németországban is ugyanolyan jó az üzleti hangulat, mint a nyugati országrészben, azaz a fellendülés általánosan jó hangulattal párosul.
Az agrárminiszter a Magosz rendezvényén

Az agrárminiszter a Magosz rendezvényén 

Az agrárium 30 százalékos terméktöbbletének a felét pedig az unión kívül lehet majd értékesíteni - jelentette ki a mezőgazdasági miniszter.
Sólyom kihagyja a zászlófelvonást

Sólyom kihagyja a zászlófelvonást 

Nézeteltérés támadt az államfő és a házelnök protokollosztály között abban, hogy ki helyettesítse Sólyom Lászlót a március 15-i ünnepélyes zászlófelvonáson. Az államfő ugyanis ekkor még Erdélyben lesz hivatalos látogatáson.
Lopnak ezek mindent...

Lopnak ezek mindent... 

A 2006-os esztendőben lopások és szándékos rongálások következtében több mint 20 millió forintos kár keletkezett az ÁAK Zrt. kezelésében lévő úthálózaton.
Eltűntették a "sikerarcokat"

Eltűntették a "sikerarcokat" 

Hirtelen lekerültek a Magyarország célba ér című kampány "sikerarcai" a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapjáról.
Kell a pénz másra is

Kell a pénz másra is 

Közös uniós, tehát nem tagországonkénti átlagként a 20 %-os megújuló energia hasznosítási cél bizonyosan teljesülni fog - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Demján-milliárdok orvostanhallgatóknak

Demján-milliárdok orvostanhallgatóknak 

Tulassy Tivadar: birtokolnunk kéne azokat az ismeretket és feltételeket, amelyek a rendszerből kikerülő orvosok átképzését megalapozzák.

Nemcsak pénzzel, szervezéssel 

Nem kezelt stroke egyetlen órájában az agy 3 és fél évet öregszik, minden percben 2 millió idegsejt pusztul el - hangzott el a Mindentudás Egyetemén.

Szerbia is EU tagjelölt? 

Szerbia már a jövő évben elnyerheti az Európai Unió tagjelöltjének státusát, ha kormánya teljes mértékben felújítja együttműködését a hágai Nemzetközi Törvényszékkel a háborús bűnökkel vádolt személyek ügyében - mondta kedden Olli Rehn, az EU bővítési biztosa.

Hét évszázada először fordul elő 

Ahhoz, hogy a munkahelyek nettó száma bővüljön, az EU régi tagjainál 3 %-os növekedésre van szükség, az új tagoknál 5 %-ra - közölte Inotai András.

Olcsón autózunk? 

Magyarország az EU bizottsága értékelése szerint tavaly az olcsó újautós-piacú országnak számított, Dánia pedig a legolcsóbbnak.

Megszűnhet a gyurma állam 

Közpénzügyi egységes törvényt tart még ebben a ciklusban megalkothatónak a szabályozás téziseit megfogalmazó Állami Számvevőszék és a gazdasági tárca.

Brüsszel is bemerészkedik? 

Az EU irodát nyitna a Second Life elnevezésű, internetes virtuális világban, amelyben Svédország képviseletet, a francia elnökjelöltek pedig választási központokat hoztak létre.

Gyorsvasúttal az Adriára 

A horvát államvasutak mintegy kétmilliárd eurós költséggel kétpályás gyorsvasúti vonalat készül kiépíteni a magyar határtól az Adria menti Rijekáig.

Melyik társasággal ne repüljön? Itt a lista! 

Az Európai Bizottság közzétette az Európai Unióban betiltott légitársaságok harmadik alkalommal frissített listáját. Első ízben fordult elő, hogy két légitársaság lekerülhetett a listáról.

Erős hagyományos szerepek 

A magyar nők mintegy 70 százaléka szerint a családról és a háztartásról való gondoskodás továbbra is a gyengébbiknek mondott nem feladata - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásaiból. A többség szerint ez áldozatokkal is jár. A magyar nők jellemzően kevéssé mozdulnak ki a négy fal közül szabadidejükben.

Az OEP lesz az adóhatóság informátora 

Aprilis 1-jétől - a mentés, a betegszállítás, az otthoni szakápolás, a védőnői szolgáltatás kivételével - az egészségügyi intézményeknek ellenőrizniük kell a betegek biztosítotti jogviszonyát. Ez online módon történik, erre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) informatikai rendszere fölkészült - állítja Király Gyula informatikai főigazgató-helyettes.

Megállt politikusaink tekintélyvesztése 

Az idei év első két hónapjában összességében nem romlott tovább a politikusok megítélése - olvasható a Szonda Ipsos felmérésében. A Népszabadság által közölt közvélemény-kutatásból kiderül, a tavalyi hatalmas presztízsvesztés után már ezt a hírt is kedvező fejleményként könyvelheti el a közélet.

Földrengés Vas megyében 

A Richter-skála szerinti 2,9-es erősségű földrengést észleltek szombaton este Vas megyében Kőszegtől északra a magyar-osztrák közelében - közölte Kiszely Márta, a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézetének munkatársa

1400 településen tartanak választást 

Reggel 6 órakor az ország több mint 1.400 településén megkezdődtek a területi és országos kisebbségi önkormányzati választások.

"Gyurcsány Ferenc kilakoltatja Önt" 

Hamisítvány az a levél, amit ma több fővárosi lakóházban is kiplakátoltak, s amelyben a miniszterelnökre hivatkozva ingatlanuk sürgős elhagyására szólítják fel az ott lakókat. A kormányzat szakértői vizsgálják, hogy milyen jogi lépések megtételére van szükség az ügyben.

Átalakul Gyurcsány kabinete 

Jórészt az üzleti szférából érkező szakemberek bevonásával kezdi meg működését március közepén a Kormányzati Kommunikációs Központ. A kabinetfőnök Gál J. Zoltán, a kormány szóvivője pedig Demcsák Zsuzsa lesz.

Már a polgármesterek is 

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a BOM közösen rendezett konferenciáján együttműködési megállapodást írt alá a 2020-as budapesti olimpia megrendezése érdekében. Az önkormányzatok vállalják, hogy mindenben támogatják a budapesti olimpia megvalósítását.

A magyarok már megint... 

A 2004. évi EU-csatlakozást követően a kutatásban résztvevő kilenc ország lakosainak közel fele érzi úgy, hogy hazájában a korrupció nőtt - derült ki a GfK Csoport legfrissebb EU index kutatásából. A 2006 év végi megkérdezés eredményei szerint hazánkban romlott a munkahelyek biztonságának, az egészségügyi ellátás színvonalának, az életszínvonalnak és az árak alakulásának megítélése.

A Maszat-hegyen is túl 

A kortárs irodalom szerepelt a Művészmegálló című rendezvénysorozat negyedik állomásának középpontjában.

Zárójelentés 1000 orvosnak 

A jövő héten az egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozza az áprilistól felálló új kórházi struktúrát - tájékoztatta a Világgazdaságot Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára. Egyes szakmai számítások szerint több ezer kórházi dolgozó elbocsátása várható, köztük ezernél is több orvosé.

Rég volt ilyen népszerű az MDF 

Az összes választókorú körében a Fidesz januári 13 százalékpontos előnye a szocialistákkal szemben februárra 10 százalékpontra apadt. Az MDF-nek 1996 óta nem volt ennyi támogatója - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.

Muníciót most! 

A jövő heti állam- és kormányfői EU-találkozó témája lehet az adózás javasolják a pénzügyminiszterek, akik elégedettek a gazdaság élénkülésével.

Tél 24 órán át? 

A kizöldült szántók megmenekülnek a fagytól, a zimankónak szerdára már vége lehet. A pesti utakon mindenesetre látni lehetett a szakcég 60 téli járművét.

Fizetünk, csak legyen Olimpiánk! 

A lakosság 77 százaléka támogatja, hogy 2011-ben az akkori magyar kormány és a főváros vezetése nyújtsa be Budapest jelentkezését a 2020-as játékokra valmint a többség akár évi 4000 forinttal is hajlandó lenne támogatni a pályázást és a győzelem esetén a szervezést a következő 13 évben.

Tűzijáték: beperelték az államot 

Az augusztus 20-i tűzijáték sérültjei 6,2 millió forintos kártérítést követelnek az államtól, a Fővárosi Bíróság legkorábban április végére tűzheti ki az első tárgyalási napot - erősítette meg a Magyar Nemzet című napilap hétfői számában megjelent hírt a 32 felperest képviselő Hantos Ádám ügyvéd.

Újraosztják a területeket 

A vadászterületek száma 16 százalékkal nő március elsejével, amikor a földtulajdonosok újabb 10 évre döntenek vadászati jogaikról - tájékoztatott Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese.

Gyurcsány lett az elnök 

Gyurcsány Ferencet választotta a párt elnökévé az MSZP szombati budapesti kongresszusa. Gyurcsány Ferenc a szavazatok 89,15 százalékát, azaz a leadott 590 szavazatból 526 igen szavazatot kapott - jelentette be Nyakó István, az MSZP szóvivője.

"Beteges hajsza a pénz és a hatalom után" 

Mark Achbar 1993-ban alkotta meg első ismert, díjnyertes filmjét, "Véleményipar: Noam Chomsky és a média" címmel, és azóta már ötvennél is több film, videó, könyv került ki műhelyéből. Legutóbbi munkája, The Corporation, amelyet Joris Ivens-díjra is jelöltek (magyar címe még nincs), ismét Jennifer Abbot rendezővel rendezte most magyarul is megjelent DVD-n.

Kovács emelné a jövedéki adót 

Az Európai Bizottság megosztott a gázolaj minimum jövedéki adójának megemelése ügyében, melyet a tagállamok egy része is elutasít.

Miklóssy: a büdzsének ellenőriznek? 

A konvergenciaprogram és az Új Magyarország Fejlesztési Terv szembe megy egymással hatásaikat tekintve - panaszolta az MKIK elnöke a Házelnöknek.

Érdekek az Alkotmányban 

Az érdekképviseleteknek azt kellene elérniük, hogy az alkotmány rögzítse kormányzati kötelezettségként a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést - mondta Sárközy Tamás egyetemi tanár a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) érdekegyeztetésről rendezett fórumán csütörtökön, Budapesten.

Összevonnak két pesti kórházat 

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén úgy döntött, összevonják a Szent István Kórházat és a Szent László Kórházat.

Mi lesz itt március 15-én? 

Az emberek 68 százaléka számít arra, hogy lesznek utcai zavargások március 15-én, és csak 22 százalék szerint zajlik majd nyugodt légkörben a nemzeti ünnep - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.

Nem kell leépíteni a bürokráciát? 

Az EU Versenyképességi Tanácsa nem támogatta azt a bizottsági javaslatot, hogy kötelező célokat állapítsanak meg a nemzeti adminisztratív terhek csökkentésére. Angela Merkel német kancellár ugyanakkor bejelentette, hogy az elnökség ragaszkodik a bürokrácia leépítéséhez, amely a gazdasági növekedés alapja lehet Európában. A tagállamok elfogadták, hogy a Bizottság 2012-re 25 százalékkal csökkentse az EU-bürokráciát.

A nagy pazarlók 

Már az Európai Közösség megalakulásakor is fontos kérdés volt az energiapolitika, de ma talán mindennél fontosabb: ha nem csökken a világ károsanyag-kibocsátása, az előbb-utóbb súlyos következményekkel jár. Az Európai Bizottság januárban új, átfogó energiapolitikai intézkedéscsomagot tett közzé annak érdekében, hogy megoldás szülessen az éghajlatváltozás, az emelkedő energiaárak és az importfüggőségből eredő kiszolgáltatott helyzet kezelésére.

Csak fele annyi a kocsi nálunk 

Miközben a Bizottság a közlekedés terén is hathatós lépéseket kíván tenni a környezetszennyezés csökkentésére, a közösség útjain egyre több autó furikázik. Ezer főre nálunk jelenleg "csak" fele annyi kocsi jut, mint a második Olaszországban.

Gyurcsány és a többség 

Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) közös programot kíván készíteni a kormány az euró bevezetésére - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az EU tagországainak magyarországi kereskedelmi kamarája (EU Chambers) által szervezett budapesti rendezvényen.

Nem szakmai döntés született? 

A Magyar Biotechnológiai Szövetség szerint a környezetvédelmi Miniszterek Tanácsa a mai ülésén olyan döntést hozott, amely megkérdőjelezi az európai uniós engedélyezési rendszer hitelességét.

EU: fordított adózás áfacsalás ellen? 

Az adócsalások évente 200-250 milliárd euró kárt okoznak az Európai Unió tagországainak - jelentette ki a dpa hírügynökségnek adott interjúban Kovács László adóügyi biztos.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo