Kóka is indul

Kóka János is indul az SZDSZ elnöki posztjáért, hivatalosan a jövő szerdán jelenti be pártelnök-jelöltségét - közölte a politikus a közszolgálati televízió csütörtök reggeli műsorában.

"Tegnapelőttre állt össze a szükséges jelölés, és ma már azt tudom mondani, hogy összegyűlt több mint 100 egyéni és több mint 10 csoport jelölés, amelynek bármelyike önmagában is elég lenne ahhoz, hogy az ember elnökjelöltként indulhasson" - fogalmazott a gazdasági miniszter a Nap-kelte című műsorban. Hozzátette: jövő szerdai bejelentéséig nyilván ennél sokkal nagyobb számú jelölés jön össze. Arra a kérdésre, hogy szerinte szükség van-e a kormány átalakítására, Kóka János azzal felelt, hogy erről a miniszterelnöknek kell döntenie.

A gazdasági miniszter előtt Fodor Gábor, a liberális párt ügyvivője jelentette már be hivatalosan, hogy pályázik az SZDSZ elnöki tisztére.

Ő feltétlenül szükségesnek tartja a jelenlegi koalíciós kormány átalakítását, mert szerinte csak ezzel lehet megállítani a kormányzati hitelvesztést.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo