Érdekek az Alkotmányban

Az érdekképviseleteknek azt kellene elérniük, hogy az alkotmány rögzítse kormányzati kötelezettségként a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést - mondta Sárközy Tamás egyetemi tanár a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) érdekegyeztetésről rendezett fórumán csütörtökön, Budapesten.

jogászprofesszor szerint a jelenlegi érdekegyeztetésben legitimációs problémák is vannak, szerinte a legitimáció alapja a folyamatos működés, a jelentős tagság, a társadalmi egyensúly és a többi szervezet általi elismerés.

Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke úgy vélte, hogy legitimációs problémákat nemcsak az érdekképviseleteknél lehet keresni, hanem meg kellene ugyanezt nézni a pártoknál is. Sárközy Tamás szerint meg kellene fontolni az munkaadói érdekképviseletek - például az MGYOSZ és a VOSZ - unióját.

A kicsiknek is

Erre a felvetésre Vadász György, az Magyar Iparszövetség alelnöke úgy reagált, hogy a munkaadói érdekképviseletben nemcsak az említett két szervezet, hanem mellettük a Kis- és Középvállalkozások Érdekképviseleti Szövetsége, a KÉSZ is fontos szerepet játszik. Sárközy Tamás szerint a gazdasági kamaráknak nem indokolt érdekképviseleti szerepet kapniuk, mert államtól kapott köztestületi feladatokat látnak el.

A professzor szerint létre lehetne hozni a széleskörű érdekegyeztetésre egy gazdasági és társadalompolitikai testületet, amelynek megalapításában első lépésnek a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT) lehetne tekinteni. Széles Gábor szerint viszont nem a GSZT-ből kellene kiindulni, mert az nem alulról jövő kezdeményezésként jött létre, és összetétele személyekhez kötött.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo