Az elmúlt ötven évben számos megoldandó feladattal nézett szembe az unió. A nemzetállamok együttműködése kompromisszumokat követelt és követel, mert csak így képzelhető el a továbblépés. Voltak szárnyaló és krízisidőszakok egyaránt, ám összességében hatékony és eredményes együttműködésről van szó, hiszen háborúmentes, gazdaságilag sikeres időszakot élt át a kontinens. Ma megint kihívás előtt áll az Európai Unió.

A "mélyülni vagy bővülni" dilemmája az elmúlt ötven évben szinte soha nem került le a napirendről. Ma viszont egyértelműen, az EU tagállamai által is kimondva, a közösségnek befelé kell fordulnia ahhoz, hogy a feltörekvő ázsiai országokkal szemben Európa megőrizhesse versenyképességét.

Az unió történelmének talán legnagyobb vívmánya a közös piac és a közös valuta. Ezek működésének kiteljesítése lehet a sikeres jövő záloga: mindkettő eszközként szolgálhat az ázsiai kihívás leküzdésében, miközben a belső problémákra is gyógyírt hozhat a tagállamok gazdaságának hosszú távú stabilitása révén. Ahhoz azonban, hogy az általuk kínált előnyök a lehető legteljesebb mértékben kiaknázhatóakká váljanak, mélyebb együttműködésre van szükség.

- Az eurónak komoly lehetősége van arra, hogy a világgazdaságban betöltött szerepe erősödjön - véli Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének kutatási igazgatója. - Köszönhető ez egyrészt a piac nagyságának, másrészt a pénz belső stabilitásának, harmadsorban pedig annak, hogy a globális problémák miatt bizonyos területeken alternatívát jelent a dollárral szemben. Bár energiahordozót mindmáig csak dollárért lehet venni, napjaink jelentős kérdése, hogy az energiapolitikát mire lehet rátelepíteni a fosszilis energiahordozók helyett. Európa ebben a kérdésben pedig nem áll vesztésre - teszi hozzá a kutató.

A nyolcéves euró már eddig is bizonyított: bár kismértékben, de bizonyos tevékenységeket elhódított a dollártól, és jelen van a jegybankok tartalékképzési stratégiájában is. A huszonhét tagállamból viszont mindössze tizenhárom tagja a monetáris uniónak.

Az egységes belső piac kiépítése sem ért a végéhez. Jóllehet a pénz, a tőke, a személyek szabadon áramlanak a tagállamok között, a szolgáltatások liberalizációja késik.

Számos ország - főképpen a fejlettebbek - ódzkodik attól, hogy a szolgáltatások előtt megnyissa piacát, mert sok helyütt okoz problémát a munkanélküliség, és létezik egy lokális félelem a külső szolgáltatókkal szemben.

Már a 2004-es bővüléskor belépett tíz ország is jelentősen növelte az EU heterogenitását a fejlettséget tekintve, amit Románia és Bulgária belépése tovább fokozott. A legalacsonyabb egy főre jutó GDP már csak a 30 százaléka az EU átlagának, míg azelőtt elérte a 40 százalékot. #page#A szegénységi szintek közti különbség tehát óriásira nőtt, a szolgáltatások liberalizációja pedig azt eredményezheti, hogy a munkaerő az átlagot meghaladó országok felé igyekszik. Mindez az integráció elmélyítésének gátját jelentheti. A korábban a piacait teljes egészében megnyitó Nagy-Britannia is fontolgatja a mostani bővítés kapcsán, hogy változtat eddigi politikáján.

- Amíg a nemzeti politika és a nemzeti munkavállaló nem a globális világban mozog, a cégek ott tevékenykednek. Vagyis a két vesztessel szemben van egy nyertese a mai jelenségnek: a vállalat. Szerintem olyan változásra lenne szükség, amelyben a cég érdekelt abban, hogy a munkavállaló többet tudjon fogyasztani, és az államháztartás helyzete is javuljon. Tény, ehhez cégcsődökön keresztül vezet az út, azaz egész biztosan lesznek kellemetlen részei a liberalizációnak - teszi hozzá Rácz Margit.

Ugyanakkor hatásos GDP-növelő tényező is lehet. A háborút követően a közösség belső fejlődéséhez a vámunió adott nagy lökést, ma ilyen dinamizálást jelenthet az, ha megnyitják a határokat a szolgáltatások előtt.

Szegény gazdagok

Mindennek ellenére a csatlakozási tárgyalások elindultak Törökországgal, amely nemcsak szegény, hanem nagy ország is: a csatlakozás előre jelzett időpontjára 80 millió lakost prognosztizálnak. Az unió születésnapja kapcsán elhangzott tagállami nyilatkozatokban azonban a bővítés helyett a mélyítés kapott hangsúlyt. Persze valószínű, hogy ha például Svájc akarna csatlakozni, az EU nem állna ellen, és megtalálná a módját a bővítésnek, ám egy újabb szegény ország sem az unió jövőbeli működését, sem a tagállamok jelen helyzetét nem segítené.

Miközben minden egyes résztvevő szembenéz az öregedő társadalom problémájával, az a szolidaritási elv, amely idáig létezett - azaz, hogy a gazdagabb ország befizet a költségvetésbe, hogy a szegényebbek fejlesztési forrásokhoz jussanak -, most két okból is sérült. Jelentősen megnőtt a szegény országok száma az unióban, másrészt a leggazdagabbak szintén problémákkal szembesülnek.

Ma az unió tagállamai szinte kivétel nélkül belső államháztartási reformra kényszerülnek. Azt viszont nehéz megmagyarázni az állampolgároknak, hogy a megszokott állami szolgáltatások a jövőben nem nyújthatók változatlan formában, mert nincs rá forrás, miközben ugyanez az adminisztráció bőkezűen adakozik az EU-költségvetésbe a szegény országok felzárkóztatása érdekében. A probléma már ma is érzékelhető: korábban a rászoruló államok a GDP 4 százalékában jutottak fejlesztési forrásokhoz, Magyarország pedig már csak 3 százalék körül kap, és ha újabb rászorulókkal bővülne az EU, ez tovább csökkenhetne.

Mindeközben az uniót összetartó belső piac és a közös pénz terhekkel is jár. Kérdés, hogy egy szegényebb ország számára támogatás nélkül ez elviselhető-e.

Teljes cikk a Piac és Profit Magazin áprilisi számában...