50 kórházban sztrájkolnak az orvosok

Sztrájkkészültségbe lépnek keddtől a szlovákiai orvosok, miután szakszervezeti vezetőik hiába várták, hogy Robert Fico kormányfő fogadja őket és a béremelésekről tárgyaljon velük.

A várhatóan mintegy félszáz kórházra kiterjedő sztrájkkészültséggel az orvosok és a betegellátásban részt vevő segédszemélyzet harminc százalékos béremelést és az ügyeleti rend, valamint az ügyeleti díjak rendezését, a vonatkozó uniós normák betartását szeretné elérni.

Céljaikat korábban már eredménytelenül jelenítették meg a háromoldalú egyeztető tárgyalásokon. A sztrájkkészültségnek a betegek egyelőre nem látják kárát, de ha a figyelmeztetést a kormány a továbbiak során is félvállról veszi, az érdekeikért készek a végső határig küzdeni - jelezték.

Újabb feszültségeket gerjeszt a szlovákiai egészségügyben az a körülmény, hogy a kormány az egybiztosítós rendszerre akar visszaállni, mert úgy találja, hogy a magánbiztosító pénztárak indokolatlan jövedelemhez jutnak. Az országban mintegy 3,4 millió ember az állami biztosítópénztárakkal, kétmillió pedig a magánpénztárakkal áll szerződésben.

A hárompárti koalíció egyike, a Vladimír Meciar vezette Néppárt (HZDS-LS) a biztosítási piac versenyképességének magtartása, a szabad biztosítóválasztás mellett érvel, szemben a másik két partnerrel.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo