A franciák még mindig Tokajit csinálnak?

Március óta már kizárólag a Kárpát-medencei Tokaj-vidékről származó bor lehet ilyen néven kereskedelmi forgalomban, ugyanakkor a tilalom ellenére számos francia boltban továbbra is megtalálhatók a hasonló nevű helyi borok - mutatott rá Strasbourgban az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén, napirend előtt felszólalva Olajos Péter (MDF) EP-képviselő.

Magyarország már így is tizenhárom évet várt a kizárólagos használatra: ennyi idővel ezelőtt jött létre az Európai Közösség és Magyarország között a megállapodás a borelnevezések kölcsönös oltalmáról és ellenőrzéséről. Ennek a megállapodásnak köszönhetően a Tokaji elnevezést kizárólag a Magyarországról és Szlovákia bizonyos részeiről származó borok használhatják.

Korábban olyan borok is forgalomban voltak, mint a Tokay Pinot Gris (Franciaország), a Tocai Italico (Olaszország) és a Tocai Fruilano (Olaszország). A képviselő szerint a tilalom ellenére is több francia boltban  még mindig található például bor Tokay Pinot Gris néven.

"Amit itt tartok a kezemben, az nem egy üveg elzászi bor, hanem az európai döntéshozók semmibevétele, az európai fogyasztók becsapása, a tagországok egyenlőségének paródiája, a végrehajtói hatalom csődje. (...) Itt az európai törvényhozás, a parlament székhelyén, abban a városban, ahol az európai bíróság vonatkozó ítéletét meghozta, a mai napon is lehet hamisított Tokajit vásárolni" - fogalmazott felszólalásában Olajos Péter, aki "példás pénzbüntetést" sürgetett a jogsértőkre.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo