Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Európa élvonalába szigorítjuk magunkat

Európa élvonalába szigorítjuk magunkat 

Január 1-jétől az eddigieknél sokkal szigorúbban kell szigetelnünk az uniós vagy központi forrásból épített, illetve felújított köz- és lakóépületeket. Ennek oka, hogy változik az épületek egyes szerkezeti elemeinek megengedett hőátbocsátására vonatkozó határértéke, az úgynevezett „U érték”.
A kevesebb sem kényelmetlen

A kevesebb sem kényelmetlen 

A fenntarthatósággal egyes kritikák szerint a „kényelmetlenség kora” jönne el. De kutatások alapján az átlagfogyasztásunk 30%-ával is jó körülmények közt élhetnénk. A jelenlegi rendszerünk azonban nem ismeri a kevesebb kategóriát, ezen azonban változtatni kell. De az emberek csak akkor lesznek elkötelezettek a fenntarthatóság mellett, ha mellé felvesszük a társadalmi egyenlőség és igazságosság témáját is.

Startupokat támogat a Ford 

A Ford támogatja a detroiti központú startup vállalkozásfejlesztő projektet, a Techstars Mobility programot, hogy elősegítse az olyan újszerű közlekedési megoldások kifejlesztését, melyek segítenek megbirkózni a növekvő globális kihívásokkal, például az utak zsúfoltságával, a parkolás problémáival vagy a légszennyezéssel.
Hiába tüntettek: meghozták a dohánytörvényt

Hiába tüntettek: meghozták a dohánytörvényt 

Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.
 A parlament elfogadta a 2015-ös költségvetést

A parlament elfogadta a 2015-ös költségvetést 

Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. A tervezetet sok bírálat érte, mivel több ponton is bizonytalan a jövő évi bevételeket illetően.
Idén jó, jövőre bizonytalan

Idén jó, jövőre bizonytalan 

Ebben az évben a vártnál is magasabb, a három százalékot bőven meghaladó lesz a magyar gazdaság növekedése. Jövőre azonban a geopolitikai bizonytalanság és a kormánnyal szembeni bizalmatlanság miatt visszaeshet a növekedés.
Puhulgat az áfacsalás elleni csodafegyver

Puhulgat az áfacsalás elleni csodafegyver 

Tovább puhítja a Nemzetgazdasági Minisztérium az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) szabályait. A hétvégén a türelmi idő meghoszabbítását javasolták, most adminisztrációs könnyítésekre tettek előterjesztést.
A webshopok nyerhetnek a vasárnapi zárvatartással

A webshopok nyerhetnek a vasárnapi zárvatartással 

Az idei évben is jelentős növekedést könyvelhetnek el az online kereskedők, a forgalom az év végéig várhatóan a 266 milliárd forintot is meghaladja majd. A webshopok lehetnek egyébként a vasárnapi zárvatartás nyertesei is.
Csapás az adótervezőknek: megszűnhet a magyar szendvics

Csapás az adótervezőknek: megszűnhet a magyar szendvics 

Nemzetközi vállalatcsoportok előszeretettel alkalmaznak magyar társaságokat arra, hogy Európai Unióból származó jövedelmeiket EU-n kívüli anyavállalatukba eljuttassák. Az Anya-Leányvállalati Irányelv napokban elfogadott módosításával azonban hamarosan beszűkül a profitok adómentes kifizetésének lehetősége.
Az Év Szava: startup

Az Év Szava: startup 

Az innovatív, gyors növekedéssel kecsegtető vállalkozások népszerűségét jelzi, hogy a startupot - illetve annak magyarítását választotta egy nyelvi portál az Év Szavának. pedig csak néhány száz ilyen vállalkozás lehet Magyarországon.

Kaptunk a hétvégén hideget és meleget is 

A kínaiak végül 7,1 százalékra vágták a jövő évi növekedési kilátásokat a korábbi 7,4 százalékról. Japánban, Sinzo Abe megszerezte a kétharmadot. Mindkettő várható volt. Sőt, az első egy kicsit magasabb a vártnál, hiszen a piac 7 százalékról spekulált.

Már most beállt Budapest a demonstrálók miatt 

A mai napon dőlhet el a dohányipari dolgozók sorsa, akik tüntetnek állásuk megmaradásáért Budapest útjain. A bevezető utakon már most óriási a torlódás és a mai napon megbénulhat a főváros közlekedése.

Vezércsere az Eximnél 

Január elejétől Urbán Zoltán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jelenlegi vezérigazgatója veszi át az Exim Bank irányítását. Az új vezérigazgató karrierjét vezető külgazdasági, nemzetközi pénz- és tőkepiaci, valamint tanácsadói pozíciókban kezdte.

Főnöknek lenni nem ügy, de jó főnöknek lenni…. 

Főnöknek lenni nem nagy kunszt, de jó főnöknek, sőt, vezetőnek lenni, már komolyabb kihívás. A hatalmat úgy gyakorolni, hogy a beosztottak tiszteljenek minket, bízzanak bennünk, és lelkesen végezzék el feladataikat, sok munkát, tanulást, önismeretet és empátiát igényel.

Lélegzetvételnyi türelmi időt kaptak a fuvarozók 

A kormány két héttel meghosszabbította az EKAER bírságmentes időszakát, így január végéig tart a próbaidőszak. A fuvarozó szervezetek és szakértők szerint azonban legalább két hónap kellene a felkészülésre.

Készülhetnek az ellenőrzésre a munkaerő-kölcsönzők, de mindenki más is 

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága kiadta a 2015. évre szóló munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzéseinek az irányelveit. A munkaügyi ellenőrzések kellemetlen meglepetést okozhatnak azon vállalkozások számára, akik nem készülnek fel előre.

Jelentősen csökkenhet az üzemanyagok ára 

Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti változását, valamint az eheti nagy árcsökkentést is figyelembe véve december 17-én, szerdán a benzin ára kb. 4-5 forinttal, a gázolajé 8-10 forinttal csökkenhet.

Telefoncsörgéssel indul idén a karácsony? 

Slágertermékké válhat idén karácsonykor az okostelefon. Az ajándékozók 12 százaléka tervezi okoskészülék vásárlását. Minden árkategóriában vannak favoritok, viszont idén kevesebb táblagép kerül a fa alá.

Tokajt és Egert mindenki ismeri, de Somlót már csak kevesen 

A magyar lakosság kétharmada nem ismeri ki magát a borvidékek között, nem tudja milyen eredet-megjelölések állnak uniós oltalom alatt. Drága bort legfeljebb ajándékba veszünk, magunknak legfeljebb ezer forintért vásárolunk.

Biztonsági jegy kerül a földrajzi jelzés nélküli borokra 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tagjai számára kötelezővé tette, hogy biztonsági jegyet helyezzenek el a földrajzi jelzés nélküli borokra, amit a földművelésügyi miniszter kiterjeszt a piac további szereplőire is.

Óriási pénz bánja, ha nem működik az IT 

Hajlamosak vagyunk mindent természetesnek venni, amíg az rendben működik. A flottul működő folyamatok értékére viszont azok hibái hívják fel legjobban a figyelmet. Nincs ez másként az informatikai rendszereknél sem, ahol ráadásul egészen konkrétan ki lehet mutatni, mennyit ér, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azoknak mennie kéne.

A karácsony maradjon a szeretet és ne a hulladék ünnepe! 

Az év utolsó hónapjában a fejenkénti átlagos havi 7,8 kg-os papírfogyasztásunk az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) adatai szerint 10-15 százalékkal, akár 9 kilóra is nőhet, köszönhetően a felfokozott ünnepi vásárlási láznak.

Mától szigorodnak az élelmiszerjelölés szabályai 

Mától szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai, mert az átmeneti időszakot követően hatályba lép a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet.

Botswanában és Dél-Afrikában is várják a magyar kkv-kat 

Gaborone-ban, Botswanában és Pretoriában, a Dél-afrikai Köztársaságban nyitotta meg legújabb képviseleteit a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így összesen már négy afrikai piac nyílt meg a magyar exportőrök előtt. Botswanában az üzletkezdési feltételek a legkedvezőbbek a kontinensen, a Dél-afrikai Köztársaság pedig számos potenciális együttműködési lehetőséget rejt.

Marketing a gazdák szolgálatában: Gazdag Gazda Webkonferencia 

A mezőgazdaságban még ismeretlen, webes alapú konferencián vehetnek részt a magyar gazdák és agrárszereplők 2015. január 21-én és 22-én országosan. A Gazdag Gazda Webkonferencián a résztvevők otthonukból, irodájukból hallgathatnak agrártémájú előadásokat, amelyhez csupán internetkapcsolatra lesz szükségük. Az eladások az agrárkereskedésről és online marketingről szólnak, valamint segítenek egy egyszerű, a gazdaságukat, terméküket bemutató weboldal létrehozásában.

A fenntartható energiagazdálkodás segíthet a legszegényebbeken 

A hátrányos helyzetű településeken és a legszegényebbeknél már most megfizethetetlennek számít az energia. A magyar lakosság energiaszegénységén a fenntartható energiagazdálkodási módszerek elterjesztése segíthetne.

Nem bíznak a brüsszeli krédóban a magyar cégek 

Az EOS Csoport fizetési szokásokat vizsgáló felmérése szerint a cégek mindössze 12 százaléka tartja döntő befolyásoló tényezőnek a fizetési gyakorlatok alakulásában az uniós intézkedéseket, fontosabbnak tartja az általános gazdasági helyzetet.

Türelmet kérnek a kormánytól a fuvarozók 

Az EKAER életbe lépéséig csak két hetük van a cégeknek, ezért két hónap türelmi időt kérnek a szakmai szervezetek. A rendszer egyébként véleményük szerint jóval hatékonyabb is lehetne, a jelenlegi megoldással százmilliárdos bevételtől esik el az állam.

Satufékkel lassul a pannon puma 

Továbbra is alacsony ipari termelésnövekedére számítanak az év utolsó két hónapjában az elemzők. A KSH adatai szerint októberben éves összehasonlításban 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene a szeptemberi 7,6 százalék után, a termelés az év első tíz hónapjában 7,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Prémium, vagy felmondás: fontos munkaügyi teendők az év végén 

Minden év végéhez közeledve általában „napirendre” kerül néhány, tipikusan ehhez az időszakhoz kapcsolódó munkaügyi feladat. Írásunkban – a teljesség igénye nélkül – e teendők ellátásához kívánunk munkajogi segítséget nyújtani.

Tartozik a kamarának? Leemeli a számláról a pénzt a NAV 

Folytatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmaradt kamarai hozzájárulások beszedését. Végrehajtási eljárás keretében először a 2012 óta nem fizető cégek számláiról emelik le a tartozásokat.

Négy hiba, ami miatt elmarad a várt siker 

Adott egy tehetséges magyar csapat egy újszerű, innovatív termékkel az egyik legjobb londoni business to business vásár egyik standján, akiket izgatott érdeklődők, kereskedők és forgalmazók bombáznak árajánlatkérésekkel. Elsőre nyerő helyzetnek tűnik, igaz? Ám végül egyetlen üzlet sem lett belőle.

Előtörnek a régi félelmek 

Újra kezdenek előkerülni a megszokott régi félelmek (görög, ukrán, bankbírságok… stb.). A negatív nemzetközi hangulatban itthon és a DAX-ban is csökkenésre számítunk ma.

Orbán Viktor szerint nekünk jó, ha fizetünk az M0-ásért 

A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél, nem pedig az agglomeráció adóztatására szolgál.

Milyen lesz az Év Irodája? 

Elindult a közönségszavazás Az Év Irodája versenyen, a pályázókra már mind a nyolc kategóriában lehet szavazni a www.azevirodaja.hu oldalon. Szebbnél szebb irodák, épületek, projektek, profi cégek és szakemberek. Ismerjük meg őket!

Három foglalkoztatási forma, amivel spórolhatunk a karácsonyi őrületben 

A legtöbb cégnek nem éri meg egész évben foglalkoztatni azokat a munkavállalókat, akikre csak az év bizonyos időszakában van szüksége. Érdemes ezért olyan rugalmas foglalkoztatási formákon gondolkodnunk, amelyekkel törvényesen alkalmazhatunk csak egy szezonális időszakra egy dolgozót. Ezek közül sorolunk fel hármat.

Így buknak el a kiemelkedő tehetségek 

Súlyos tévedés azt gondolni, hogy a ma kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségek többsége a jövőben is beválik. A legkiválóbb fiatal kollegák kétharmada jövőbeni sikereiket komolyan fenyegető elakadásokkal viaskodik. A figyelmeztető jelek már korán észlelhetőek, a probléma pedig jól körülírható és kezelhető.

Csak egy biztos: a bizonytalanság 

Komoly gond van a magyar cégvilágban, hiszen sok vállalkozó fő profiljává már a bedőlés-újrakezdés vált és ezen a helyzeten csak rontanak az elhibázott állami támogatások. A legfontosabb teendő a kiszámítható, stabil környezet kialakítása lenne.

Hagynak munkát az embereknek a robotok? 

A gőzgép megjelenése végleg leváltotta a lovakat a munka világában, emléküket csak a lóerő mint mértékegység jelzi. De vajon ugyanezt teszi-e a robotika és a minden területen hódító automatizálás az emberekkel is? A helyzet biztosan nem ilyen tragikus, de kétségtelen, hogy az Egyesült Államok elmúlt harminc éve a foglalkoztatás csökkenéséről szólt.

A jövő ételei: alga és nyomtatott kaja 

Az ENSZ legfrissebb előrejelzése szerint 10,9 milliárd ember él majd a Földön az évszázad végére. Rovarok, műhús, tengeri moszat és 3D nyomtatóval elállított ételek, mind lehetnek az éhezés alternatívái, de vajon a gyomrunk is bírni fogja ezeket?

Csak a kormány ront a kilátásainkon 

A befektetők körében Magyarországot illetően az óvatos optimizmus uralkodik, amit azonban leront a bizonytalan szabályozói környezet és az állam-kapitalista törekvések jelenléte. Európának van esélye a kilábalásra, tőlünk keletre mindent az orosz fenyegetés árnyékol be.

Harcolnak a jó munkaerőért, de optimisták a családi vállalkozások 

Továbbra is optimisták a családi vállalkozások Európában: 70 százalékuk pozitív kilátásokról számolt be, ugyanakkor a jövedelmezőség visszaesése és a tehetséges munkaerőért folytatott harc nagy kihívást jelent számukra.

Az üzemanyagárak esése a mélybe lökte az inflációt is 

A rezsicsökkentés mellett az üzemanyagárak esése is lefelé húzta az inflációt novemberben, amely a vártnál is alacsonyabb volt, de nem fenyeget deflációs veszély, továbbra is alacsony maradhat az alapkamat, fennmaradhat a laza monetáris környezet.

Most a fuvarozóknál vágja ki a biztosítékot a kormány 

Habár az autósok nagy többsége éppen az M0-ás fizetőssé tételére figyel, a fuvarozókat jobban aggasztja az EKAER bevezetése. Az elektronikus árukövetési rendszer ugyanis brutális terheket rak a szállítmányozókra.

Hónapokig elvannak a karácsonyi megrendelésekkel a csomagolók 

Több havi rendelésállományt hozott az idei karácsonyi bevásárlási szezon a hazai csomagolóiparnak. Az év végi kereskedelmi akciókhoz kapcsolódó legtöbb megrendelés – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is a szórakoztatóelektronikai és a fehérárugyártó vállalatoktól, valamint az ital- és édességgyártó cégektől érkezett.

Nagy kockázat, de lehetőség is a panaszos ügyfél 

A cégek jelentős része nem fordít kellő figyelmet a panaszos ügyfelekre, és ezzel bevételük jelentős részét kockáztatják. Pedig a megfelelően kezelt panasz után az ügyfél elégedettebb a szolgáltatással, mint előtte.

Nőtt a csődveszély Ukrajnában 

Ukrajna CDS felára 20 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, hogy most már 76 százalékra emelkedett annak a valószínűsége, hogy öt éven belül csődbe megy az ország, legalábbis a befektetők szerint.

Felment az M0-ásra? Már csenget is a kassza 

Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége - erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését. A tárca tudatta: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo