Szélre vált Japán

A fukusimai atomkatasztrófa után teljesen átértékelte korábbi energiatermelési rendszerét Japán. Az atomerőművek nagy része leállt, most pedig rekorder szélturbinát terveznek.

A kép illusztráció!
Kép:sxc

Japán láthatóan tanul a hibáiból és a 2011-es, cunamival járó földrengés utóhatásaiból. Ennek eredményeként teljes egészében átalakítja energiafelhasználásának forrásait. Míg a fukushimai katasztrófa előtt energiaigényének 30%-át nukleáris forrásból fedezte, mostanra reaktorainak felét (48 erőművét) leállította és hatalmas léptekkel halad a megújuló energiaforrások és a fenntartható jövő irányába- írja az ecolounge.hu

Nemrégiben építették meg a világ eddigi legnagyobb, úszó naperőművét, most pedig rekord méretű úszó szélerőművön dolgoznak.

A 7 megawatt teljesítményű turbinát négy darab 20 tonnás horgonnyal rögzítették egy 104 méteres toronyhoz. A komplexum így ellenáll még a 19 méter magas hullámoknak is, a láncok pedig épp annyira lazák, hogy rugalmasan mozogjanak és ne törjenek el nagyobb viharban sem.

Az építmény egyébként egy kísérleti projekt része, melyet a japán kormány finanszíroz azzal a céllal, hogy létrehozza a világ első, part mentén úszó szélfarmját. A kísérlet során azt is vizsgálják, hogy gazdaságilag is megfelelő alternatívát jelent-e a szélenergia az atomerőműhöz képest.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo