Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Fogyasztói árak - 2002. augusztus 

2002. augusztusban a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,3%-kal csökkentek, 2001. augusztushoz viszonyítva pedig 4,5%-kal növekedtek. Idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,5%-kal voltak magasabbak az árak, mint előző év azonos időszakában.

A kamara javaslatai a vállalkozások adminisztratív terheinek enyhítésére 

Számos javaslatot dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra a vállalkozók adminisztratív terheinek enyhítése, így a működési költségeik csökkentése érdekében, amelyet a Pénzügyminisztériumhoz is eljuttattak. Bíznak benne, hogy a pénzügyi tárca szakértői a jövő évi adótörvény-tervezetekbe beépítik javaslataikat.

Az MKIK deregulációs javaslatai 

A fenntartható növekedés feltételeit a gazdaság teremti meg, aminek előfeltétele a vállalkozói szféra mozgásterének bővítése, felhalmozási lehetőségeinek növelése, a vállalkozó-kedv élénkítése – mondta Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azon a fórumon, ahol a sajtó képviselőit tájékoztatták a kamara legújabb indítványáról. Könnyíteni kell a vállalkozók adminisztratív terhein – javasolja Parragh az új kormánynak. Ráadásul a vállalkozó-kedv élénkítésének ez a módja nem érinti a költségvetés kiadási, igaz bevételi oldalát sem.

Agrárjelentés 2002 

Kalászos gabonát 2002-ben 1 millió 728 ezer hektárról takarítottak be, mintegy 4%-kal (77 ezer ha) kisebb területről, mint 2001-ben.

Mezőgazdasági termelői árak - 2002. július 

A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2002. janu-ár–júliusban 8,8 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékeké 12,0, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent.

Bértervek jövőre 

A kedvezőbb adószabályok révén 3 százalékos bruttó keresetemelés is a kívánt mértékben javíthatja jövőre a reálbér-pozíciót - hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szeptember 9-i ülésén.

Kezességet a Hitelgarancia Rt.-től 

A Hitelgarancia Rt. 2001-ben is sikeres és eredményes évet zárt – olvasható a cég honlapján közzétett éves jelentésből. Ugyanitt találhatók az idei év első félévének legfontosabb adatai.

Módosítják az egyszerűsített vállalkozási adó korábbi szigorú szabályait 

A Pénzügyminisztérium az érdekképviseletekkel történő megbeszélések hatására várhatóan enyhít az egyszerűsített vállalkozási adóval kapcsolatos elképzelésein. A változások miatt bővül az eva-t választók köre, s várhatóan a körbe történő “belépő” is olcsóbb lesz, mint korábban tervezték.

Hungerit: élelmiszeripari sikertörténet 

A magyar élelmiszeripar egyik legnagyobb sikertörténete a Hungerité. A cég árbevétele az elmúlt évi 16 milliárdról csaknem 21 milliárdra emelkedett. A Hungerit Rt. tavaly nagy beruházásokat valósított meg, kiépült liba- és kacsadarabolójuk új részlege, valamint folyamatos az új, korszerű fagyasztóalagút kialakítása is, amelyet hamarosan üzembe helyeznek. A cég állományi létszáma egy év alatt 1300 főről 1500 főre emelkedett.

Vizsgáztattuk a Westel Webshopot! 

A Westel e-business alapokon nyugvó internetes áruháza május közepe óta áll a vásárlók rendelkezésére. A rendkívül logikusan felépített e-boltot próbáltuk ki az elmúlt héten, íme a tapasztalatok.

Turizmus - 2002. július 

A januártól júliusig tartó időszakban 3,4 millió vendég 10,2 millió vendégéjszakára vette igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket. A ven-dégéjszakák száma és a szállásdíjbevételek egyaránt 3%-kal estek vissza a 2001. év első hét hónapjához képest.

Az MNB statisztikai mérlege (2002. augusztus) 

A forgalomban lévő készpénz állománya - előzetes mérlegadatok szerint - augusztus utolsó napján 30 milliárd forinttal magasabb volt az egy hónappal korábbinál. A monetáris bázis (M0)a) éves növekedési indexe 119,3% volt.

Vizsgáztattuk a Westel Webshopot! 

A Westel e-business alapokon nyugvó internetes áruháza május közepe óta áll a vásárlók rendelkezésére. A rendkívül logikusan felépített e-boltot próbáltuk ki az elmúlt héten, íme a tapasztalatok.

Vezetékesliberalizáció: kihasználatlan lehetőségek? 

A vezetékes telefonszolgáltatók a távolsági hívásirányokban jellemzően azon háztartásoknak ajánlják a szolgáltató-váltást, ahol a belföldi távolsági, nemzetközi és mobil hívásforgalom összege meghaladja az 1500 Ft-ot. A BellResearch most publikált hatáselemző tanulmánya szerint jelenleg is mintegy 1,3 millió lakossági telefon-előfizető (a vezetékes telefonnal rendelkezők 45%-a) várja az alternatívok versenyképes ajánlatait, igaz közülük csak minden második rendelkezik a kritikus, 1500 forintot meghaladó nem helyi irányú havi hívásforgalommal.

Az árvízkárosultaknak adott adomány után adókedvezmény jár 

Az árvíz elmúltával megindult az adományok gyűjtése a károsultak javára. Érdemes tudni, hogy az árvízkárosultak javára nyújtott adományok után mind a magánszemélyeket, mind a vállalkozásokat kedvezmények illetik meg az adórendszerben. Az előny azonban csak akkor jár, ha bizonyos, törvényben előírt feltételek teljesülnek.

Bútort legtöbben szakboltban szoktak venni 

Bútorvásárlásnál erősödött a szakboltok pozíciója a korábbi évekhez képest. Ezt a bolttípust részesítik előnyben különösen az 50 évesnél fiatalabbak, legalább érettségizettek, havi nettó 100 000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásban élők, budapestiek és a Dunántúlon a Balaton vonalától északra lakók. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet „Shopping Monitor” című kutatása.

Stagnáló export, csökkenő import 

2002 első hét hónapjában a kivitel értéke 5101 milliárd forintot, míg a behozatalé 5572 milliárd forintot tett ki. Az export értéke folyó áron mérve nem változott, míg az első féléves egységértékindex felhasználásával számított volumenadat 6%-os bővülést mutat. Az import értéke 2%-kal csökkent, míg volumene 4%-kal nőtt. A deficit 471 milliárd forint, amely 151 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában regisztrált adatnál.

Új Nokia telefonok – 3510i és 3650 

A Nokia a Marseille-i Nokia Totally Board rendezvény keretében, és a Szingapúrban megrendezett távol-keleti bemutatón útjára indította Expression kategóriájának legújabb elemét, a 3510i-t, valamint Imaging telefon-kategóriájának új darabját, a Nokia 3650 telefont. A 3510i-t kiváló minőségű színes kijelzővel, multimédiás üzenetküldéssel (MMS), és a játékok letöltéséhez Java technológiával szerelték fel, a 3650 pedig beépített, nagy felbontású fényképezőgépet, videokamerát, és multimédiás üzenetküldési (MMS) funkciót foglal magában.

A 106. Budapesti Nemzetközi Vásár 

Szeptember 13-19. között, péntektől-csütörtökig kerül megrendezésre a 106. BNV. A vásár az elmúlt év koncepcióváltásának megfelelően ismét „otthonos” lesz: bútor, lakberendezés, szórakoztató elektronika, szabadidős tevékenységek eszköztára, a ház és kertépítés kellékei várják a nagyközönséget. Az idei vásáron három kiállítást lehet megtekinteni, a Magyar Világ kiállítást, az Infomarket információtechnikai és telekommunikációs szakkiállítást, valamint az Intersound szórakoztató elektronikai és autóhifi vásárt.

A Kereskedelmi és Hitelbank teljesíti éves terveit 

2002 első félévében az országszerte 170 fiókkal rendelkező Kereskedelmi és Hitelbank működési eredménye 6,6 Mrd Ft-ra nőtt, mérleg szerinti eredménye pedig meghaladja az 5 milliárd forintot. Az univerzális bankcsoportként működő pénzintézet bevételei 9,5%-kal emelkedtek, működési költségei pedig 1,4%-kal csökkentek. . A bank összességében jó úton halad a 2002-es tervek megvalósításában – derült ki a féléves eredményekről tartott beszámolón.

Kevesebb a szarvasmarha 

Magyarország szarvasmarha-állománya tovább csökkent. A sertésállomány és a tyúkfélék állománya – a szezonalitásnak megfelelően – emelkedett. A szarvasmarha-állomány 2002. augusztus 1-jén 778 ezer volt, kétezerrel kisebb, mint 2002. április 1-jén, és 13 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tehénállomány (367 ezer) 2001 augusztusa óta 10, április 1-jéhez viszonyítva 3 ezerrel csökkent.

Nőtt az ipari termelés júliusban 

 

Enyhe nyári szezonális hatás 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) augusztusi értéke 51,4. Az index kisebb növekedést mutat, mint egy hónappal korábban, értéke 3,5 százalékponttal kisebb, mint júliusban volt. Kedvező, hogy az előző két évben tapasztalható tendencia folytatódott, miszerint a feldolgozóipari aktivitás a nyári szezonban nem csökkent – mint ahogy ez 1997 és 1999 között megfigyelhető volt –, hanem csak kisebb ütemben növekedett.

Nő a hitelkártyák száma Magyarországon 

Ma már a hazai bankkártyák 3 százaléka hitelkártya. Az állomány robbanásszerű növekedését a kihelyezett lakossági hitelek havi 4-5 százalékos fejlődése eredményezte – hangzott el a MasterCard mai sajtótájékoztatóján. A további fejlődés érdekében kártyatársaság, amely Európa vezető fizetési rendszere, a CIB Bankkal, a Citibankkal és a Raiffeisen Bankkal összefogva hitelkártya terméktájékoztató programot indít Magyarországon.

Kiskereskedelmi üzlethálózat - 2002. második negyedév 

A kiskereskedelmi üzlethálózat 2002 második negyedévében 930 üzlettel tovább bővült. A növekedés azonban elmarad az előző év azonos időszaki (1145 üzletes) bővülésétől. Ez év első felében össze-sen 1413-mal nőtt az üzletszám, szemben a 2001. első félévi 1550-es növekedéssel.

Az econet.hu Webgyárával készül a legnagyobb hazai önkormányzati honlap-rendszer 

Az econet.hu webgyár® technológiájával készül el a várhatóan legnagyobb hazai önkormányzati internetes honlap-rendszer – derül ki abból a megállapodásból, amelyet a Consulting Önkormányzati Pénzügyi és Befektetési Tanácsadó Rt. és az econet.hu Informatikai Rt. kötött.

FOTEXNet: Már Lego is kapható a magyar neten 

Magyarországon először, a FOTEXNet új játékáruházában vásárolható Lego - két hétig bevezető áron - az interneten. A játékáruházban a Lego széles kínálata mellett minden korosztály megtalálja a kedvére való játékot.

Módosult a munka törvénykönyve 

Szeptember elsejétől számos, a munkavállalók és a szakszervezetek számára kedvező változás lépett életbe a munka törvénykönyvében, amelyekről a koalíciós többség még az első száznapos program keretében döntött.

A kormány első száz napos programjáról 

A következő években nem tudunk olyan nagy elosztási csomagokat vállalni, mint 2002-ben - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a kormány első száz napjának teljesítményéről tartott előadásában hétfőn Budapesten.

Stagnáló ipari árak 

Az ipari termelői árak 2002 júliusában 0,2%-kal magasabbak voltak a júniusinál; ezzel megegyező mértékben emelkedtek a belföldi és exportértékesítési árak. 2001 júliusához képest, egy év alatt az ipari termelői árak átlagosan 0,9%-kal mérséklődtek, közben a belföldi értékesítési árak 1,1%-kal nőttek, az exportárak 2,5%-kal estek.

2,1 százalékos infláció az euróövetben 

Augusztusban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint tavaly augusztusban - jelentették az EU statisztikai hivatalában, előzetes becslésként. Az elemzői várakozás 1,9 százalék volt, vagyis változatlan az ütem a júniusihoz képest.

Új Panasonic DMR-HS2 – DVD videomagnó 

Ez a készülék akár 52 órás műsor felvételére is képes merevlemezén és 12 órás anyag felvételére 9,4 GB kapacitású kétoldalú DVD-RAM lemezen. A merevlemez tartalma a normál sebesség 12-szeresével másolható át DVD-RAM lemezre (EP üzemmódban). Egy egyórás műsor például mindössze öt perc alatt átvehető. Ezek a felvételi lehetőségek új távlatokat nyitnak a videózásban – például fel lehet venni több órányi műsort, és csak a legjobb részeket rögzíteni, hogy bármikor meg lehessen nézni.

A monetáris politika Magyarországon (Második, átdolgozott kiadás) 

Valamivel több mint két évvel ezelőtt jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank a „Monetáris politika Magyarországon” című kiadványt. A téma iránt érdeklődő közönségtől kapott visszajelzések igazolták azt a feltevésünket – írja az előszóban Riecke Werner alelnök -, hogy e könyv a maga műfajában hiánypótló.

Kamatváltozások 

 

A Handelsblatt: Magyarországról 

A magyarországi külföldi beruházók védekeznek a beruházási feltételek romlása ellen, Brüsszel viszont arra akarja a magyar kormányt kényszeríteni, hogy építse le az adókedvezmények rendszerét - írta pénteki számában a Handelsblatt című német gazdasági-pénzügyi lap.

OTP Lakástakarékpénztár: 18 milliárd forint 

Az OTP Lakástakarékpénztár Rt.-nél (OTP) az idén a félév végéig 21.847 ügyfélnek 18 milliárd forintos összeget utaltak ki és több mint 9.600 hitelszerződést kötöttek 4,3 milliárd forint értékben - mondta Hegedűs Éva az OTP LTP elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Adóbevallások Interneten keresztül 

A szeptemberi adóbevallásokat az APEH Pest megyei és Fővárosi Kiemelt Igazgatóságához tartozó mintegy 500 adózónak már elektronikus úton kell eljuttatni – mondta Király László György, az APEH elnöke, s egyúttal 4 nap adózó képviselőjének át is adta csütörtökön az ehhez szükséges chipkártyát.

Hivatalosan is átadták az Ipari Parkot Tatabányán 

A főközlekedési út, a közvilágítás korszerűsítése, az új járda és kerékpárút megépítése után - a beruházás költsége meghaladta a 117 millió forintot - hivatalosan is átadták az Ipari Parkot Tatabányán. Bencsik János polgármester elmondta: a kedvezőtlen világpiaci körülmények ellenére a városban működő gazdasági társaságok nettó árbevétele újabb 47 milliárd forinttal emelkedett. Ez a bázisévhez viszonyítva 17,2 százalékos növekedést jelent.

Valóban itt a Széchenyi-kártya 

A kisvállalkozások számára létrehozott Széchenyi-kártyát, amely 500 ezer, illetve 1 millió forintos hitelkeretet biztosít augusztus 28-tól lehet igénybe venni.

Jövőre módosulnak a társasági jog és a cégnyilvántartás szabályai 

Az őszi törvényalkotási dömping után, várhatóan a jövő év elején kerül az Országgyűlés elé a társasági, valamint a cégnyilvántartással kapcsolatos törvények módosítása, s vélhetően a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelephelyeiről szóló jogszabályra is „ez a sors vár”.

Elterjedt a kártyás fizetés 

A magyar Visa-kártya birtokosok több mint 248 millió USA dollárt költöttek el magyarországi kereskedelmi egységekben a 2002 júniusával lezáruló egyéves időszakban. A belföldi kiadások az elmúlt évhez viszonyított 48%-os növekedése azt mutatja, hogy a kártyás fizetések a kereskedők bevételének egyre jelentősebb részét képezik, ennek köszönhetően már a magyar kereskedők is meghatározó fizetési módnak tekintik.

Kié a lakástakarék? 

A Fundamenta lakás-takarékpénztár ügyfeleinek több mint egyharmada gyermekei vagy unokái jövőjéről, lakáshelyzetük megoldásáról kíván gondoskodni. A szerződések 18 százalékát a szülők vagy nagyszülők kedvezményezettek javára kötik, míg további 17 százalék esetében a szerződő felek 24 év alattiak, derült ki az egyik legsikeresebb magyarországi lakás-takarékpénztár adatainak elemzéséből.

Újra többet eszünk 

Az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás az 1990-es évek elejei visszaesést követően 1996-tól újra növekedésnek indult és 2000-ben 715,1 kg volt.

5,9 százalékos munkanélküliség 

2002. május–július hónapokban a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, ami 0,3 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Egyesül a graphIT Kft. és az Infograph Kft. 

Az Infograph Kft. beolvad a graphIT Kft.-be (korábban Intergraph Magyarország) és a mérnöki informatika területén dolgozó két nagy multú hazai cég a jövőben graphIT Kft. néven fog működni. Az egyesülés révén a graphIT a magyar piac egyik legjelentősebb GIS és CAD/CAM rendszerekkel foglalkozó vállalkozása lesz, melynek idei várható összevont árbevétele meghaladja a félmilliárd forintot.

Tíz millió forint a gemenci erdőben keletkezett árvízkárok helyreállítására 

A British American Tobacco Hungary 10 millió forintot ajánlott fel a dunai árvízkárok mérséklésére és a hasonló katasztrófák elkerülésére irányuló munkák támogatására.

Szállítási teljesítmények - 2002. I-.II. negyedév 

A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások 2002 I. félévében 6%-kal több árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában, az árutonna-kilométerben számított teljesítmény azonban 3%-kal visszaesett. Közúton – az ágazaton kívüli vállalkozásokat is figyelembe véve – a szállított árumeny-nyiség 9%-kal nőtt, az árutonna-kilométer értéke 4%-kal csökkent. Az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 110 ezer, 28%-kal több az egy évvel korábbinál.

Ellentmondásos elemzők (Reuters) 

A Reuters augusztusi elemzői felmérésében tovább javultak az ez év végére szóló inflációs előrejelzések, a jövő évi inflációval kapcsolatban ugyanakkor a múlt havi javulás nem folytatódott. Sőt ismét pesszimistábbá vált a piac, miközben tovább romlottak a külső egyensúlyra vonatkozó előrejelzések is. A vegyes kép és a bizonytalanság tükröződik a kamatvárakozásokban is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo