Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Igazmondó netizenek 

Megbízható az online véleménykutatás – állítják a BellResearch munkatársai. Igaz, ezzel a módszer csak a hazai aktív internetezők csoportja vizsgálható. A netizenek valódiságát, létezését ellenőrző felmérések eredményei azt mutatják, hogy - ellentétben a közkeletű vélekedéssel - a résztvevők nem vettek fel az internet személytelensége miatt másik szerepet, hitelesen adják önmagukat.

OECD/ EUROSTAT konferencia Magyarországon 

Az OECD és az Eurostat (az Európai Unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatala) szeptember 25-27 között - elsőként a közép- és kelet-európai régióban Magyarországon rendezi meg a kétévente sorra kerülő a turizmus statisztikával foglalkozó nemzetközi Fórumát.

Óriások a kiskereskedelemben (KSH adatok) 

A magyar üzlethálózatból a kilencvenes évek derekától kezdve valóságos óriásokként emelkednek ki a soküzletes bevásárlóközpontok, a nemcsak élelmiszereket, hanem az iparcikkek széles választékát is kínáló hipermarketek, valamint a nagy alapterületű szakáruházak.

Adóteher-könnyítésekről döntött a kormány 

A kormány hétvégi rendkívüli ülésén a vállalkozók és a magánszemélyek adóterhelésének csökkentéséről, új adókedvezmények bevezetéséről is döntött. A korábban nyilvánosságra hozott tervekhez képest jelentős változásokra is sor került.

Gyakorlatorientált marketinget oktat a Coca-Cola egyetemistáknak 

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem marketing tanszéke 2002 őszén ötödik alkalommal hirdette meg a Coca-Cola Integrált Marketing Kurzust. Az egy szemeszteres képzés, a Coca-Cola Magyarország szakembereinek vezetésével, az elméleti ismeretek gyakorlati felhasználását teszi lehetővé a diákok számára.

Feldolgozták a gazdasági társaságok 2001. évi társasági adóbevallását 

A kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok tavaly az előző évinél mintegy 20 milliárd forinttal több társasági adót fizettek az államnak – derül ki a 2001. évi adóbevallásokból, amelyeknek feldolgozását most fejezte be az APEH.

SABEDU: 150 millió forint befektetés e-learning technológiába 

A júliusban létrejött SABEDU Elektronikus Oktatási Technológiákat Fejlesztő, Szolgáltató és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság előzetes terveinek megfelelően szeptember végéig 100 millió forint tőkebevonást valósít meg, amely forrásául szolgál a folyamatos létszámbővítésnek és a szolgáltatási és termékportfolió kialakításának. Bedő Imre ügyvezető tájékoztatása szerint sikerült olyan pénzügyi magánbefekektetőket találnia a cégnek, akik az ügyvezetés stratégiai elképzelésével és operatív terveivel egyaránt azonosulni tudtak. A szeptemberi tőkeemelésen kívül még 50 millió forint opcionálisan lehívható keretösszeg biztosítja a további növekedés biztonságát.

Létszám és kereset a nemzetgazdaságban 

2002. január–júliusban a bruttó nominális átlagkereset 18,2%-kal, a nettó átlagkereset 17,9%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,7%-os növekedése mellett) 11,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

„Az ideális állás szerintem” 

A Közgáz Karrier Iroda 1998 óta végez kutatást „Az ideális állás szerintem” címmel. Évente kétszer, az állásbörzék alkalmával kérdezik meg a végzős hallgatókat és a friss diplomásokat: milyen állást keresnek maguknak, melyik munkáltatónál dolgoznának a legszívesebben, és milyen fizetést, egyéb juttatást szeretnének havonta, évente hazavinni a munkahelyükről. Ez a vizsgálat mára komoly preferenciakutatássá nőtte ki magát.

Lesznek-e előnyei az EU-tagságnak? 

A HEBC-jelentés (A Magyar EU Bővítési Üzleti Tanács) rendkívül optimista Magyarország EU-csatlakozás utáni lehetőségeivel kapcsolatban. A csatlakozásnak a magyar gazdasági szereplőkre, a kis- és közepes vállalatokra vonatkozó veszélyeivel, előnyeivel viszont nem volt tiszte foglalkozni. Mi, újságkészítők úgy tapasztaljuk, hogy a csupán a belföldi piacon boldoguló cégeknek vannak félelmei.

Az Ericson és a Westel nyerte ”Az év infokommunikációs üzleti alkotása” pályázatot 

A 2002-ben első ízben kiírt marketing pályázat díját "AZ ÉV INFOKOMMUNIKÁCIÓS ÜZLETI ALKOTÁS"-át az ERICSSON és WESTEL MOBIL vállalatok közös munkája "A multimédia üzenetküldési szolgáltatás (MMS) bevezetés marketing kommunikációja (a szolgáltatás elismertetése, megismertetése)" nyerte.

Kiskereskedelmi forgalom - 2002. július 

2002. júliusában a kiskereskedelmi forgalom az első félévi növekedésnél mérsékeltebben, de továbbra is dinamikusan emelkedett. A jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli eladások volumene júliusban 7,1%-kal, munkanapokkal kiigazítva 9,0%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az előző hónaphoz viszonyítva 0,9%-os csökkenést mutat a szezonálisan és munkanapokkal kiigazított volumenindex.

Díjazott MMS kampány 

Az idén első ízben meghírdetett "Az Év Infokommunikációs Üzleti Alkotása" pályázatot az Ericsson és a Westel nyerte az MMS bevezetés magyarországi kampányával. A zsűri a korszerű infokommunikációs technológiák és szolgáltatások elterjedésének segítését tartotta a pályamű legnagyobb erényének. Az infokommunikációs marketing előmozdításáért a BellResearch különdíjat kapott.

Az aszály miatt a vártnál kevesebb a cukorrépa 

A nyár eleji aszályos időjárás következtében a Magyar Cukor Rt. gyáraiban a tervezettnél kevesebb cukorrépát dolgoznak fel a hamarosan kezdődő kampány során. A társaság két gyárában, Kaposvárott és Petőházán szeptember 25-én indul a munka, s szerződéses partnereiktől mintegy 880 ezer tonna cukorrépa beszállítására számítanak. Ebből a mennyiségből december közepéig várhatóan 119 ezer tonna cukor készül.

Nem várható kamatváltozás (Reuters) 

A Reuters elemzői felmérése szerint szeptemberben csökkent a jegybanki kamatpolitika iránya körüli bizonytalanság. Az elemzők túlnyomó többsége szerint a jövő év elejéig már nem várható kamatváltozás, bár a hosszabb távú inflációs előrejelzések – noha némileg javultak - a jegybanki célok felett maradnak, és tovább romlottak a költségvetés és a fizetési mérleg hiányáról szóló előrejelzések is.

CA biztonsági szoftverek közbeszerzési intézményeknek 

A Miniszterelnökség Közbeszerzési Igazgatósága (MKGI), a Computer Associates International (CA), valamint a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Rt. (SZÜV) keretszerződést kötött, melynek értelmében a közbeszerzési intézmények az év végéig 100 millió forint értékben vásárolhatnak a CA biztonsági termékeiből.

Digitális szabadságjogok a világhálón 

A világhálón folyó kommunikáció lehallgatása, illetve az ellene való védekezés párharca várhatóan az elkövetkezendő idők egyik kulcskérdésévé válik majd. Míg egyfelől a demokrácia egyik alappillére az alapvető emberi jogok biztosítása és a személyes adatok védelme, másfelől a társadalmi biztonság érdekében ez az eszköz is szükségszerűvé válhat. Az Amerikai Egyesült Államokat ért tavalyi terrortámadás évfordulóján leszögezhetjük: a világhálót, akárcsak sok egyéb technológiát, békés és háborús célokra egyaránt fel lehet használni, de az orwelli világ képéről az emberiség nem feledkezhet meg.

Nő a kártyás vásárlások száma 

Terjed a hitelkártya Magyarországon. A világ vezető kártyatársaságai ebben, valamint az egyéb kártyás szolgáltatások – chip, u-kereskedelem, személyazonosítás – terjedésében látják a növekedési potenciát. Az is a hazai kártyahasználat evolúcióját jelzi, hogy nő azoknak a száma, akik már gyakran fizetésre is használják a plasztik lapokat. A hazai nagybankok pedig reagálva a piaci igényekre egyre diverzifikáltabb kártyás szolgáltatásokat kínálnak.

Gyorsjelentés a bankszektor 2002. első félévi előzetes teljesítményéről 

A bankszektor eszközeinek több, mint 80%-át adó bankok előzetes adatai alapján a hazai bankfúziók, a nemzetközi recesszió és az annak kivédésére alkalmazott anticiklikus gazdaságpolitikai lépések együttes hatásaként a szektor tagjainak teljesítménye közti divergencia 2002-ben várhatóan növekszik. Ebben - jóllehet a publikus féléves adatok köre szűk - felfedezhetőek törvényszerű mozgások is, az azonban bizonyos, hogy leegyszerűsítőnek tűnik a bankszektor egészének meglepően jó, vagy esetleg 2001 félévéhez képest tovább javuló teljesítményéről beszélni.

Kibővült Student Szolgáltatáscsomag egyedi arculatú bankkártyával az MKB-tól 

Már 14 éves kortól igényelhető a Magyar Külkereskedelmi Bank egyedi arculatú Visa Electron típusú Student bankkártyája. A bankkártyával történő vásárlás és a kedvezményes kézpénzfelvételi lehetőségek mellett sms szolgáltatás és betétlekötési lehetőségek állnak a diákok rendelkezésére a kibővült szolgáltatáscsomag keretében.

650 gigabájtnyi sérült adatot hoztak helyre a Kürtnél 

Eddigi legnagyobb volumenű adatmentési esetét oldotta meg a Kürt Rt., amikor egy több mint 1 terabájt (1000 gigabájt) összkapacitású német RAID rendszer adatait állította helyre. Ekkora tárolóeszköz körülbelül 500 millió A4 -es oldalnyi szöveget vagy 5 és fél millió digitális fotót képes tárolni. Ha egymásra tennénk az A4-es lapokat, a Mount Everest-nél háromszor magasabb papírtornyot kapnánk, ha naponta 100 fotót készítenénk, akkor nagyjából 150 évig tartana, amíg megtöltjük a rendelkezésre álló helyet.

Kürti Sándor saját evolúciója 

Nehogy azzal vádoljanak, hogy minden bevezetés nélkül ugrom a téma közepébe. A történetem a földi élet megjelenésének pillanatában, 3,1 milliárd évvel ezelőtt kezdődik. Az adat a Britannica lexikon 1997-es kiadásából van. A 3,1 milliárdhoz tehát még 5 évet hozzá kell adni, hogy a pontos évszámot megkapjuk.

Eva lesz, de nem az? 

Az egyszerűsített vállalkozási adó vonzó adózási forma lehetne a gazdaság legkisebb szereplői számára, ha tényleg azokkal a feltételekkel fogadná el az Országgyűlés, amelyeket az MSZP tavasszal megígért. A kormány előterjesztése és a vita azonban kétséget ébreszt.

Kétezermilliárd forint sorsa 

Nemzeti fejlesztési terv? Sokakat nem érdekel. Ezer-ezerötszázmilliárd forint? Nos, ez utóbbiról már lehet beszélni! De az előbbi nélkül nincs mit. Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozva, 2004 és 2006 között megkapja ezt a fejlesztési hozzájárulást a strukturális alapokból, még ez év végéig el kell juttatnia Brüsszelbe nemzeti fejlesztési tervét.

E-szolgálat 

Az elektronikus közigazgatás fő célja a szolgáltató állam s – többek között – a 7x24 órás ügyintézés megteremtése. Az alapelveket 40 ország miniszterei 2001 novemberében fogadták el Brüsszelben. Eszerint az e-kormányzat középpontjában az ügyfél, a társadalmi részvétel bátorítása, a választás lehetőségének biztosítása áll, illetve ennek megvalósítása érdekében a közigazgatás szervezeti és eszközrendszerének fejlesztése, a bizalom és biztonság megteremtése.

Termékdíj az újságokra? 

Ismét napirendre tűzi a kormány a termékdíj-emelést, illetve a termékdíjas termékek kiterjesztését. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium a hírek szerint a kormány elé terjeszti az 1995-ös évi Termékdíjtörvény módosításáról szóló anyagát. A Népszabadság azonban 17-én cáfolta az információt.

Tovább nőtt az ipari termelés 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 júliusában 8,5%-kal, az év első hét hónapjában pedig 2,1%-kal emelkedett. A termelés volumene júliusban szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz képest 0,7%-kal, az előző év azonos időszakához viszonyított, munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 5,1%-kal nőtt.

Az építőipari termelés alakulása 

Az építőipari termelés volumene 2002 júliusában munkanaptényezővel kiigazítva 14,1%-kal haladta meg a 2001. júliusit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva kismértékben, 0,5%-kal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés júliusban 18,4%-kal, 2002 első hét hónapjában 22,1%-kal emelkedett.

Mondstanto: növekvő szerepvállalás Közép-Európában 

A Monsanto agráripari óriáscég európai igazgatója első magyarországi látogatása alkalmával a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon számolt be a vállalat fokozódó térségbeli tevékenységéről. Philippe Castaing látogatása jelzi a Monsanto magyarországi jelenlétének súlyát és a vállalat elkötelezettségét a közép-kelet európai régió iránt.

Családi a társas ellenében 

A kormány állítja: a földtörvény nyári módosítása nemhogy sérti a családi gazdálkodók érdekeit, hanem kedvez nekik, igaz, kedvez mellettük mindazoknak, akik valóban a föld műveléséből élnek, tegyék azt bármilyen jogi formában.

Minden korábbinál optimistább a lakosság 

Augusztusban ismét emelkedett a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint szinte minden kérdésben növekvő optimizmus jellemezte a lakosságot. Az 1993. óta folyó vizsgálatok történetében most fordult elő először, hogy a mutató pozitív értéket vett fel, vagyis a kedvező válaszok száma nemcsak növekedett, de többségbe is került.

Lassan javulnak az üzleti várakozások 

A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) az Európai Unió támogatásával minden hónapban felméri az üzleti szféra és a háztartások gazdasági várakozásait.

HP: sikerek a felsőoktatásban 

A HP Magyarország a közelmúltban két nagy egyetemi campus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a gödöllői Szent István Egyetem közbeszerzési pályázatát is megnyerte. Mindkét pályázati kiírás az egyetemvárosok kommunikációs infrastruktúrájának modernizációjára vonatkozott.

Az Axico Kft. a Fujitsu merevlemezek disztribútora 

Az Axico Kft. 2002. szeptember 1-től a Fujitsu merevlemezek hivatalos disztribútora. A cég célja a Fujitsu merevlemezek forgalmazásával az lesz, hogy a magyar számítástechnikai piacra is eljutassák a magas igényeket kielégítő és eddig a választékból még hiányzó termékeket.

Oki - több mint egy logo 

Az Oki Europe Ltd. új formát adott külső megjelenésének, weblapjainak, hírleveleinek, brosúráinak és levélpapírjának az európai vállalati megjelenés mindenre kiterjedő átalakításának részeként. A jellegzetes új márkamegjelenés az Oki Europe azon törekvését tükrözi, hogy vásárlóinak folyamatosan változó igényeit innovatív és modern karakterének megőrzése mellett elégítse ki.

Nő a bankok közti különbség 

A bankszektor 2002. első félévi előzetes teljesítménye alapján nem lehet egységesen a bankszektor egészének meglepően jó, vagy esetleg 2001 félévéhez képest tovább javuló teljesítményéről beszélni – olvasható az MKB jelentésében. Jóllehet a publikus féléves adatok köre még szűk, ebből úgy tűnik, hogy a szektor tagjainak teljesítménye közti divergencia 2002-ben várhatóan növekszik.

Együttműködés az uniós felkészítés jegyében 

Együttműködési megállapodást írt alá Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Tervért és EU-támogatásokért (NFTH) felelős politikai államtitkára és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A közös munka az EU támogatások maximális kihasználását szolgálja.

IVSZ stratégia az információs társadalom fejlesztéséért 

A Magyar Kormány, az állami szervek, és általában a politika évek óta keresi a lehetőséget az informatika és kommunikáció fejlődése és a társadalmi változások közti kapcsolat feltárására, a lehetséges és szükséges együttműködés kialakítására. Jóllehet a szakma hosszú ideig más nyelven és mást képviselt, mint a politika, most először lehetővé vált, hogy a két megközelítési mód közös nevezőre kerüljön.

Változások a jövő évi adó- és járulékrendszerben 

A magánszemélyek által fizetett nyugdíj- és egészbiztosítási járulék csaknem 50 százalékkal növekszik, s vélhetően megszűnik a nyugdíjjárulék adókedvezménye, ám az szja-adótábla módosítása miatt az átlagos adóterhelés mégis csökkenne jövőre – többek között ezt is tartalmazza a pénzügyi tárca javaslata az adórendszer átalakítására.

Mit várnak a fővárosi vállalkozók az önkormányzati választásoktól? 

Felfokozott várakozás előzi meg az önkormányzati választások időszakát a budapesti vállalkozók körében – ez derül ki abból a széles körű felmérésből, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara készített a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos vállalkozói elvárásokról, és amelyről lapunknak Wieszt János osztályvezető számolt be.

Eltérő Internet-penetráció a közszférában 

90 százalék feletti internet-ellátottság jellemzi az általános központi közigazgatási intézményeket, a felsőfokú és középfokú oktatási intézményeket, valamint a fekvőbeteg-ellátást végző kórházakat, ugyanakkor az alapfokú oktatási intézmények, a szociális, járóbeteg-ellátást végző és egyéb egészségügyi intézmények több mint 50 százalékában nincs internet – derül ki a BellResearch és Think Consulting által készített Magyar Infokommunikációs Jelentésből.

A Wienerberger gyár 44 százalékkal növelte kapacitását 

Szeptember 13-án, pénteken ünnepélyesen átadták azt a gyárbővítő beruházást, amelynek révén a Wienerberger Téglaipari Rt. békéscsabai gyárának kapacitása 90 millióról évi 130 millió téglaegységre nőtt.

16 éves filmrendező nyerte a Portocom Oroszlánköröm Díjat 

Egy – egy tehetséges fiatal kapja meg minden évben a Portocom Oroszlánköröm Díjat, amelyet a Portocom Számítástechnikai Rt. alapított 1996-ban. A vállalat célja, hogy azok az átlagosnál jóval tehetségesebb diákok kapjanak támogatást, akik nagy bizonyossággal 10-20-30 év múlva az országot reprezentáló tudósok, államférfiak, vagy művészek lesznek.

IBM: CATIA a Műszaki Felsőoktatásban 

Az IBM Magyarországi Kft. a CATIA bevezetésének kezdeti lépéseként összesen 200 darab ingyenes oktatási licencet adományoz öt műszaki felsőoktatási intézménynek, mely licencek ipari értéke meghaladja az 1,1 milliárd Ft-ot. Az ingyenes licencek lehetővé teszik a CATIA szoftver kezdetekben fakultatív és a későbbiekben alaptantervi oktatásának beindítását.

Már kilenc városban elérhető a chello 

A UPC Magyarország Kft. szélessávú internet-szolgáltatása, a chello immár kilenc magyar városban érhető el. Budapest, Budaörs és Miskolc után Szombathely és Sopron lakói is megismerkedhetnek a szélessáv előnyeivel, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Nagykanizsán pedig a UPC Broadband szolgáltatásának előfizetői internetezhetnek a chello által kínált tágabb keretek között.

Új üzemet avatott Sóskúton a Mapei 

Az 1991-ben alapított Mapei Kft. a világ egyik legnagyobb építőipari ragasztóanyag gyártójának leányvállalata. Az 1937-ben, Milánóban alapított olaszországi anyacég jelenleg a világ 31 országában képviselteti magát, Amerikában, Ausztráliában, Ázsiában éppúgy megtalálható, mint Európa számos országában. Szeptember 13-án új üzemet avattak Sóskúton.

MobilBANKár az MKB palettáján 

A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) korszerű és virtuális szolgáltatási körének bővítése keretében új elektronikus szolgáltatást kínál ügyfeleinek. A MobilBANKár, mely jelenleg ingyenesen vehető igénybe - havidíj és SMS küldési díj nélkül - bármikor és bárhonnan naprakész információt nyújt a Bank ügyfeleinek pénzügyeiről. Az új banki lehetőség kiegészíti a már működő PCBANKÁR és TeleBANKár elektronikus szolgáltatásokat.

A Shell csoport vezeti az energiaszekort 

A Dow Jones Fenntarthatósági Index (Dow Jones Sustainability Index, DJSI) alapján a Shell csoport második éve vezeti az energiaszektort. Az indexben szereplő társaságokat azt követően választják ki, hogy a SAM (Sustainable Asset Management/Fenntartható Eszközkezelés) értékeli a fenntarthatóság iránti elkötelezettségüket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo