Akár egy fillér nélkül

Július elsején életbe lépett új, immár harmadik társasági törvényünk - feldolgozva az eddigi törvények alkalmazásának tapasztalatait - lehetővé teszi a cégek részére a testreszabottabb társasági szerződések elkészítését, és jelentősen megkönnyíti a működésüket. Miután a kis- és középvállalkozások többsége kft., így az e társasági formát érintő változásokat tekinti át gyakorló ügyvéd szerzőnk: mit is jelentenek ezek a mindennapokban.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A korábbi társasági törvény (Gt.) rendelkezései kötelezőek voltak a jogalkalmazókra, azoktól csak a törvény kifejezett felhatalmazása esetében lehetett eltérni. A gyakorlatban már az is megkérdőjeleződött, hogy rendelkezhetnek-e a tagok a társasági szerződésben olyan kérdésekről, amelyeket a törvény nem sorolt fel a lehetséges tartalmak között. Az új törvény lényeges változást hoz ebben a szemléletben.

Rugalmas szerződés

A társasági törvény szabályai továbbra is kötelezőek, azoktól csak akkor lehet eltérni, ha azt maga a törvény kifejezetten megengedi. A tagok azonban olyan rendelkezéseket is felvehetnek a szerződésbe, amelyekről a törvény nem rendelkezik. Ezek ugyanis nem minősülnek a törvénytől való eltérésnek, feltéve, hogy azok nem állnak ellentétben a társasági jog általános rendeltetésével vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sértik a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit.

Lehetővé válik tehát, hogy a társasági szerződés jobban a társaság adottságainak, a szerződő felek igényeinek megfelelő tartalommal készüljön el, és már nincs szükség arra, hogy a szerződő felek különböző kiegészítő és egyéb megállapodásokat kössenek egymással. A nem a nyilvánosságnak szánt megállapodásaikat természetesen továbbra is külön megállapodásban kell rendezniük, hiszen a társasági szerződés teljes tartalma nyilvános, a cégbíróságon megtekinthető.

Akinek az az elsődleges célja, hogy a társaságát a cégbíróság minél előbb bejegyezze, és a szerződés tartalmával kapcsolatban nincsenek különleges igényei, a társaság megalapításakor használhatja a cégeljárási törvény mellékleteként megjelent szerződésmintát. A blanketta igénybevételével alapított társaságokat a cégbíróság 8 napon belül bejegyzi. Egyéb esetben ez a határidő 30 nap. A blankettaszerződés esetén is kötelező azonban az ügyvédi ellenjegyzés és a bejegyzési eljárásban az ügyvédi képviselet.

Törzstőke-variációk

A kft. törzstőkéjének minimális összege továbbra is 3 millió forint, azonban jóval könnyebben, kisebb készpénzráfordítással lehet kft.-t alapítani, ugyanis lényegesen megváltoztak a törzstőke összetételére és rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályok. Megszűnt a pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás korábbi kötelező 30-70 százalékos aránya, akár kizárólag nem pénzbeli hozzájárulással is lehet kft.-t alapítani.

Kevésbé szigorú az apport fogalmának meghatározása is. Nem feltétele az apportálhatóságnak a végrehajthatóság, illetve az, hogy az apport tárgyáról a társaság később harmadik személy jóváhagyása nélkül rendelkezhessen. A jövőben nem pénzbeli hozzájárulásként minden vagyoni értékkel rendelkező dolog és vagyoni értékű jog bevihető a társaságba.#page#

A vagyoni értékű jogok közül a törvény kifejezetten kiemeli és nevesíti a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, valamint a követelések közül azokat, amelyeket az adós elismert, vagy amelyek jogerős bírósági határozaton alapulnak. Alapíthat tehát valaki egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot oly módon, hogy annak törzstőkéje kizárólag az alapító javára jogerősen megítélt - legalább 3 millió forint összegű - követelés. A végrehajthatatlan ítéletek így legalább valamely gazdasági társaság törzstőkéjének fedezésére alkalmasak lesznek. Kérdés, hogy ez mennyire szolgálja a hitelezők és a forgalom biztonságát. Igaz, az új szabályozás a 2002 óta érvényben lévő részvénytársasági szabályok átvétele, és eddig is nehezen volt magyarázható, miért éppen az rt.-k esetében liberálisabb az apportszabályozás.

Arról, hogy milyen módon és időpontban kötelesek a tagok nem pénzbeli hozzájárulásukat a társaság rendelkezésére bocsátani, a társasági szerződésben kell rendelkezniük. Eddig az iratok cégbírósági benyújtása előtt az apportot teljes egészében rendelkezésre kellett bocsátani. Az új Gt. szerint, ha a nem pénzbeli hozzájárulás nem éri el a törzstőke felét, elegendő azt a cégbejegyzéstől számított három éven belül rendelkezésre bocsátani, ha viszont eléri, továbbra is már az alapításkor a teljes apportot rendelkezésre kell bocsátani.

Nem változtak a pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának a szabályai: a felét a társaság bejegyzése előtt, a másik felét a bejegyzést követő egy éven belül kell a társaság számlájára befizetni. Az nem pénzbeli hozzájárulás tartalmi liberalizálásával egyidejűleg a törvény részletesebben és körültekintőbben szabályozza az apport értékelését: a tag maga állapítja meg nem pénzbeli hozzájárulása értékét, amelyet a többi tagnak el kell fogadni. A megállapított értéket a tagok könyvvizsgáló vagy más szakértő írásbeli véleményével támaszthatják alá. Ez nem kötelező, de ennek hiányában írásbeli nyilatkozatban rögzíteni kell, hogy az értéket milyen szempontok alapján állapították meg. A nyilatkozatot a cégiratokkal együtt, a cégbíróságon is be kell nyújtani.

Az ügyvezető változatlanul köteles az iratoknak a cégbíróságnál való benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni arról, hogy a tagok a törzsbetét teljesítésével kapcsolatos kötelezettségeiknek szerződés szerint eleget tettek. Az új törvény szerint azonban az ügyvezető a későbbiekben is köteles a vagyoni hozzájárulások teljesítésének megtörténtét bejelenteni. A készpénzbefizetést továbbra is bankigazolással kell alátámasztani, az apport teljesítését saját nyilatkozatával kell igazolnia, továbbá be kell nyújtania a tagoknak az értékeléssel kapcsolatos nyilatkozatát is. A törzsbetét legalacsonyabb mértéke továbbra is 100 ezer forint.

Dr. Winkler Mária

Teljes cikk a Piac és Profit szeptemberi számában.

Véleményvezér

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.
Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát 

Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.
A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo