Mit kell másképp csinálni?

A Piac és Profit, a kis- és középvállalkozások Echo TV-n futó magazinjában az az Új Magyarország Fejlesztési Tervről beszélgetett két szervezet vezetője: Tardos János, a Vállalkozások Országos Szövetsége NFT II-vel foglalkozó bizottságának elnöke és Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke.

Jó estét kívánok, ez itt az Üzletközpont, azon belül pedig a Piac és Profit, a kis- és középvállalkozások magazinja. A második nemzeti fejlesztési terv, hivatalos nevén az Új Magyarország Fejlesztési Terv óriási szerepet játszik abban, hogy minél okosabban költsük el azt a mintegy hétezer milliárd forintot, mely 2007 és 2013 között uniós támogatásként hazánkba érkezik. Bár a jelenlegi, szűkülő gazdasági helyzetben az uniós források nagy segítséget jelenthetnek a felzárkózás véghezvitelében, a kormányzat olvasatával mégsem ért egyet a társadalmi vita keretébe bevont több száz szervezet némelyike. Ma az Új Magyarországban rejlő lehetőségekről és buktatókról beszélgetünk Tardos Jánossal, a Vállalkozások Országos Szövetsége NFT II-vel foglalkozó bizottságának elnökével és Kovács Zoltánnal, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége elnökével.

#vid1#

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo