A portált az NHH 2005 novemberében hozta létre. A TANTUSZ kezdetben a három magyarországi mobilszolgáltató tarifái közötti eligazodást segítette - és a nagy siker jelezte, hogy a fogyasztók igénylik a pontos tájékoztatást. A nagy érdeklődés nyomán az NHH 2006 tavaszán a TANTUSZ-t szélessávkereső alkalmazással, majd a turisztikai szezon kezdetére a roaming tarifákat bemutató szolgáltatással egészítette ki.
Az eddig már több mint 2 millió alkalommal meglátogatott portál most a vezetékes telefonszolgáltatók tarifáit összehasonlító, illetve a kábeltelevíziós szolgáltatók elérhetőségét bemutató modulokkal bővült ki - és ezzel gyakorlatilag a hírközlési szektor minden alapvető szolgáltatását, területét lefedi.
Pataki Dániel elmondta, miközben a hatóság intézkedéseinek is köszönhetően a magyar hírközlési piacon egyre erősödik a verseny és egyre nehezebb az eligazodás a szolgáltatók ajánlatai között -nagyon fontos, hogy a hatóság elősegítse, hogy a fogyasztók tudjanak hitelesen tájékozódni, választani és helyesen dönteni. A TANTUSZ éppen ezért, a tudatos, helyes döntések meghozatalában segít a fogyasztóknak, mondta az NHH elnöke.
Juhász Károly, a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője elmondta, hogy az immár új, egységes arculattal megjelenő TANTUSZ nagyon fontos eszköze a fogyasztói érdekek védelmének. Mint mondta, a tájékozott fogyasztó tud helyes döntéseket hozni és így nőhet a fogyasztói megelégedettség és csökkenhet a panaszok számai is.
Az összes szolgáltatót ellenőrizhetjük
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kibővítette a hazai hírközlési piac valamennyi szolgáltatását bemutató portálját, a TANTUSZ-t, jelentette be Pataki Dániel az NHH elnöke szerdán, sajtótájékoztatón. Közölte, a hatóság a piaci verseny élénkítése, a piaci verseny tisztaságának megőrzése mellett kiemelten fontos feladatának tekinti a fogyasztók hiteles és alapos tájékoztatását.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.