KKV-pályázatok


Több támogatás, alacsonyabb kamat

Több támogatás, alacsonyabb kamat 

A Magyar Fejlesztési Bank 25 bázisponttal, 3 havi EURIBOR + maximum 3,75%-ra csökkenti a "Sikeres Magyarországért" Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram Beszállítói forinthitelének eddigi éves kamatát. A Beszállítói hitelhez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a kétéves türelmi időre megduplázza kamattámogatását, ennek mértékét 2006. július 15-től 3%pontra emeli.
Brüsszel is bezár

Brüsszel is bezár 

A hazai pályázati keretek lekötése, úgy tűnik, sikerült: az év második felére alig néhány milliárd forint maradt a 2004-2006-ra kitűzött 677 milliárdból, amelyre az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében lehetett pályázni. A 2007-2013-as pályázati források terhére kiírt anyagok megjelenéséhez Brüsszelnek még el kell fogadnia a második Nemzeti Fejlesztési Tervet, ám ez ősz előtt semmiképp sem várható. Így maradtak a közvetlen brüsszeli források, amelyek azonban így, a pénzügyi ciklus vége felé, szintén meglehetősen soványak.
Kik nyertek a pályázatokon?

Kik nyertek a pályázatokon? 

A 2006. évi lakossági energiatakarékossági pályázatokra szabályszerűen beküldött mintegy 7500 pályázat regisztrálása megtörtént. A formai szempontok szerinti feldolgozást a pályázatkezelő Energia Központ Kht. folyamatosan végzi, melynek eredményeként a pályázó befogadó nyilatkozatot, hiánypótlási felhívást vagy elutasítást kaphat.
Tőke innovátoroknak

Tőke innovátoroknak 

Corvinus Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. (CKTA) az MFB alatt működő Corvinus-csoporthoz tartozó pénzügyi szolgáltató társaság, melynek feladata kockázati tőkealapok kezelése. A CKTA elsőként kibocsátott alapja, a Corvinus Első Innovációs Kockázati Tőkealap (CELIN) befektetési stratégiájának középpontjában a hazai innováció eredményeinek gazdasági hasznosítása áll.
Többször ki kellett egészíteni

Többször ki kellett egészíteni 

A múlt év áprilisában 7 milliárd forintos kerettel, a humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) támogatásával kiírt, a cégek versenyképességének, alkalmazottaik képzettségének javítását szolgáló pályázat keretét már kétszer egészítették ki átcsoportosítással, először 8,5 milliárd, majd 11,5 milliárd forintra, de ez sem bizonyult elegendőnek - ismertette Szentirmai Judit, a HEFOP-ot irányító hatóság vezetője.
Kétszázmilliárd: kifizetve!

Kétszázmilliárd: kifizetve! 

A pályázóknak kifizetett támogatások összege átlépte a 200 milliárd forintos határt - ismertették a nemzeti fejlesztési terv eddigi gazdái.
Még 331 milliárd forint áll rendelkezésre

Még 331 milliárd forint áll rendelkezésre 

Egy évvel ezelőtt hirdette meg a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság a "Sikeres Magyarországért" Hitelprogramot. Ennek keretében a bank több mint ötvenféle beruházási célra ad kedvezményes kamatozású (2,5-6,8%) és hosszú lejáratú (7-20 év) fejlesztési hitelt a mikro-, kis- és középvállalkozóknak, valamint az önkormányzatoknak. A 42 hitelintézet közvetítésével, refinanszírozásban nyújtott hitelek az ország háromezer pontján igényelhetők. A piaci megjelenést követően, néhány hónap után már külön keresték az "MFB-s" hiteleket a kereskedelmi bankokban, takarékpénztárakban. Az MFB Rt. 545 milliárd forint keretösszegű hitellehetőséggel támogatja a gazdaságfejlesztési célok megvalósulását. A program meghirdetése óta mintegy 3400 vállalkozás és önkormányzat részére már több mint 214 milliárd forint hitel került jóváhagyásra, és ez év december 31-ig további csaknem 331 milliárd forint szabad fejlesztési hitellehetőség áll a vállalkozások és önkormányzatok rendelkezésére.
Csak rendezett kapcsolatokért jár

Csak rendezett kapcsolatokért jár 

Több foglalkoztatási célú támogatáshoz e hét elejétől csak akkor juthatnak hozzá a munkaadók, ha teljesítik a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak megfelelő feltételeket. A több rendeletet is módosító kormányrendelet - amely a Magyar Közlöny legutolsó számában jelent meg - a támogatás egyéb feltételeit változatlanul hagyta.
10 milliót kértek fejenként

10 milliót kértek fejenként 

A GVOP keretében a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztését támogató pályázat negyedik szakaszában - március 31-től május 5-ig - a benyújtási határidőig - 1.750 darab pályázat érkezett be, átlagosan 10,3 millió forint támogatási igénnyel - közölte a gazdasági tárca kedden.
A nagy összesítés

A nagy összesítés 

Nyertesek Németh Tolltól a Grabofloor Padlógyártóig, a TECHNOCAR-tól a Védelem Holdingig, NIIF-től a Hybys Kft-ig, Magyar Épületszerelőtől Penyigéig.

Mikrovállalkozások támogatására 

A Budapest Bank (GE Money Bank) és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) együttműködési megállapodást kötött a mikrovállalkozások támogatására. Az együttműködés értelmében a Budapest Bank a mai naptól kedvezményes pénzügyi szolgáltatásokat nyújt az IPOSZ által képviselt közel 60 ezer mikro- és családi vállalkozás számára.

25 milliós Széchenyi kártya 

Az MKB Bank 2006. április 30-tól kínálja a 25 millió forintos Széchenyi Kártyát, mely hatékony segítséget nyújt egyéni vállalkozók, valamint a kis- és középvállalkozások számára, rövid távú finanszírozási igényeik kezelésére.

Kiállítana? Támogatják! 

A Magyar Befektetési és Kereskedelem- fejlesztési Közhasznú Társaság idén is segítséget nyújt nemzetközi vásárokon és kiállításokon való részvételhez. A vissza nem térítendő támogatásra Magyarországon előállított termékkel lehet pályázni.

Itt vannak a nyertesek 

Megszületett a döntés a GVOP pályázatok nyerteseiről a menedzsment rendszerek, beszállítói programok és klaszter-fejlesztések támogatásai körében.

3,8 milliárd 123 cégnek 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GVOP Irányító Hatóság döntése értelmében a kis- és középvállalkozások számára kiírt "Vállalati innováció támogatása" (GVOP-2005-3.3.3./02) pályázat legutóbbi szakaszában benyújtott (a sorrendben legtöbb pontot elért) pályázatok közül 123 db nyert vissza nem térítendő támogatást, összesen 3,8 milliárd forint értékben.

Olcsóbb hitel a környezettudatos lakosságnak 

Megújuló energiaforrások felhasználásával működő eszközökre, rendszerekre vehet fel a lakosság kedvezőnek ítélt kamatozású hitelt ingatlanfedezet mellett az IEB-től.

3,5 miliárdnyi fogyott 

A kedvezményes üdülési csekk étekésítés 2006. I. negyedévében minden eddiginél kedvezőbben alakult. Az előző év hasonló időszakához képest 75 százalékkal nőtt a gazdálkodók által vásárolt kedvezményes üdülési csekkek értéke. Míg a 2005. I-III havi forgalom 2 milliárd forintot tett ki, addig a 2006. I-III hónapjában 3,5 milliárd forintot ért el.

Túl az egymilliomodikon 

Több mint egymillió látogató kereste fel 2005. április 25-i indulása óta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatkereső portálját.

Egymilliárd agárhitelekre 

A mezőgazdasági termelés és feldolgozás piaci versenyképességének javítása, a termelés és értékesítés előfinanszírozása, a felvásárlás és raktározás, valamint a halasztott fizetésű értékesítési konstrukciók elősegítése érdekében keretszerződés aláírására került sor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), valamint az MFB Cégcsoporthoz tartozó Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) között.

Last minute pályázati pénzek nyomában 

Vizsgálja a Széchényi terves pályázatokat a gazdasági kormányzat egy konkrét bejelentés apropóján, illetve azért, mert 4 évvel last minute pénzmozgást tapasztaltak a választások idején.

1,2 milliárd a beszállítóknak 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Irányító Hatóság 2006. március 17-től ismét meghirdeti a "Feldolgozóipari beszállítók számának növelése és megerősítésük támogatása" (GVOP-2006-1.1.3.) pályázatot.

Támogatott bankügyfelek 

Gépvásárlás és ingatlanépítés szerepelt a leggyakoribb beruházási célként a Budapest Bank sikeresen pályázó KKV-s ügyfelénél. Tavaly több mint 3 milliárd forint támogatást kaptak.

Széchenyi: 1,5 százalékkal olcsóbban 

Olcsóbb lett a Széchenyi Kártya konstrukció, összességében mintegy 1,5 %-kal. A 10 milliósnál nagyobb hitelkereteket áprilistól igényelhetik a vállalkozások.

Munkahelyteremtő kormánypénzek 

Békés megye foglalkoztatási feszültségének kezelésére 235 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a kormány a megyei területfejlesztési tanács.

Hétmilliárd, vissza nem téritendő 

Hétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut 662 kis- és középvállalkozás, amelyek a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program legnépszerűbb pályázatára, a műszaki-technológiai fejlesztésre adták be pályázati anyagaikat.

Nagyobb esély EU-pályázatokra 

A tapasztalatok alapján a 2005-ös év jelentős javulást hozott az uniós pályázati feltételeket és a pályázási kedvet illetően a kis- és középvállalatok körében. Csak az informatikai beruházások terén közel 7,3 milliárd forintra érkezett igény, amelyből 2005 végéig 2,1 milliárd forint odaítéléséről született döntés. A nyerési arányok alapján megállapítható, hogy érdemes olyan, pályáztatásban már tapasztalatot szerzett szakértő szállítót keresni, amely pályázatírásra szakosodott sikeres tanácsadóval működik együtt.

Alig maradt támogatás 

Átlépte a 600 milliárd forintos határt a Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programján megítélt támogatások összege február utolsó napjaiban.

Amit a legnagyobbról tudni kell 

Márciusban jelenik meg a legtöbb új GVOP pályázat. Jelentősen egyszerűsödik az adminisztráció, pályázó-barátabbá válik a rendszer. A szakértők szerint érdemes előregondolkodni, készülni a Nemzeti Fejlesztési Terv második szakaszára.

Dögös pályázók 

Március 1-én lejárt a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív Program 1.2.0.F intézkedéséhez kapcsolódó pályázat beadási határideje. Mint kiderült, az állati hulladékok kezelésére megpályázható forrásokat már lekötötték.

Mi jut a kicsiknek? 

A HEFOP programban szereplő kis- és középvállalkozások projekttervei ma még nem tökéletesek, a kifizetések jóváhagyása pedig egy túlbürokratizált rendszeren belül zajlik. Mit hoz a második Nemzeti Fejlesztési Terv?

Hat milliárd még rendelkezésre áll 

Az AVOP célja a mezőgazdaság modernizációja, hatékonyabbá tétele mellett a vidéki infrastrukturális háttér javítása, a lakossági szolgáltatások fejlesztése. Az AVOP előirányzatainak elérésé érdekében mind nemzeti, mind uniós pénzek állnak rendelkezésre. A pályázati rendszer meglehetősen összetett, az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

"Korlátlan forrás áll rendelkezésre" 

Az MFB Rt. - az országot lefedő mintegy 40 refinanszírozó kereskedelmi bankkal és takarékpénztárral együttműködve összesen 3 157 kérelmet fogadott be és több mint 193 milliárd forintot hagyott jóvá fejlesztési hitelként. 2006. januárjában, egyetlen hónap alatt közel 14 milliárd forinttal nőtt a jóváhagyott fejlesztési hitelek összege.

150 ezernek 650 milliárd forint 

"A hazai kis- és középvállalkozások fejlesztési központjának gyors és hatékony átalakításával egy túlérett döntés végrehajtása kezdődött meg az első munkamegbeszélésen" - mondta a miniszterelnök.

Kismamák és munkanélküliek 

A fiatalok elhelyezkedését támogató Start program után itt van a kismamáknak szóló Start Plusz és a legrosszabb helyzetű településeken élőknek a Start Extra.

Indul a klaszterpályázat 

A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programja (GVOP) keretében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a GVOP Irányító Hatóság pályázatot hirdet a klasztereknek nyújtott szolgáltatások fejlesztésének támogatása tárgyában.

Áfa és a pályázatok 

A 2005. december 31-ét követő teljesítésű beszerzések tekintetében Áfa levonásra jogosult adóalanyoknál az Áfa nem elszámolható költség, ezért arra támogatás nem adható.

Mindenki megnézheti 

Az Országos Területfejlesztési Hivatal honlapján olvasható a magyarországi régiók és megyék számára kiírt területfejlesztési pályázati felhívások jelentős része, melyek forrásai január közepétől nyílnak meg.

Kitüntetés a legjobb projekt-nyerteseknek 

Térplasztikát és elismerő oklevelet vehetnek át "A 2005. év projektje" nyertese. Még pályázhatnak az elismerésre a különböző kategóriák a pályázatok amúgy is sikeres szereplői.

GVOP programhosszabítás! 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) GVOP-2005-3.3.3. számú, Vállalati innováció támogatása című pályázat beadási határideje 2006. április 10-re módosul.

Egymillió minden új dolgozóra! 

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a munkahelyteremtő beruházások támogatására összesen 2 milliárd forint keretösszeggel pályázati programokat indít az új munkahelyeket létrehozó, elsősorban kis- és középvállalkozásoknak.

700 millióval több kutatásra 

Összesen 700 millió forinttal nő jövőre az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) kerete - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter nagy érdeklődéssel kísért sajtótájékoztatóján, 2005. december 22-én. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, az Oktatási Minisztérium és a Pénzügyminisztérium közreműködésével megállapodás jött létre.

Spórolásból fejlesztés 

Beruházásokra is fordíthatják a kistérségi fejlesztési tanácsok a működési támogatásból megspórolt pénzt. A 104 kistérségi tanács összesen 268 millió forintot használhat fel így.

Egyedi támogatás kicsiknek 

Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter döntésével egyenként 4 millió, összesen 44 millió forint támogatásban részesítette a hazai vállalkozási övezeteket. Az övezeteket működtető szervezeteknek az összeget a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó, fejlesztési célú programjaik elkészítésére kell fordítaniuk.

Kifizetik az elmaradt pénzeket 

Az unió átutalta a minisztérium számlájára a hiányzó 22 milliárd forintot. Gráf József miniszter azt ígérte, az összes bennmaradt támogatást kifizetik.

Százmilliárd fölött a kifizetések 

Több mint százmilliárd forint érkezett meg majdnem négyezer, a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjain nyertes pályázó számlájára december ötödikéig.

Programhosszabítás! 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) információs társadalom és gazdaság fejlesztésére kiírt pályázatainak beadási határidejét a program Irányító Hatóságának (IH) döntése értelmében határozatlan ideig, a források kimerüléséig meghosszabbítják.

Kik kapják az agrártámogatásokat? 

A Világgazdaság az ombudsmanhoz fordul annak érdekében, hogy kiderüljön, hogy egyes gazdasági csoportok vagy konkrét piaci szereplők milyen mértékben részesednek a közpénzekből táplálkozó uniós agrártámogatásokból

Szigetközi fejlesztések közpénzből 

Számottevő összeggel támogatja a szigetközi ökológia beruházások megtervezését és elvégzését a kormányzat, ezúttal 195 millió forintot kaptak meg a pályázó helybéliek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén 

A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40 ezer forintján felül további 40 ezer forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál.

Pénzszerzés

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat 

Nagyon érdemes megnézni milyen szolgáltatót hívunk, ha elromlik valami az otthonunkban.

Adózás

Retteghetnek a simlis cégek, belendül a NAV húsvét előtt

Retteghetnek a simlis cégek, belendül a NAV húsvét előtt  

Az adóellenőrök országszerte ellenőrzik a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben.

Jogi kisokos

Vége a munkahelyi titkolózásnak: nemsokára megtudhatja, mennyit keresnek kollégái

Vége a munkahelyi titkolózásnak: nemsokára megtudhatja, mennyit keresnek kollégái 

A cégeknek nyilvánossá kell tenniük az új pozícióikhoz tartozó fizetési információikat, a meglévő munkavállalóknak is nyilvánosnak kell majd lenniük.

Cégblog

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén 

A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40 ezer forintján felül további 40 ezer forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo