Kismamák és munkanélküliek

A fiatalok elhelyezkedését támogató Start program után itt van a kismamáknak szóló Start Plusz és a legrosszabb helyzetű településeken élőknek a Start Extra.

A pályakezdő fiatalokat segítő Start-program után a Start Plusz a gyesről és a gyedről visszatérő kismamákat foglalkoztató cégeknek, illetve a legalább egy éve munkanélküli személyt alkalmazó vállalkozásoknak. Egy évig 18,5 százalékos, a következő évben 8,5 százalékos járulékkedvezményt kapnának a tartós munkanélkülit, a gyesről, gyedről, gyetről, ápolási díjról munkába visszatérő szülőt foglalkoztatók.

A Start Extra értelmében azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tartós munkanélkülit foglalkoztatnak a  legrosszabb munkaerőpiaci helyzettel bíró 48 térség és 235 település lakói közül, egy évig semmilyen járulékot nem, a második évben pedig csak 15 százalékot kellene fizetniük. Hasonló kedvezményt kapnának országszerte azok a cégek, amelyek 50 év feletti tartós munkanélkülit alkalmaznak.

 A kormány évente 20-40 ezres foglalkoztatásbővülést remél a két néhány milliárd forintot programtól. Mint mondta, a jogszabályi háttér kidolgozása néhány hetet vesz majd igénybe, de az intézkedések bevezetéséről szóló parlamenti döntés már csak a következő ciklusban születhet meg.

Kormányzati számítások szerint a kedvezmény évente 90-100 ezer pályakezdő fiatalt, 80-100 ezer a gyermeknevelést követően ismét munkába álló szülőt, 180-200 ezer a már egy éve állást kereső tartós munkanélkülit, és 40-50 ezer 50 feletti, tartós munkanélkülit érintene. A 48 leghátrányosabb helyzetű kistérségben és 235 településen munkához jutó valamennyi tartós munkanélküli számát 100 ezer főre becsülik.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo