Százmilliárd fölött a kifizetések

Több mint százmilliárd forint érkezett meg majdnem négyezer, a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjain nyertes pályázó számlájára december ötödikéig.

A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) öt operatív programjára december 5-ig összesen 29 ezer 739 pályázat érkezett, ezek forrásigénye több mint kétszerese a 2004 és 2006 között szétosztható, 677 milliárd forintos keretnek. A pályázók a legaktívabbak - a fővároson és Pest megyén kívül - Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében voltak.

A nyertes pályázatok száma 11 ezer 985, e tekintetben a három északkelet-magyarországi megye mellett Bács-Kiskun és Csongrád megye volt a legeredményesebb, egyaránt több mint 700 nyertes projekttel. A nyertes pályázatokra megítélt támogatás összege meghaladja az 553 milliárd forintot, vagyis a teljes keret majdnem 82 százaléka december 5-ig gazdára talált. A főváros után Borsod-Abaúj-Zemplén (51,8 milliárd forint), Hajdú-Bihar (40,4 milliárd forint) és Békés megye (33,3 milliárd forint) pályázói nyerték a legtöbb támogatást. A nyertes projektek gazdái közül 8 ezer 537-tel már megkötötték a támogatási szerződéseket az operatív programok irányít hatóságai, a szerződéssel lekötött támogatások összege pedig meghaladja a 460 milliárd forintot. Vagyis a 2004 és 2006 között szétosztható keret több mint kétharmadát mára szerződéssel lekötötték.

Az év második felében jelentősen gyorsultak a kifizetések is: mára 3 ezer 955 projektgazda számlájára érkezett meg összesen 102 milliárd forint európai uniós forrás. A kifizetések összegét tekintve a főváros után Békés (7,9 milliárd) Borsod-Abaúj-Zemplén (7,5 milliárd) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (6,8 milliárd) pályázói vannak a legkedvezőbb helyzetben.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo