Túl az egymilliomodikon

Több mint egymillió látogató kereste fel 2005. április 25-i indulása óta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatkereső portálját.

A honlap létrehozásának célja, hogy egy helyen lehessen elérni a  pályázati lehetőségeket, az államilag támogatott hiteleket és az egyéb forrásokat is.

A portál a kis- és középvállalkozások, a lakosság, az önkormányzatok és a civil szféra valamint a költségvetési szervek számára egyaránt kínál forráslehetőségeket.

portál egyik legnépszerűbb eleme továbbra is a "Forráskereső" program, melynek segítségével az egyes vállalkozók és az önkormányzatok kiválaszthatják fejlesztési céljaikhoz illeszkedő forrástípusokat.

A folyamatos fejlesztés során törekedtek a felhasználóbarát kialakításra, ezért a böngészők rendelkezésére állnak egyéb hasznos információk (számlakitöltő program, szabályozás, pályázatírók jegyzéke, hasznos linkek) és on-line ügyfélszolgálatnak is elküldhetik kérdéseiket.

Az érdeklődő világháló használók konkrét, már támogatási szerződéssel rendelkező projekteket is megismerhetnek, interjúkon keresztül. 

Az on-line, webes feldolgozás lehetővé teszi a jövőben is, hogy folyamatosan frissített formában, naprakészen kerüljenek az információk vállalkozókhoz.

A portál ismertségének növelése, az év első hónapjaiban induló pályázatokról szóló tájékoztatás érdekében a tárca újraindítja médiakampányát.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo