Infokom
Magyaraország a 33.
Az IBM és az Economist Intelligence Unit felmérése szerint visszaestek az elektronikus szolgáltatások területén korábban vezető országok, míg Magyarország egy helyet javított pozícióján, s most a 33.
Harminckétmilliárdot ajánlanak
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum ellenzi az internet és a mobilszolgáltatás megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatot. Magyarországon a lakosság 61 százaléka egyáltalán nem használja az internetet. Ha egymillió új előfizető csatlakozna az internet használók táborához, úgy 160 milliárd forint további bevétel képződne egy év alatt.
Összeomlás fenyegeti az Internetet
Két éven belül leállhat az internet az online videók iránti igény robbanásszerű növekedése miatt, erre szakértők hívták fel a figyelmet. Szakértők véleménye szerint mégha milliárd fontokat is költenének az internet infrastruktúrájának fejlesztésére sem biztos, hogy nem lassulna vagy omolna össze a rendszer.
Gyengül Európa teljesítménye
Az Economist Intelligence Unit 2008-ban is elkészítette azt az összehasonlító felmérést, mely digitális felkészültségük alapján rangsorolja a világ 70 országát.
Alternatív támadás a Microsoft ellen
A Yahoo és a Google közti megállapodásra a Microsoft bekebelezési szándékával szembeni "alternatív stratégiák keresése" keretében került sor.
Miért drágul az internet?
A legnagyobb hazai alternatív távközlési vállalatokat tömörítő Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete (ATSzE) tiltakozik a Parlament költségvetési bizottsága által áprilisban jóváhagyott, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslata ellen, amely szerint valamennyi internet hozzáférési szolgáltatás árbevétele után 0,8 százalék kulturális járulékot kell fizetnie az internetszolgáltatóknak.
Egy lépéssel közelebb a környezethez
A Pannon április 7-én indította el a www.kozelakornyezethez.hu microsite-ot, amely a vállalat szerteágazó környezetvédelmi tevékenységét mutatja be. A környezettudatosság iránt érdeklődők a microsite-on számos olyan hétköznapi tippet kapnak, melyek alkalmazásával természetbarátabbá alakíthatják közvetlen környezetüket és mindennapi életüket.
Engedélyezhetik a mobilt a repülőkön
Az Európai Bizottság legfrissebb intézkedéseinek köszönhetően az állampolgárok akár a repülőgép fedélzetéről is telefonálhatnak, vagy küldhetnek majd üzeneteket mobiltelefonjuk segítségével.
Lekörözték a közösségi oldalakat
Az elmúlt hónapban 7,5 millió ember töltött le és használt játékot a mobilján. A játékok okostelefonokon is terjednek. A gazdasági lehetőségek jók.
A formátumháborúnak vége
Több mint 14 hónapos intenzív vizsgálat után a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) (http://www.iso.org) közös technikai bizottsága befejezte az Ecma International által benyújtott 29500-as számú Office Open XML nemzetközi szabványtervezet értékelésének hivatalos eljárását.
32 milliárddal támogatjuk Szlovákia digitális fejlődését
Az MDF szerint felháborító, hogy az üres CD és DVD lemezekre kivetett szerzői jogdíj eléri a digitális adathordozók előállítási költségének száz százalékát, amelynek nagy része ráadásul nem a magyar, hanem az angolszász előadókat gyarapítja. Követhetetlen az üres kép- és hanghordozókra kivetett szerzői jogdíj megállapításának módja, mértéke pedig tarthatatlan.
Milka, Bridgestone és Versace: mi a közös bennük?
Milka, Bridgestone és Versace: mi a közös bennük?A válasz: az internetes jelenléthez mindhárom cég a nemrégiben létrehozott ".eu" felső szintű domain-t (Top Level Domain, TLD) választotta.
Öt év múlva minden cég videomeetinget tart
A video-alkalmazások és a Web 2.0 általános térnyerésével párhuzamosan a vállalatok is egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak ezek üzleti alkalmazása iránt.
Magyarország a középmezőnyben
A hazai e-kormányzat fejlődése nem a rendelkezésre álló technológián múlik, hiszen a magyarországi megoldásszállítók közül többnek is vannak jelentős nemzetközi tapasztalatai e-téren. Az állam és az állampolgárok életét is kényelmesebbé és olcsóbbá tevő elektronikus szolgáltatások lehetőségének teljes körű kiaknázásától azonban még messze vagyunk.
Havi egy hetet ingyen mobilozhatunk
Magyarországon egyedülálló akcióval jelentkezik tavasszal a Pannon: hat hónapon keresztül havonta egy hetet visszakap minden új Praktikum vagy djuice kártyás20 előfizető, aki április 1. és május 18. között köt új előfizetői szerződést.
Nekik bejött az e-kereskedelem
Huszonhárom százalékkal több e-autópálya matrica fogyott. Ebben az úthasználati díj fizetésének egyes főutakra való kiterjesztése is szerepet játszik.
E-eredmények és e-hiányok
Nem mondhatjuk azt, hogy nem történt semmi az e-kormányzat terén, hiszen folyamatosan nő az egyes hatóságoknál, intézményeknél elektronikusan intézhető ügyek száma, működik és bővül a Magyarország.hu portál. Elégedettségről azonban mégsem beszélhetünk sem a megoldásszállítók, sem az állampolgárok, sem a vállalkozások oldaláról. Van, aki forráshiányra, van, aki érdektelenségre, van, aki átláthatatlan portálra, van aki a társadalmi párbeszéd elmaradására hivatkozik, és akadnak olyanok is, akik a koncepció és az azon alapuló szabályozás hiányára panaszkodnak.
Tűéles kép már a jövő héttől
A HD technológia térhódítása világtendencia, melynek hatása Magyarországon is érezhető. Az HBO itthon az elsők között indítja el az HBO HD, azaz a nagy felbontású adás sugárzását 2008. április 1-én.
Forradalom van Kubában!
Raúl Castro kubai elnök engedélyezte, hogy április 1-től magánszemélyek is vásárolhatnak számítógépet, és más elektronikai berendezéseket Kubában, ahol eddig ezt csak cégek, illetve külföldiek tehették meg.
Lendületes hálózatfejlesztés
Lendületesen halad a Pannon 3G/HSDPA szélessávú hálózatásnak fejlesztése. Kevesebb, mint egy év alatt 81-ről 156-ra növelte azon településeinek a számát, ahol a gyors és kényelmes internetezést lehetővé tevő harmadik generációs mobil internet hálózat elérhető. A szolgáltató most a kisebb városokra koncentrál.
Mennyi az internetes életkorod?
Az Internet és a digitalizáció korában folyamatosan lépést kell tartani a technika fejlődésével és ismereteink frissítésével. Ezen eszközök segítségével talán elsajátíthatjuk az élethosszig tartó tanulás intézményét, mely - többek között - óriási hiánya a magyar társadalomnak.
Hízik a digitális univerzum
A digitális eszközök (fényképezőgépek, televíziók, biztonsági kamerák) számának nagyarányú terjedése a fő oka annak, hogy 2011-re 2007-hez képest a hatszorosára nőhet a digitális univerzum, vagyis a világon fellelhető digitális információ nagysága - mondta Ákos György, az információtechnológiai szolgáltatásokat nyújtó EMC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
Gemstone blue: a full multimédiás notebook
Az Acer felfedte Gemstone notebookjainak második generációját, az Aspire Gemstone Blue családot. A készülékek között a világon elsőként 18"-os 16:9-es full HD felbontású kijelzővel készült modellt is bemutatott a vállalat.
100 millliónak már tűéles az adás
A SES ASTRA legfrissebb éves kutatása szerint a műholdas televíziós kapcsolattal rendelkező európai és észak-afrikai háztartások 83 százaléka digitális módon kapja műsorait. Ez az eredmény négyszer több mint a kábelkapcsolatos háztartásokban, ahol átlagosan csak az otthonok 20 százalékához jut digitális módon a TV-adás. A műholdas szolgáltatások az élen állnak digitális piacon, melynek 58 százalékát teszik ki.
Van remény: feljövőben Magyarország
Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma 2007-ben az EU átlag növekedésénél nagyobb mértékben, több mint 40 százalékkal nőtt, így pedig csökkent hazánk lemaradása az uniós átlagtól - emelte ki az Európai Bizottság szerdán, az európai hírközlési piacról és azon belül a tagállamok piacáról szóló jelentésben.
Kommunikáció napi 25 forintért
Az Avaya bemutatta az iparág legmegfizethetőbb Unified Communications megoldásait, melyeket kifejezetten a világ új korszakára, a virtuális környezetre terveztek.
Kína lenyomta az Egyesült Államokat
Kína februárban lekörözte internethasználatban az Egyesült Államokat. Az ázsiai országban a lakosság mintegy 16 százalékának van internethozzáférése.
Nem kell nekünk a digitális TV?
A hazai piac magától nem igényli a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatást (DVB-T) - jelentette ki egy budapesti tanácskozáson Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség elnöke.
A versenyképesség záloga
A hazai informatikai piac egészséges szerkezetű, 2006-ban mégis a legszerényebb növekedést produkálta a régió országai közül, és 2007-ben sem fejlődött az iparág reményei szerint. A lassabb növekedés okaként az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke elsősorban a reformokhoz, az államigazgatás modernizációjához, valamint a közszolgáltatások átalakításához kötődő jelentős beruházások elmaradását jelölte meg. Kovács Zoltánnal az IVSZ és az IDC Magyarország átfogó tanulmányának következtetéseiről beszélgettünk.
600 ezer euró szélessávra
A Szélessáv Alapítvány elnyerte az EB pályázatát a portál megvalósítására, s ezentúl a Proserver szervertermében hosztolja szervereit.
23 ezer új szélessávú előfizetés januárban
2008 januárjában folytatódott a szélessávú elfizetések számának növekedése és a vezetékes telefonvonalak számának csökkenése, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Négyszer olyan gyorsan netezhetünk?
A Wales-i egyetemen kidolgoztak egy olyan készüléket, amellyel megnégyszerezhető az optikai adatátvitel sebessége.
Zöldebb, kisebb, gyorsabb
Európa legjelentősebb információtechnológiai látványossága és kiállítása a hannoveri CeBIT. A hardver és szoftvergyártók idén is egymást túllicitálva mutatták be legújabb megoldásaikat, amelyek nemcsak gyorsaságuk és hatékonyságuk miatt érdemesek a használatra, hanem azért is, mert az egyre zöldebb fejlesztések során egyre kevesebb energiát fogyasztanak és egyre kevésbé terhelik meg környezetünket.
Robbanás előtt a hazai keresőmarketing
Az Arcus Search keresőmarketing ügynökség 2008 februárjában együttműködési megállapodást kötött az AdGooroo-val. Nemzetközi színvonalú versenytárs vizsgálatával ügyfelei részére újabb értéknövelt szolgáltatási csomagokat vezet be 2008 márciusától.
Új elnököt választottak
A legnagyobb hazai alternatív távközlési vállalatokat tömörítő ATSzE tisztújító közgyűlésén megalakult az egyesület új vezetése. Az ATSZE elnöki tisztségét továbbra is Szathmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezetője tölti be, a társelnöki posztra pedig dr. Orbán Miklóst, a BT Limited Magyarországi Fióktelepének regionális szabályozási igazgatóját választották. Az egyesület új alelnökei Horváth Pál, az Actel vezérigazgatója és Pórffy András, az Externet vezérigazgatója.
Új szoftver segíti az ORFK-t
A Montana Zrt. működés közben, élőben mutatta be saját fejlesztésű tudásmenedzsment rendszere, az Infovadász legújabb alkalmazását, amelyet a Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési pályázat keretében fejlesztett ki az ORFK részére.
Havi ezer forintért netezhetünk
Egy éves hűségnyilatkozattal mindössze havi 990 forintért rendelhetünk internet elérést a Pannontól. Két hónapunk van.
Szatellit reneszánsz
A televíziózás új korszakának számító digitális műsorszórás már itt kopogtat az ajtónkon és pár éven belül ugyanolyan része lesz mindennapi életünknek, mint az internet vagy a mobiltelefon.
Álmodja meg saját honlapját!
Egy magyar fejlesztők által létrehozott weboldalon, mindenki személyes ízlésének megfelelően változtathatja meg a külcsínt, illetve a tartalmat.
Megújuló Családi Csomag a Pannonnál
A Pannon, a családi csomag koncepciójának megalkotója és bevezetője a nagy sikerre való tekintettel kiterjeszti a csatlakozási lehetőséget, és mostantól bármely lakossági előfizetőjének elérhetővé teszi.
Cebit: itt az ötödik forradalom?
Az ötödik számítógépes forradalom előtt áll a világ, ez az átalakulás pedig forradalmasíthatja a tudományt is - mondta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója Hannoverben, a világ legnagyobb információtechnológiai és telekommunikációs kiállítása, a CeBIT megnyitóján.
Egyre többet vásárolunk a neten
Nem változott drasztikusan az elmúlt években az interneten vásárlók aránya: a 2005-ben mért 14 százalékról 2007 második félévére 20 százalékra nőtt a Nemzeti MédiaAnalízis kutatássorozat eredményei alapján.
Stabil az IT-szektor
Német döntéshozók szerint egy esetleges világméretű gazdasági-pénzügyi válság sem rengetné meg alapjaiban az európai IT-szektort. Elstartolt a CeBIT.
Ötszörösére bővült memória
Tavaly összesen 720 ezer memóriakártyát értékesítettek Magyarországon. A piacvezető márka a riválisainak rovására tudott növekedést felmutatni.
Grillcsirke a szerverben? Kábel-versenyt indít az APC!
Az APC, az energiaellátási és hűtési megoldások szállítója kábel-versenyt hirdet, hogy felhívja a figyelmet az elavult adatközponti megoldásokra.
Hálózati titkosítót fejlesztett ki egy magyar cég
Speciális hálózati titkosító berendezést mutatott be HopSec4 GW néven a Polygon Informatikai Kft. A teljes egészében magyar fejlesztésű eszköz két vagy több hálózati pont között létesít biztonságos és egyszerűen felépíthető kapcsolatot.
Antibakteriális vonalkód a kórházakban
A kórházi fertőzések ellen is véd az e-Egészségügy kiállításon bemutatott antibakteriális bevonatú csuklópánt.
3000 fát vág ki az állam feleslegesen
A Deloitte az elmúlt három évben több mint 250 környezetvédelmi és közlekedési területen meghirdetett uniós közbeszerzés dokumentációját vizsgálta meg. Az elemzése megállapította, hogy miközben az elmúlt években a környezetvédelem a vállalkozói szférában egyértelműen az üzleti döntések szerves részévé vált, a közszférában ez az átalakulás egyelőre lassan halad. A hazai közbeszerzéseknél ráadásul több akadály is nehezíti a zöld tényezők érvényesülését - a szakértők a közbeszerzési törvény módosításától várják a megoldást.