600 ezer euró szélessávra

A Szélessáv Alapítvány elnyerte az EB pályázatát a portál megvalósítására, s ezentúl a Proserver szervertermében hosztolja szervereit.

A Szélessáv Alapítvány azért döntött a szerverterem váltás mellett, mert elnyerte az Európai Bizottság által kiírt pályázatot az Uniós Szélessáv Portál megvalósítására és üzemeltetésére. Ehhez pedig szüksége volt egy modern és professzionális gépteremre, ami megfelel az Európai Bizottság által támasztott szigorú követelményeknek.

A Szélessáv Alapítvány nyerte két társával, egy spanyol tanácsadó céggel és az ERIS@-val az Európai Bizottság által kiírt ún. Uniós Szélessáv Portál megvalósítására, illetve üzemeltetésére meghirdetett pályázatot. A pályázat célja a különböző nemzetek és régiók által gyakorolt legjobb infokommunikációs megoldások minél szélesebb körű elterjesztésének elősegítése. A 2 éves projekt teljes költségvetése közel 600 ezer euro.

Az Alapítvány közreműködésével készülő portál virtuális közvetítőként fog működni a szakma és az egyes hatóságok között, segítve a regionális együttműködést. A Szélessáv Alapítvány többek között az európai szintű szélessávú kereső ötletével, illetve adatbázis fejlesztéssel járul hozzá a több millió eurós projekthez. A projekt két éves időtartamú, a portált az Európai Bizottság "i2010" nevű, szintén az információs társadalmat formáló programjába integrálják.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo