Infokom


Nem tudnak több mobilt eladni

Nem tudnak több mobilt eladni 

Kevesebb mobiltelefont tudtak idén eladni Nyugat-Európában, mint egy évvel korábban. A tendencia globálisan nem igaz, köszönhetően a szegényebbeknek.
Inkább netezünk, mint telefonálunk

Inkább netezünk, mint telefonálunk 

Áprilisban 1,4 millió fölé emelkedett a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben folyatódott a vezetékes telefonvonalak számának lassú csökkenése, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Mobillal nyelvet is lehet tanulni

Mobillal nyelvet is lehet tanulni 

Megoldást jelenthet a mobiltelefon a nyelvtanulással küszködőknek! A Mindentanulás műsorban előadást tartó Nyíri Kristóf, filozófiaprofesszor kifejtette, hogy a mindenki zsebében megbúvó mobil egyszerre tud írásos és multimédiás tananyagot is közvetíteni, mely a fejlődés leghatékonyabb módja. A műsorban megszólaló Maradi István még hozzátette: "A mobil ereje abban rejlik, hogy egy bárhol, bármikor elérető tudásbázis".
Végre látszanak pozitív jelek

Végre látszanak pozitív jelek 

A kilnecedik Internethajó résztvevői adtak a "magyar digiitális világnak" hideget-meleget. Az optimisták a fejlődés elindulásának örültek, hiszen a túlnyomó többség szélessávon internetezik, erős a verseny a szolgáltatók között, folyamatosan esnek az árak és egységes kormányzati szándék látszik a modernizálás támogatására. "Illúzióink azonban ne legyenek" - hangzott el a kiritikusok részéről: az internethasználat terén átlagot jelent a magyar 40 százalék, az e-adminisztráció gyerekcipőben áll, a Teleház-programok elhalnak, a digitális szakadék óriási. És az Ügyfélkaput sem használjuk (eléggé).
Számtalan előnnyel jár az e-okirat

Számtalan előnnyel jár az e-okirat 

Az elektronikus okiratok alkalmazásának lehetőségeiről szervezett workshopot a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A főleg kereskedelmi bankok részvételével zajló rendezvényen a résztvevők a közjegyzők, a végrehajtók és az elektronikus aláírás technológiai szolgáltatójának segítségével folytattak párbeszédet azok használatáról.
Hatóságilag ellenőrzött csupaszság

Hatóságilag ellenőrzött csupaszság 

Idén először a vezetékestelefon-előfizetés nélküli szélessávú internet-hozzáférés nagykereskedelmi ára is szabályozott. Mindez a fogyasztók érdekében.
Soha többé nem kell majd sorban állnunk?

Soha többé nem kell majd sorban állnunk? 

Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a vásárlás nélkül távozók mintegy 10 százaléka a sorban állás miatt hagyja ott az üzletet. Sőt, ha egy vásárlónak 4 percnél többet kell sorban állnia, akkor a kiszolgálás színvonalát biztosan 80 % alattinak értékeli.
Meglepő fordulat a mobilpiacon

Meglepő fordulat a mobilpiacon 

Az összesített eladási adatok romlása mellett mérséklődik a mobil előfizetések növekedése is az Egyesült Államokban. A Motorola az igazi vesztes.
Szuperszámítógép oldja meg az éhezési gondokat?

Szuperszámítógép oldja meg az éhezési gondokat? 

Az utóbbi években a gyenge termés és egyéb gazdasági tényezők eredményeként rizshiány alakult ki, ami a rizs árának rohamos növekedéséhez vezetett a világpiacon.
"Melyik az az any key?"

"Melyik az az any key?" 

Közösen indít programot az információs társadalom alkalmazkodó képességének növelésére a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács és a magyar kormány, illetve a Microsoft - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezérigazgatója az Országgyűlés informatikai és távközlési albizottságának ülésén hétfőn Budapesten.

Budapestre navigálták magukat 

Várhatóan 25 millió PDN készüléket szállítanak majd az európai, közép-keleti és afrikai térségbe. A lehetőségeket idén Budapesten beszélik át.

Szembemegy a Google-lel az EU 

Az internetes keresőportál üzemeltetőjének új "utcakép" szolgáltatása sértheti a személyiségi jogokat - figyelmeztetett Peter Hustinx, az EU adatvédelmi biztosa.

Illegális fellegvár Magyarország 

A BSA közleménye szerint az illegális szoftverhasználat eredményeképpen az iparág veszteségei Magyarországon tavaly 12 százalékkal növekedtek.

Jóval drágább a "százdolláros" laptop 

A "százdolláros" laptopon ezentúl a Linux mellett a Windows XP operációs rendszer is futtatható. Amely egyébiránt többe kerül, mint tervezték.

Így milliókat is lehet spórolni havonta 

A Rossmann Magyarország Kft. több mint 150 hazai üzletet felölelő bolthálózatában a Cisco hálózati eszközeiből kiépített informatikai rendszert hozott létre, amely révén a telekommunikációs költség boltonként havi 40-50 ezer forintról 15 ezer forintra, vállalati szinten pedig 7-8 millió forintról 4-5 millió forint körüli összegre csökkent. Az új hálózat emellett a biztonságos adatáramlás, a távoli hozzáférés, a vezeték nélküli raktári eszközök illetve a gyors bankkártyás fizetés meghonosítását is eredményezte.

Cinetrip: vége az évadnak 

Április 26-án lezárult Budapest első számú party-sorozatának téli-tavaszi évadja. A Rudas gyógyfürdőben megrendezett, 2007 óta a djuice által támogatott exkluzív Cinetrip Sparty Journeys by djuice party-sorozaton mintegy 10 ezer vendég bulizott.

Az internet beelőzte az utazási irodákat 

Átadták a 2007-es év turisztikai szolgáltatóinak járó Business Traveller Star Alliance Club díjakat.

Nem álom: másodpercenként 60 fénykép 

Május közepétől Magyarországon is kapható a világ leggyorsabb digitális kompakt fényképezőgépe, a Casio EXILIM Pro EX-F1.

Továbbra is kevesen használják a netet 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjai 2007-2013 között összesen mintegy 450 milliárd forint értékben járulnak hozzá az információs társadalom hazai megerősítéséhez, az "e-Befogadás" megvalósulásához, a digitális szakadék csökkentéséhez.

Robbanás előtt a mobil adatforgalom 

A SciamuS, a telekommunikációs tanácsadó szerint nagy robbanás várható mobil adatforgalom tekintetében elsősorban a vállalati szektorban.

Havi 590 forint és nem kell visszafogni magunkat 

A Pannon május 5-től új akcióval jelentkezik, ahol akcióban résztvevő ügyfelek - legyen lakossági vagy üzleti előfizető - az 5. perc után 0 forintért beszélhet.

A cégek harmada fizet a zöld hardware-ért 

A HP közzétette kutatási eredményeit, mely szerint a nyomtatót vásárló európai kis- és középvállalatoknál (KKV) egyelőre még nem a környezettudatosság az elsődleges szempont.

Komplett csomag a végfelhasználóknak 

A Novell bejelentette a SUSE Appliance Program elindítását, mellyel a független szoftverszállítók (ISV-k) olyan készülékeket fejleszthetnek, amelyeken a saját alkalmazásaik SUSE Linux Enterprise platformon futnak, és ezeket egyetlen integrált csomagban telepíthetik a végfelhasználóknál.

11,2 millió mobil van forgalomban 

2008 első három hónapjában több mint 200 ezerrel, ezen belül márciusban 67 ezerrel nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, így a hónap végén az ügyfélszám 11 millió 232 ezer volt és 100 főre 111,8 előfizetés jutott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Az Apehet keressük... 

A Google minden hónapban nyilvánosságra hozza a legnépszerűbb és a legnagyobb mértékben növekvő keresőkifejezések listáját. Az országonkénti bontás alapján érdekes trendeket és területi jellegzetességeket figyelhetünk meg. Mivel közeledik az éves adóbevallások beadási határideje, így az idei év első hónapjaiban a pénzügyi és adózási témájú kulcsszavak népszerűségét vizsgálta kitüntetett figyelemmel a Google.

Minőség és az internetes kereskelem 

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért 2008. május 8-án a immár ötödik alkalommal rendezi meg az iparág szakmai konferenciáját, melynek témája idén: hálózatépítés és minőségbiztosítás az e-kereskedelemben., helyszín a Corner Rendezvényközpont.

Konferencia az e-kereskedelemről 

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért 2008. május 8-án a immár ötödik alkalommal rendezi meg az iparág szakmai konferenciáját, melynek témája idén: hálózatépítés és minőségbiztosítás az e-kereskedelemben. A helyszín a Corner Rendezvényközpont lesz.

Duplájára nőtt a dataHome szerverközpont 

A GTS-Datanet alternatív távközlési szolgáltató több mint 200 négyzetméterrel bővítette budaörsi szervertermét, és ezzel megduplázta a dataHome Szerverközpont kapacitását. A 400 millió forintos beruházással kialakított új létesítmény 1000 szerver legmagasabb igényeknek megfelelő kiszolgálására alkalmas.

Egyre többen az internetadó ellen 

Az Invitel Távközlési Zrt. is felsorakozik az internetadó bevezetését ellenző társaságok, szervezetek mögé.

Internetkapcsolat a világűrből 

Nyugat-Európa egyre több országában lesz elérhető az internet, műholdas kapcsolaton keresztül. Hazánkban még várni kell erre a szolgáltatásra.

Kevésbé bizakodó Brüsszel 

Kevésbé radikálissá tennék az Európai Bizottság terveit azok a jelentéstervezetek, amelyek az Európai Parlamentben a legnagyobb frakciók lényegi egyetértésével a héten készültek el az Európai Unió távközlési reformjáról.

Hat százalékkal nőtt az e-média reklámbevétele 

Az elektronikus médiák reklámbevétele tavaly 6,4 százalékkal nőtt a 2006-hoz képest - derült ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.

Dollármilliárdokat költenek cégek web 2.0-ra 

A web 2.0-át felválthatja a vállalkozás 2.0, hiszen az üzleti élet szereplői közel 5 milliárd dollárt terveznek költeni 2013-ig különféle internetes közösségi (social networking) megoldásokra.

Kínai hackerek támadták meg a CNN-t 

Múlt hét csütörtökön DOS (denial of service) támadás érte a CNN internetes hírportálját, melynek következtében lelassult vagy elérhetetlenné vált szolgáltatásuk Ázsia bizonyos részein - adta hírül a CNN.

Irodai telefon, mobil előnyök 

Az amerikai Unified Communications magazin az Avaya one-X Mobile-t választotta az Év Termékének. Javul az üzleti folyamat, csökken a hívásköltség.

Az orvosok fele netezik 

Több mint 250 millió európai használja rendszeresen az internetet az információs és kommunikációs technológia terén elért eredményeket értékelő európai bizottsági jelentés szerint, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Brüsszelben.

A szobaantennások a digitális televíziózás nyertesei? 

A digitális televíziózás 2008-as magyarországi indulásának köszönhetően a szobaantennával rendelkezők az eddiginél sokkal jobb minőséghez és több ingyenes csatornához juthatnak hozzá. A korábban avíttnak hitt technológia iránti kereslet töretlen: tavaly is több tízezer darabot értékesítettek belőle, a háztartások egynegyede ezt használja Magyarországon.

Paradigmaváltás a televíziózásban 

Világszerte egymás után kezdik meg a műsorelosztó cégek a legkorszerűbb, nagy felbontású digitális HD-tévéadások továbbítását. Jó okuk van: közeleg az olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság is. A sorból a hazai szolgáltatók sem maradnak ki, igaz, a HD-műsorok kínálata még viszonylag szűk. Az átállás nem megy gyorsan, de abban mindenki egyetért, hogy az újfajta technológia előbb-utóbb kiszorítja a hagyományos műsorokat a piacról.

Felgyorsulnak az e-eljárások 

Az IND Group e-Kapu nevű fejlesztésével a bankok és hitelintézetek mostantól tömegesen kezelhetik hiteles elektronikus irataikat.

100 millió eurót követelnek a YouTube-tól 

100 millió eurót követel a francia TF1 tévécsatorna a Google tulajdonában lévő YouTube internetes videomegosztó portál működése miatt.

Arany monitorral az élen 

A Lenovo ma újabb taggal bővíti EPEAT "Arany" minősítésű ThinkVision monitorjainak csapatát. Ez összességében is a tizedik olyan monitor, amely ilyen szinten megfelel az EPEAT előírásainak, hiszen a Lenovo a világ egyetlen számítógépgyártója, aki "Arany" minősítésű monitorokat forgalmaz.

Az operációs rendszer mellett tüntetnek 

A Microsoft szoftvergyártó operációs rendszerei futnak a világ legtöbb számítógépén. Az XP az egyik, vagy talán a legsikeresebb operációs rendszere a redmonti székhelyű cégnek. A rendszer árusítását azonban júniusban beszűntetnék.

Nyitott és fertőzött ország vagyunk 

Az internetes-támadók az úgynevezett bűngazdaságban adják-veszik az ellopott információkat. Hasonlóan a legális piacokhoz, a kereslet-kínálat itt is közvetlenül kihat az árakra., s vannak egyet fizet, kettő kap akciók is. A bankkártya információk ára például attól is függ, hogy hol működik a kibocsátó bank.

A vezető nem irányító 

A HP Magyarország három, egyforma szintű vezetőjének egyike, a Képalkotási és Nyomtatási Divízió igazgatója. A harmincas évei végén járó fiatalember 2002 óta tölti be ezt a pozíciót. A multinacionális, globális szemléletű és szervezeti struktúrájú nagyvállalat szívesen bízta és bízza leányvállalati vezetői pozícióit a nemzetközi üzleti kultúrát magába szívó, globális szemlélettel átitatott fiatal menedzserekre, így Czinege Lászlóra.

Bezöldülnek a felhasználók 

A számítógépek minden előnye és haszna ellenére a vállalatok egyre fokozódó függése az informatikától jelentős mértékben megterheli környezetünket, állítja Csala Viktor az Accenture menedzsere. Továbbá arra hívja fel a figyelmet, hogy stratégia váltásra lenne szükség a gondolkodásmódban ahhoz, hogy megfékezzük az IT növekvő környezeti hatását.

Magyar cég a vezetéknélküli technológia úttörői között 

A távfelügyeleti és automatizálási piacon tevékenykedő vállalat, a CASON Mérnöki Zrt. a legmodernebb vezetéknélküli technológia fejlesztőit tömörítő szervezet, a ZigBee Alliance tagjává vált, és a világon ötödikként érdemelte ki a szövetség tanúsítványát.

Hátráltatja a kormány a net terjedését? 

A több mint 400 kábeles távközlési szolgáltatót, köztük több mint száz internet-szolgáltatót képviselő kábeltelevíziós szakmai érdekképviseleti szövetségek elfogadhatatlannak tartják azt a törvényjavaslatot, amely adójellegű kulturális járulékkal sújtaná az internet-szolgáltatást és a digitális műsorvevő készülékeket. (set-top-boxokat).

Yahoo!: inkább felvásárolnak, mint fejlesztenek 

A Yahoo! idei évi stratégiájának jelentős alkotóeleme, hogy a globális internetes cég "potenciális üzleti partnerként" mutassa be magát reklám-, kiadó-, illetve fejlesztő cégeknek - mondta Bassel Ojjeh, az amerikai cég vezető alelnöke az MTI-nek adott budapesti interjújában abból az alkalomból, hogy a Yahoo! Inc. felvásárolja a magyar IndexToolst, beleértve annak technológiáját, illetve az azt működtető Tensa R and D Kft-t.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo