Robbanás előtt a mobil adatforgalom

A SciamuS, a telekommunikációs tanácsadó szerint nagy robbanás várható mobil adatforgalom tekintetében elsősorban a vállalati szektorban.

"Mind a hazai, mind a nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy a mobil adatforgalom óriási fejlődés előtt áll, legyen szó akár a forgalom mértékéről, akár a használók számáról, akár az így elérhető szolgáltatásokról vagy új alkalmazásokról" - mondta el Bedő Erik, a SciamuS vezető tanácsadója. A "mobilon átmozgatott" adat az utóbbi 1 évben kapott nagyobb figyelmet, melynek oka a HSPA technológia megjelenése, mely lehetővé tette a 7,2 Mbit/s letöltési és 1,44 Mbit/s feltöltési sebességet. A hazai árak folyamatos csökkenésével, pedig ez a típusú elérés megközelítette az ADSL kapcsolat árszínvonalát, így adva lehetőséget a mobil adatszolgáltatás még nagyobb, tömeges elterjedésének.

A mobil adatszolgáltatás hamarosan ugyanolyan munkaeszközzé válik, mint a számítógép, telefon vagy akár a céges autó, hiszen a telekommunikáció két olyan sikertörténetét egyesíti, mint a mobiltelefon és az internet.

Figyeljünk a költségekre

A cégek nagy kihívás előtt állnak, ha kontroll alatt szeretnék tartani a cég mobilizációját, ha nem teszik ezt, akkor rendkívül nagy kockázatot vállalnak. A legkényesebb pont, a biztonsági kockázat mellett, a költségkockázat. Nem megfelelő managelés mellett egyetlen felhasználó is elérhet akár több millió forintos költséget, még belföldi viszonylatban is, hiszen erre már volt is példa a SciamuS ügyfelei körében.

A SciamuS szerint várhatóan 1-2 éven belül teljesen új készülékek jelennek meg, illetve váltják fel a jelenlegieket, melyek a mainál jobban integrálják a mobil készülék és az Internet lehetőségeit. Ezzel természetesen együtt jár a biztonság és a költségek problémái. Az okostelefonok IT biztonságát és kezelési stratégiáját a kezdetektől fogva érdemes különös gonddal kezelni, ez vonatkozik a beszerzésre is, de elsősorban az üzemeltetésre.

Érdemes szakértőket bevonni

A laptopoknál is kétszer annyiba kerül egy Microsoft Office csomagot biztonságosan üzembe helyezni, mint megvásárolni a tényleges üzemletetésről nem is beszélve. Ez a mobiltelefonok esetében még nagyobb problémát jelent majd. Az IT support költségek jelentősen nőni fognak, azonban ez csökkenthető megfelelő eszköz- és üzemletetési stratégiával.

A SciamuS szerint mindenképpen érdemes ezen a területen szakértőket bevonni, annak érdekében, hogy az új lehetőségeket maximálisan kihasználhassa a szervezet és a direkt és indirekt költségek ne szökjenek az egekbe. (2008 első három hónapjában több mint 200 ezerrel, ezen belül márciusban 67 ezerrel nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, így a hónap végén az ügyfélszám 11 millió 232 ezer volt és 100 főre 111,8 előfizetés jutott.)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo