11,2 millió mobil van forgalomban

2008 első három hónapjában több mint 200 ezerrel, ezen belül márciusban 67 ezerrel nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, így a hónap végén az ügyfélszám 11 millió 232 ezer volt és 100 főre 111,8 előfizetés jutott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

2007 végén a penetráció 109,7 százalékos, tavaly március végén pedig 99,9 százalékos volt. Az előfizetői szám, azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas (aktív) SIM-kártyák száma alapján március végére a Pannon piaci részesedése az előző havi 35,39 százalékról 35,29 százalékra csökkent, a T-Mobile részesedése 43,80 százalékról 43,88 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,80 százalékról 20,83 százalékra emelkedett.

A forgalmazásban résztvevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma március végén 10 millió 140 ezer volt, ami az előző hónaphoz képest ezres csökkenést, 2007 végéhez képest 10 ezres, 2007 márciusához képest pedig közel 776 ezres növekedést jelent.

A forgalmazásban résztvevő ügyfelek száma alapján a Pannon piaci része a februári 33,62 százalékról 33,54 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,55 százalékról 21,54 százalékra csökkent, a T-Mobile-é viszont 44,83 százalékról 44,91 százalékra nőtt.

A szolgáltatók piaci része az aktív és a forgalmazásban résztvevő SIM-kártya szám alapján is szűk határok között mozgott az idei év első negyedévében és az elmúlt 12 hónapban is.

Sokan megtartják a számukat

Az aktív kártyaszámon belül 2008 eddig eltelt időszakában folytatódott a havi előfizetéssel, utólagos fizetéssel igénybevett SIM-kártyák részesedésének növekedése és ezzel együtt az előre fizetett (pre-paid) kártyák részesedésének csökkenése. Március végén az ügyfeleknek már "csak" a 62 százaléka használt pre-paid kártyát, míg 2007 végén ez az arány 62,4 százalékos, 2007 március végén pedig 63,6 százalékos volt. Az úgynevezett feltöltőkártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.
 
A három mobilszolgáltató ügyfelei 2008 harmadik hónapjában 4 550, 2008 első negyedévében pedig 13 742 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a mobilszámok 2004. május elseje óta igénybe vehető hordozhatósága eddig összesen 208 206 számot érintett.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo