A formátumháborúnak vége

Több mint 14 hónapos intenzív vizsgálat után a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) (http://www.iso.org) közös technikai bizottsága befejezte az Ecma International által benyújtott 29500-as számú Office Open XML nemzetközi szabványtervezet értékelésének hivatalos eljárását.

Bár a végleges döntést hivatalosan még nem jelentették be, a nyilvánosságra számára elérhető információk alapján a javasolt Open XML szabvány rendkívüli támogatást kapott. Az interneten elérhető dokumentumok alapján az összes szavazó nemzeti tagszervezet 86%-a támogatja az ISO/EIC szabványosítást, amely meghaladja a hivatalos elfogadáshoz szükséges 75%-ot. Emellett az állandó részvétellel rendelkező (úgynevezett P-tagok) jóval több, mint 75%-a támogatja, amely szintén meghaladja az ebben a csoportban szükséges 66,7%-os limitet. Ezzel az Office Open XML csatlakozik az ISO és az IEC által elismert olyan egyéb nyílt dokumentumformátumokhoz, mint a HTML, a PDF vagy az ODF formátumok.

A nyílt szabvány hasonlóképpen széleskörű elfogadásra talált a szoftveripar minden területén, és ennek megfelelően például a Linux, a Windows, a Mac OS és a Palm OS platformokat is beleértve számos különböző platform esetében alkalmazzák. A világon független szoftverfejlesztők és platformszolgáltatók százai (beleértve például az Apple Inc., a Corel Corp., a Sun Microsystems Inc., a Microsoft és a Novell Inc. társaságokat is) fejlesztenek ki olyan megoldásokat az Open XML alkalmazásával, amelyek valódi értéket kínálnak az IT felhasználók számára. Több ezer vállalat fejezte ki támogatását az Open XML és annak ISO és IEC általi ratifikációja iránt a http://www.openxmlcommunity.org weboldalon.

Azok, akik az Open XML-lel dolgoznak, tanúsíthatják ennek a nyílt fájlformátumnak a fájl- és adatkezelés, az adatok visszanyerése, az üzletági rendszerekkel való interoperabilitás, valamint a dokumentumok tartós megőrzése terén mutatkozó előnyeit.  A formátumok a pontosságnak és a részletességnek arra a szintjére vannak optimalizálva, amely lehetővé teszi meglévő állományok milliárdjainak továbbítását. 

Az Open XML fájlformátumok egyedülállóan alkalmasak arra, hogy Open XML dokumentumokat más típusú rendszerekkel és adatokkal integráljanak úgy, hogy közben világos és egyszerű módon tegyenek különbséget a bemutatás (Open XML jelölés) és az adatok (egyedi sémái és esetei) között.  Ez azt jelenti, hogy a szervezetek a nélkül használhatnak Open XML formátumokat más alkalmazásokból és rendszerekből származó információk jelentésére, hogy azokat először át kellene fordítaniuk. Ez pedig kulcsfontosságú innovációt jelent az olyan fejlesztők számára, akik valósidejű üzleti információkat szeretnének beépíteni dokumentumaikba, illetve azok számára, akik a dokumentumok tartalmának általuk történő jobb megértése érdekében saját kategorizáló rendszerükkel szeretnék "felcímkézni" a dokumentumokat.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo