Összeomlás fenyegeti az Internetet

Két éven belül leállhat az internet az online videók iránti igény robbanásszerű növekedése miatt, erre szakértők hívták fel a figyelmet. Szakértők véleménye szerint mégha milliárd fontokat is költenének az internet infrastruktúrájának fejlesztésére sem biztos, hogy nem lassulna vagy omolna össze a rendszer.

Az elmúlt év során a Youtube videomegosztó portál annyi energiát használt el, mint az egész internet 2000-ben. A videomegosztó portálok - mint például a már említett Youtube, vagy a BBC iPlayere - látogatottságának folyamatos meredek emelkedése nagy terhet ró az internetet összekötő réz drótokra - írja az angol Telegraph.

Összeomolhat a gazdaság

Szakértők véleménye szerint mégha milliárd fontokat is költenének az internet infrastruktúrájának fejlesztésére sem biztos, hogy nem lassulna vagy omolna össze a rendszer. Egy esetleges internet-összeomlás katasztrofális következményekkel lenne a gazdaságra.

Larry Irving, az Internet Innovációs Szövetség társ-elnökének elmondása szerint egy amerikai ipari csoport, mely az internet általános fejlesztéséért lobbizik az alábbiakat mondta: London és New York utcái egy bizonyos fokú forgalomra voltak tervezve. Vannak időszakok, mikor lehet haladni, s van, amikor egyáltalán nem. London nem omlik össze, csak jócskán lelassuk a közlekedés. Az internettel is hasonló helyzet jöhet létre.

Milliárdos fejlesztések

Az internetforgalom egy része rézkábeleken történik, ezek azonban csak hanghívásokra szolgáltak korábban. Irving rámutatott, hogy a megnövekedett online videoforgalom miatt ezen kábelek túlterheléses veszélye egyre magasabb. Észak-Amerikában évente 50 százalékkal emelkedett az internetforgalom, miközben a kapacitás csupán évi 40 százalékos emelkedése követte. Nagy-Britannia is hasonló cipőben jár. Az utóbbi időben a szigetországban kiemelkedően emelkedett az a videomegosztó portálok látogatottsága. A Hitwise, online látogatottság mérő site szerint 178 százalékkal nőtt az igény a videomegosztó portálok iránt - mutatott rá Irving.

Az internet-szolgáltatókat nagyon sürgeti az idő, hogy sok-sok milliárd fontért lecseréljék ósdi rézkábeleiket új, nagy sebességű optikai kábelekre. A BT a hónap végén indítja el 10 milliárd fontos fejlesztését, bár szakértők attól tartanak, hogy ez az összeg kevés lesz az összes kábel lecserélésére.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo