Gazdaság


Magyarország nyitott az üzletre

Magyarország nyitott az üzletre 

Egy most bemutatott, független tanulmány célja, hogy új befektetőket vonzzon az országba, lehetőleg az Európai Unió kis- és középvállalkozói köréből.
3,5 ezer számhordozót mértek

3,5 ezer számhordozót mértek 

Júliusban 61 ezerrel nőtt az ügyfélszám a magyar mobilpiacon. A Pannon és a T-Mobile piaci részesedése csökkent, a Vodafone-é ebből adódóan nőtt.
Washington lassítaná a magyar kormányt (is)

Washington lassítaná a magyar kormányt (is) 

Az európai államoknak, így Magyarországnak is meg kellene fontolnia, hogy elhalasztja-e a tárgyalásokat Oroszországgal a Déli Áramlatról - mondta April H. Foley amerikai nagykövet. A gazdasági minisztérium államtitkára viszont azt jelezte, hogy Magyarország nem függeszti fel a tárgyalásokat.
Bajban Amerika egyik legnagyobb bankja

Bajban Amerika egyik legnagyobb bankja 

Az amerikai határidős indexek csütörtökön csökkenni kezdtek, mert a pénzügyi ágazat állapotával kapcsolatos aggályok mérsékelték a befektetők kockázatvállalási kedvét. Szerte a világon az elbizonytalanodás jelei érzékelhetőek: Ázsiában zuhantak az indexek, és veszteségben állnak az európai indexek is.
ÁNTSZ: 3000-ből 9 cég lett kiváló

ÁNTSZ: 3000-ből 9 cég lett kiváló 

Több mint háromezer vizsgált cég közül, mindössze kilenc cég került fel az ÁNTSZ pozitív listájára. A Szamos Marcipán tarolt.
Sok száz betöltetlen állást mutatnak be

Sok száz betöltetlen állást mutatnak be 

Az észak-magyarországi régió tizenhét településén kezdődnek a napokban pályaválasztási kiállítások, a regionális munkaügyi központ célja az, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű szakképzetlen, vagy szakmájukban elhelyezkedni nem tudó fiatal álláskeresőket kedvezőbb pozícióba juttassák - közölte Szabó József a régiós munkaügyi központ főigazgatója.
Utolsó lett Magyarország

Utolsó lett Magyarország 

Megjelent a Tárki gondozásában a Társadalmi Riport 2008 című kiadvány - a társadalomkutatások területén született legfrissebb kutatásokat tartalmazó jubileumi, tizedik kötetet szerdán mutatták be.
Az állami költségvetés felére fáj az oroszok foga

Az állami költségvetés felére fáj az oroszok foga 

Oleg Deripaszka orosz milliárdos 300 millió eurós kártérítést követel Montenegrótól a KAP alumíniumművekbe eszközölt beruházása kapcsán, mivel - véleménye szerint - a montenegrói kormány az üzem 2005-ös privatizálásakor téves adatokat adott meg a létesítmény állapotáról és annak értékéről, jelentette szerdai számában a helyi Vijesti című lap.
Mindenhol a fogyasztási adók hódítanak

Mindenhol a fogyasztási adók hódítanak 

A társaságiadó-kulcs folyamatos csökkenésével világszerte teret nyernek a fogyasztási adók - derül ki a KPMG felméréséből.
Több száz vállalkozói igazolvány tiltott le az APEH

Több száz vállalkozói igazolvány tiltott le az APEH 

Adótartozás miatt vállalkozói igazolványokat vonnak vissza az Észak-alföldi Régióhoz tartozó három megyében, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Szabolcs-Szatmár-Beregben - olvasható a Kelet-Magyarországban.

Világbank: Magyarország jobb lett! 

A Világbank Doing Business 2009 című kiadványa a magyarországi üzleti reformok előrehaladásáról számolt be. Sok tekintetben előrébb léptünk.

Magyarország a hónap piaca Amerikában 

Az amerikai kereskedelmi minisztérium a legvonzóbb magyarországi ágazatok között említi az autógyártást, a biotechnológiát és az idegenforgalmat.

Mulasztás miatt van már új tízezres 

A jelenleg forgalomban lévő 10 000 forintosoktól eltérő mintázatú, új, de azonos címletű bankjegyek kerültek véletlen forgalomba. Emberi hiba történt.

Egyre körültekintőbben vásárolunk 

A hazai kiskereskedelem helyzetéről a GfK Hungária által készített első féléves jelentés rámutat, hogy az idei első félévben relatív csökkent a piac az előző év azonos időszakához képest. Legdinamikusabban a szupermarketek növelték piaci részarányukat, míg a többi nagy modern kereskedelmi csatorna forgalma az FMCG-piac inflációs növekedési üteménél kisebb mértékben nőtt, így relatíve nem tudták tovább növelni piacrészüket.

Könnyebb lesz Ausztriában céget alapítani 

Az Európai Bizottság szerint nyugati szomszédunk az eddigi gyakorlattól eltérően nem alkalmazhata korlátozásokat az új tagállamokból érkező vállalkozásokkal szemben.

Aggályos a zéró adótolerancia 

Miközben a jelenlegi tervek szerint nagyobb büntetések, szigorúbb adóeljárások elé nézhetünk, az adóhivatalnál előfordulhatott, hogy egy adóhiánynak nézett adminisztratív tévedés okán két ingatlant, egy gépkocsit és a fizetést érintő végrehajtási eljárást indítottak - ismerteti a keddi Népszabadság.

Gondok a Megyeri hídnál 

A Napi Gazdaságnak nyilatkozó polgármesterek szerint a jelenlegi körülmények között nem adják ki a Megyeri híd átadásához szükséges engedélyeket.

Olcsóbbak lesznek a repülőjegyek? 

Az Európai Parlament első olvasatban elfogadta az utazási irodák által használt számítógépes repülőjegy-foglalási rendszerekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát és egyszerűsítését. A változtatások elsősorban a verseny fokozását és így az alacsonyabb árakat célozzák. A rövid repülőutak alternatívájaként vonatjegyet is fel kellene kínálni.

A kommandó, mely 2,24 milliárdot hozott az államnak 

A Kánikula kommandó fogyasztóvédelmi program keretében több mint 53 ezer ellenőrzést végeztek a hatóságok szakemberei, mintegy 16 ezer esetben összesen 2,24 milliárd forint bírságot szabtak ki - mondta Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos hétfőn, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Hiába tanulnánk, nincs már pénz 

Leállt a napokban a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

Kényszeroktatásra kötelezik az adószakértőket 

A Pénzügyminisztérium kötelező, rendszeres továbbképzésre utasította a munkájukban megmaradni akaró adótanácsadókat és adószakértőket - olvasható a Napi Gazdaságban.

Eldőltek Szeged milliárdjai 

Aláírták a szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztésére irányuló 29 milliárd forintos összköltségvetésű nagyprojekt támogatási szerződését.

Korrupt tisztviselő bukott le 

A Sunday Times oknyomozó riporterei szerint céginformációkat adott ki pénzígéret ellenében egy EU-bizottsági vezető. Hangfelvétel a bizonyíték.

Az áremelkedés rekordere a kifli 

A konzerváru 15 százalékkal drágult január óta Nagy-Britannia nagyobb üzleteiben. Ugyanez volt a drágulás a zöldség-gyümölcs árucsoportban is.

Örülnek a kánikulának 

A korábban becsült négymillió hektoliternél várhatóan kevesebb bor kerül a pincékbe az idén. A mostani időjárást azonban nem bánják a dűlők gazdái.

Alacsonyabb repülőjegy-árakra számíthatunk 

Az EP új jelentése a számítógépes helyfoglalási szabályzatát tárgyalja. Erősödő versenyt, alacsonyabb árakat és a jobb szolgáltatásokat akarnak.

Gyógyszergyár jön Szegedre 

Mintegy félmilliárd forintos beruházással új központ épít a Goodwill Pharma Szegeden, új munkahelyeket teremtve. Az egyetemmel közösen kutatnak is.

Gyorsul az építési engedélyek kiadása 

Az építési területen szeptember 1-jével több jogszabály változott, a módosítások célja a beruházások időtartamának lerövidítése volt. Folytatják.

Ömlik ki a tőke Oroszországból 

Londoni értesülések szerint beavatkozásra kényszerült az orosz jegybank a rubel védelmében, miután - szintén londoni elemzők számításai szerint - a múlt hónapban több mint 20 milliárd dollár tőke távozott az orosz piacról a Grúziával kitört fegyveres konfliktus nyomán.

Felfüggeszthetik a kamionstopot 

Hőségriadó esetén hétvégén felfüggesztik a kamionstopot. Ez a magas hőmérséklet miatt egészségvédelmi okokból szükséges. Fontos a gyorsaság ilyenkor.

Fekete a szüret Etyeken 

Száztíz szüreti munkást talált kitöltetlen alkalmi munkavállalói könyvvel Etyek térségében az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség.

Nem szégyelltünk kempingezni 

A kempingek korábban jelentősen visszaesett forgalmában két éve bekövetkezett kedvező fordulat immár tendencia, a belföldi vendégeknek köszönhetően.

Magyar gazdaság: az optimizmus kizárt 

A pénteken nyilvánosságra hozott bruttó hazai termék (GDP) és ipari termelési adatok alapján az elemzők kedvezőtlenek látják a magyar gazdaság kilátásait, ezt erősíti az is, hogy az euróövezetben sem történnek pozitív gazdasági fejlemények.

Barikáddal tiltakoznak a túl alacsony árak ellen 

Az Orangways "fapados" autóbusztársaság sokkolta az erdélyi piacot, emiatt tiltakoznak az erdélyi fuvarozók - közölte Kovács Miklós, az OrangeWays Autóbuszos Közúti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója.

Sokan érdeklődnek a Pólus Program iránt 

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felkérésére megalakult az a 7 tagú testület, amely a hazai klaszterek akkreditációjáért felelős. A grémium várhatóan már szeptember 8-i alakuló ülésén dönt az első akkreditációkról.

Gyurcsány: "az MSZP nem adhat biankó csekket" 

Aki csak annyit mond, hogy szakértői kormány kell, de nem mondja meg, az hogyan nézne ki, mit csinálna, az lényegében mindössze annyit mond, hogy ne a jelenlegi kormány legyen, és beismeri, hogy neki magának egyébként nincs kormányzóképes többsége. - írja Gyurcsán blogjában.

Visszavesznek a lendületből a bevásárlóközpont-építők 

Hamarosan vége szakadhat Kelet-Európában a bevásárlóközpont építési láznak - állítják az osztrák RegioPlan tanácsadó cég elemzői.

Elbarikádozzák Erdélyt a magyarok elől 

Az erdélyi közúti szállítók készek meggátolni minden egyes Magyarországon bejegyzett jármű áthaladását mindét irányban. Az ok az Orangeways működése.

Megszűnt az almás blokád! 

Megegyeztek az almatermelők a legnagyobb felvásárlóval, így megszűnni látszik az almacsata. A blokádokat felszámolták, de probléma még jó pár van.

Gyurcsány a nép támogatásában bízik 

A miniszterelnök állítása szerint tíz emberből nyolc támogatná az új program egyes részeit, így azt a többi pártnak is el kell fogadni.

Megduplázódik a teljesítmény, mégis aggódnak 

A magyarországi építőipari piacon csaknem 30 ezerrel lesz kevesebb építőipari szakmunkás 2015-re, mint amennyire szükség lehet, ez akadályozni fogja az uniós fejlesztési források maradéktalan felhasználását is - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

"Magyarország? Inkább Románia, Bulgária vagy Ukrajna!" 

Az osztrák vállatok újonnan eszközölt közvetlen tőkebefektetéseinek (FDI) súlypontja a szomszédos országokból mindinkább a kelet-európai államok felé tolódik el - állapítja meg a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézete (WIIW) szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.

Túl a nehéz féléven a lakáspiac 

Sokéves mélypont az átadott lakások számában, hosszú évek óta először csökkenő telekárak az addig legkeresettebb területeken is, óvatosabb külföldi cégek és befektetési céllal vásárlók - jellemzi a hazai lakáspiac 2008-as első félévét Valkó Dávid az Otthon Centrum vezető elemzője. Az európai piacokon szétnézve azonban már-már szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy elsősorban az óvatos hitelezés és az árbuborék hiánya miatt a hitelválság hatását csak tompítva érezzük meg.

Több kínai autóba kerül hazai motor 

Élénkülés várható, többek között az autógyártás területén, a kínai Csilin tartomány és Magyarország között. Ezt most már keretszerződés is segíti.

Ötszáz család került veszélybe 

Veszélybe került ötszáz libatenyésztő megélhetése, mert a szentesi Hungerit leállt a hízóállat-feldolgozással - olvasható a Békés Megyei Hírlapban.

Gyurcsányi Megegyezés: "rövidtávon kockázatos megoldásnak tartjuk" 

Az MGYOSZ mint a magyar gazdaság valamennyi ágazatában érdekelt vállalkozásokat tömörítő, meghatározó súlyú érdekképviselet, kialakította a Miniszterelnök Úr "Megegyezés" című tanulmányával kapcsolatos állásfoglalását.

Retteghetnek az adócsalók és adóparadicsomok 

Ezt üzeni a tagállamoknak az EP jelentése, amelyet szeptember 2-án fogadtak el a képviselők. Jelenleg évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt. Az Európai Parlament uniós stratégiát akar.

A milliárdok megvannak, a jelentkezők hiányoznak 

Hazánk lehangoló statisztikákat mutat, ha a hátrányos helyzetűek, így a kismamák, a pályakezdők, az idősek, vagy az alacsony végzettségűek foglalkoztatási adatait nézzük. A Start programok rajtuk segítenek, a szaktárca szerint még több tízmilliárd forint vár arra, hogy valaki igényelje őket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Pénzszerzés

Folytatódhat a horror a hazai benzinkutakon

Folytatódhat a horror a hazai benzinkutakon 

Nem elég a szombati közel 10 forintos áremelkedés, a jövő héten további drágulásra számíthatunk. 

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo