Gazdaság


"A kormány csak a hatalma megszilárdításával volt elfoglalva"

"A kormány csak a hatalma megszilárdításával volt elfoglalva" 

Kirgizisztánban politikai felforduláshoz, radikális erők hatalomszerzési kísérletéhez vezethet a fenyegető gazdasági válság, ez derül ki az International Crisis Group pénteken megjelent országjelentéséből. A tanulmány a kirgiz kormányzat szemére veti, hogy évek óta késlekedik a reformokkal, főleg hatalma megszilárdításával van elfoglalva.
Nehezen indul az élet Fejér megyében

Nehezen indul az élet Fejér megyében 

Folyamatosan csökkent az álláskeresők száma az idei év első felében a Közép-dunántúli régióban: a félév végén 33 ezer 712 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván a régióban, az előző év azonos időszakinál 5 ezer 300-zal kevesebbet - közölte a regionális munkaügyi központ PR referense.
Ketten már jelentkeztek az ötvenmilliárdért

Ketten már jelentkeztek az ötvenmilliárdért 

Nem akarják elszalasztani a 200 millió eurós Apollo Tyres beruházást a magyar települések, már ketten jelentkeztek a Gyöngyösön meghiúsult tervekre.
Elfüstöltek ötvenmilliárdot Gyöngyösön

Elfüstöltek ötvenmilliárdot Gyöngyösön 

Az indiai Apollo Tyres visszavonja a Gyöngyösre tervezett beruházási tervét, és új helyszínt keres a gumigyárnak Magyarországon, vagy más országban.
Kicsi nem az adómódosításra

Kicsi nem az adómódosításra 

Összességében elutasítják az adótanácsadók napokban ismertetett adómódosítási javaslatait a kis- és középvállalkozásokat (kkv) képviselő szervezetek.
Vagyonvizsgálati szabályok: ideje változtatni!

Vagyonvizsgálati szabályok: ideje változtatni! 

A vagyongyarapodási vizsgálatok szabályainak felülvizsgálatát szorgalmazza Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, aki ez ügyben írásbeli kérdéssel fordult Veres János pénzügyminiszterhez csütörtökön.
Már 161 milliós jövedelemmel be lehet kerülni...

Már 161 milliós jövedelemmel be lehet kerülni... 

Elkészült az észak-magyarországi régió legnagyobb jövedelmeit bevalló magánszemélyeinek és egyéni vállalkozóinak együttes TOP listája, az első helyen szereplőnek tavaly 1,1 milliárd forint bevallott jövedelme volt - közölte Tóth István Ferenc, az adóhatóság regionális igazgatóságának szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Kopátsy: "bármennyibe is kerüljön, jó üzlet"

Kopátsy: "bármennyibe is kerüljön, jó üzlet" 

Ma a magyar társadalom legfontosabb feladata a tartós munkanélküliség gyors felszámolása. Mert ez akkora anyagi és erkölcsi kárt okoz, hogy bármennyibe is kerüljön, jó üzlet, mondja Kopátsy Sándor, a neves reformközgazdász, akinek egyéni és érdekes elképzelése van arról, hogyan lehetne enyhíteni e gondon úgy, hogy az Magyarország fejlődését is segítse.
Nagyot drágult Horvátország!

Nagyot drágult Horvátország! 

Horvátországban rekord magasra, 8,4 százalékra emelkedett júliusban az éves infláció - közölte csütörtökön a horvát statisztikai hivatal.
Ötezer fizetést és kétezer autót foglalt le az APEH

Ötezer fizetést és kétezer autót foglalt le az APEH 

Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága 15,6 milliárd forint adót szedett be végrehajtási eljárás keretében a területileg hozzá tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta csütörtöki számában a Kelet-Magyarország.

Egyre erősebb lesz a forint 

A forint euróval szembeni erősödése a Commerzbank szerint a jövőben sem áll meg, 2009. szeptemberére 221 forintos eurót jósol a hitelintézet.

Elindul a közmunka program 

Közmunka program indul a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli régióban - tájékoztatott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. 2480 embert érint.

"Adócsökkentést, de ne így!" 

Elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek az adószakértők adómódosítási javaslatait. Ezek hátrányosan érintenék az alacsony keresetűeket.

Megszűnne az EKHO, nem lenne többé egyéni vállalkozó és őstermelő 

A valódi közteherviselés miatt megszűnne az EKHO, az egyéni vállalkozó és az őstermelői státusz. 20%-os SZJA-kulcs 15 millióig, utána 30%-os kerülne bevezetésre. Az EHO-t 8 ezer forintra emelnék.

7,5 milliárdot fizetett vissza az APEH 

Az észak-magyarországi régióban élők a tavalyi jövedelmük után benyújtott adóbevallás után 7,5 milliárd forintot kaptak vissza az adóhatóságtól - közölte Tóth István Ferenc az APEH regionális igazgatóságának szóvivője.

Negyedmillió magyar bukott meg a vizsgálaton 

2004. év eredményéhez viszonyítva a feltárt feketemunkások száma a hétszeresére, a kiszabott bírságok száma közel háromszorosára emelkedett.

Hitel kell a panelprogramhoz 

A húsz éves futamidejű, 2,8 milliárd forintos, most felvett hitelből mintegy kétszáz, saját forrásigényű beruházást kíván megvalósítani Pécs városa.

Nem tetszik a kormánynak az adócsökkentés 

Az adórendszer átalakítása nem járhat a költségvetési egyensúly felborulásával - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Többen, kevesebbet! Megszűnő kedvezmények, eltűnő adók, adóköteles minimálbér 

Megszűnne az iparűzési adó és a különadó, innovációs járulék, kulturális járulék, szakképzési hozzájárulás és rehabilitációs járadék, csökkenne az osztalékadó - legalábbis a ma bemutatott, a kormány számára pénzügyi sorvezetőnek szánt adócsomag szerint. A Big Four-nak nevezett tanácsadócégek (Deloitte, Ernst&Young, KPMG, PriceWaterhouseCoopers), és néhány munkaadói szervezet (MGYOSZ, JVSZ, AmCham, NVMT) ismertette a 2008 tavaszán elkezdett, majd nemrégiben befejezett, az adórendszer átalakításával kapcsolatos ajánlásait a kormány számára.

6% felett marad az infláció 

Az év végéig már várhatóan nem csökken 6 százalék alá a fogyasztói árak éves növekedési üteme, így valószínű, hogy a jegybank az idén még nem csökkenti az alapkamatot - vélték a megkérdezett banki elemzők.

Az állami szféra a legkorruptabb 

A közbeszerzési rendszer hiányosságainak következtében az állami és önkormányzati beszerzések az egyik legmagasabb korrupciós kockázatot rejtő terület Magyarországon - állítja a Transparency International hazai tagozata. Szerintük számos területen kereshető adatbázisokat kellene létrehozni, hogy a pénzeket a megfelelő módon használhassuk fel.

Végre egy jó hír: csökkenhetnek az élelmiszerárak 

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a bőséges gabonatermés következtében csökkenhetnek az élelmiszerárak. Az EU 16 %-al többet termelt, mint tavaly.

Budapest meglehetősen olcsó 

Magyarország kedvező árakkal jelenik meg a szállodapiacon - derül ki az üzleti utazásokkal foglalkozó Hogg Robinson Group szállodapiaci elemzéséből.

Újra háromszáz forint alatt a benzin 

Jó hír a benzinkutakra járóknak, hogy újra csökkennek az üzemanyagárak. Szerdától hat forinttal csökken a gázolaj, és három forinttal a benzin ára.

Autóvásárlás: egyre több nő vásárol 

Az AAA AUTO Group N. V. (AAA AUTO, Csoport) magyarországi telephelyein 2008 első félévében a járműértékesítések 66 százalékában férfiak, míg 34 százalékában nők voltak a vásárlók. Mindemellett a női vásárlók száma évről évre emelkedik, hiszen 2007-ben a nők aránya még csak 31 százalék volt az AAA AUTO-nál. Az AAA AUTO statisztikái szerint a férfiak által kedvelt használtautók listáját az Opel Astra, míg a nőkét az új Suzuki Swift vezeti.

Vértes: "a kisebbségi kormánnyal technikailag semmi probléma nincs" 

Gyakran mondják, hogy Magyarország kettészakadt, elsősorban politikai polarizáltsága miatt. Mára mintha más aspektusból is kettészakadt volna: a tények és az érzetek egyre jobban eltávolodnak egymástól, az emberek gyakran mást éreznek - rosszabbat -, mint amit az adatok mutatnak. E kettősségről és hatásairól kérdeztük Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökét.

Kína és Brazília a kivétel 

Minden fejlett állam gazdasága erőteljesebben lassul és a harmincas csoporton belül különösen áll ez az euróövezet államaira - állapítja meg az OECD.

Megterhelt magyar-horvát 

Magyarországról 6,7 százalékkal többen, összesen 913 ezren érkeztek Horvátországba, kifelé pedig 8,6 százalékkal 873 ezerre növekedett a forgalom.

Újabb kétszámjegyű gázár-emelés 

A Magyar Energia Hivatal tizenegy százalékos kisfogyasztói földgázáremelést tart indokoltnak október elsejétől. Januárban újra emelni kellene.

"Családi házam 850 millióért eladó!" 

Ugyan az ingatlanpiac az elmúlt évek pezsgése után lenyugodni látszik, a presztízst jelentő, sok százmillió forintért kínált luxusingatlanokból nincsen hiány. Hónapról-hónapra feltűnnek olyan villák és családi házak, amelyekre néhány hónap után már nem akadunk a legnagyobb ingatlanhirdető portálján. Mert sikerült őket eladni...

"Ha nem lesz adócsökkenés, nem lesz béremelés" 

Mozgalmas ősz elé néz az Országos Érdekegyeztető Tanács, hiszen nemcsak a jövő évi bérajánlásról, de a hosszabb távú kötelező minimálbérről is meg kell egyezniük az év végéig. A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára bejelentette: ha nem lesz adócsökkenés, nem lesz béremelés sem. - írja a Népszabadság mai összeálításában.

Milliós bírság feketéző vécésnénikért 

Az adóhivatal 1,4 millió forintra büntette a napokban azt a nyilvános illemhelyeket működtető vállalkozót, aki hosszú ideje feketén foglalkoztatja alkalmazottait Baranyában.

Auchan, Tesco: most a tejet öntik ki a parkolóban? 

Demonstrációt tartanak a tejtermelők, amennyiben nem teljesíti kéréseiket a Auchan és a Tesco áruházlánc - ígérte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese.

Gráf: Kevés a magyar marha 

Miközben az agrárium helyzete általánosságban kedvező, az állattenyésztésben azzal a problémával kell szembenézni, hogy a szarvasmarhák száma vészesen lecsökkent. Ha a jelenlegi mintegy 700 ezer alá csökken az állomány száma, azt nagyon nehéz lesz a későbbiekben pótolni - mondta Gráf József, az agrártárca vezetője pénteken, a XII. Bonyhádi Agrárfórumon.

Elkészül időben az M6-os 

Az alagutak kivételével az ütemtervnek megfelelően halad az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszának építése, és az út elkészül a határidőig, 2010 tavaszáig - mondta a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke pénteken.

Egyre másra alapítják a svájci óráscégeket 

Svájcban rekordot döntött a vállalatok alapítása júliusban, de az év eddig eltelt időszakában is.

Változik az APEH értesítők kiküldése 

Idén jelentősen változik a folyószámla kivonat és a késedelmi pótlékról szóló értesítők kiküldésének rendje.

Két napot tölt hotelben a magyar 

A kereskedelmi szálláshelyek 111 milliárd forint bruttó bevételt értek el az első félévben, ami folyó áron 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma lényegében nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Van élelmiszer, ami nem drágul 

Várhatóan a közeljövőben nem folytatódik a tej és tejtermékek 2007-es, "soha nem látott" mértékű áremelkedése, de fennmarad az elért viszonylag magas árszínvonal és az áringadozás - írja Nemzetközi Agrárpiaci Kilátások 2008. című, a XI. Magyarországi Mezőgazdasági Előrejelzési Konferencia anyagai alapján, az agrártárca hozzájárulásával készült elemzés.

Harmichét feketén dolgozó egyetlen étteremben 

Feketemunka, munkabaleset... Ezek a fogalmak az idei évben is gyakran ráirányították a nyilvánosság figyelmét azokra a jogsértésekre, munkavédelmi hiányosságokra, amelyekkel szemben az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség hivatott fellépni.

Közel a magyar határhoz a pestis 

Sertéspestist észleltek Szlovákiában a magyar határhoz közeli Oroszkán.

Magyart vagy külföldit? 

Herendi porcelán, Pick szalámi, halasi csipke, Pető-módszer - hungarikumok. De a titulust, hogy hungarikum, egyre több és kevésbé nívós termékre is gyakran rámondják, így a hungarikum minősítés eszmei értéke az utóbbi néhány évben jelentősen devalválódott. Az országgyűlés júniusi határozata ezen is szeretne változtatni.

Milliárdos adóhiányok Észak-Magyarországon 

Lényegesen több adóhiányt állapítottak meg a revizorok az úgynevezett vagyonosodási vizsgálatoknál az észak-magyarországi régióban az év első felében, mint a tavalyi azonos időszakban, összességében 2 milliárd forint folyt be ilyen jogcímen a költségvetésbe - közölte Tóth István Ferenc, az Apeh regionális igazgatóságának szóvivője.

Nem volt meggy kartell 

A piaci folyamatok nyomán alakultak ki a nyomott felvásárlási árak a meggypiacon, és nem a feldolgozók vagy a felvásárlók kartellezése okozta az alacsony árakat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért a versenyhatóság a hozzá érkezett mindkét termelői bejelentést elutasította, vizsgálat a meggykartell ügyében nem indul.

Az APEH elégedett: 153 milliárdot kasszírozott 

Az APEH-hez az észak-magyarországi régió megyéiből összességében 153,3 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken az év első hat hónapjában, ez csaknem hat százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.

ÁSZ: nehezen átlátható pénzügyek a minisztériumokban 

Nehezen áttekinthető az éves költségvetési törvényekben szereplő fejezeti előirányzatok struktúrája, egyes minisztériumoknál túlbonyolított - állapítja meg az Állami Számvevőszék szerdán megjelenő jelentésében. Ebben először vizsgálja a 2005-2007. közötti időszak közötti költségvetés úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzatait, amelynek teljesített összege 4 ezer 800 milliárd forint volt.

Hajléktalanok helyett vettek fel 30 milliót 

Több régióra kiterjedő, mintegy 30 millió forint értékű személyi jövedelemadó (szja) csalást leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség (VP), valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - jelentették be a két szervezet keddi közös sajtótájékoztatóján.

Jövőre Magyarország az eurózóna előtt? 

Jelentős visszaesés várható az eurózóna gazdasági növekedésben - állapította meg hétfőn közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A magyar gazdaság az idei mélypont után viszont már jövőre egészségesebb fejlődést produkál az előrejelzések szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Pénzszerzés

Sűrű sorok alakulhatnak ki a pénzváltók előtt

Sűrű sorok alakulhatnak ki a pénzváltók előtt 

Annyira jól áll a forint a külföldi devizákkal szemben, hogy most megéri váltaniuk azoknak, akik akár most, akár később külföldre mennek nyaralni.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo